Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha hotelban találkozunk, akkor mi ott a szabály?
Ha jól értem, eddig nem is találkoztál ezzel a pasival?
Én ebbe így nem mennék bele. Először egy laza találka, szex nélkül, hogy egyáltalán vonzónak találod-e élőben.
Legyen már egy kis önbecsülésed!
Amúgy meg dugni készülsz valakivel, de azt képtelen vagy megmondani neki, hogy "Gusztáv, légy olyan kedves és várj majd az előtérben."
Deee, már találkoztunk. Elnézést, ez kimaradt.
Eljött utánam a munkahelyemre és megvárta míg végzek. Beszélgettünk, tisztáztuk, hogy most egyikünk életébe se fér bele kapcsolat, elcsattant egy csók, érezzük hogy a kémia működik. Majd a következő nap ismét jött, hogy megállna egy újabb csókra. Aznap este kérdezte meg, hogy benne lennek-e egy laza kapcsolatban. Nem volt tolakodó, tapló.
Egyébként nem tudom, hogy ezen mit lehet úgy kiakadni, hogy két ember szexuálisan vonzódik egymáshoz és összejárnak, amit rajtunk kívül több millióan még csinálnak. Nem tudom, hogy az mennyivel lenne jobb ha egy félreeső helyen a kocsiban szexelnénk. Akkor jönne az útszéli jelző? 🤦🏻♀️ Én mindenkinek tolerálom a véleményét, mert az ő gondolata, nem szeretném a saját igazamat hajtani, de olyan dologról beszélünk ami szinte már természetes a mai világban. Az hogy valaki prűd, az megint egy más téma :) Én azt nem tudom megérteni.
15. Mi az elegáns megoldás? :)
Egyébként annyira ráakadtunk a hotel témára, hogy lehet nem is ott fogunk végül találkozni 😂
Ennyi amatőrt...
A lifteknél várlak, a földszinten. Együtt megyünk fel.
Itt senki nem vitt csajt szállodába???
*Az hogy valaki prűd, az megint egy más téma :) Én azt nem tudom megérteni.*
Hát ezt sem mondták még neked:DD De hát előbb utóbb úgy látszik mindenkire sor kerül.
Tarts már magad kicsit többre, hogy pár hét/hónap után ne kelljen nyitogatnod a sírós kérdéseidet, hogy miért nincs neked egy normális férfi az életedben, és miért ilyenek a pasik. Többet érsz ennél-érted?
17 A legelegánsabb megoldás, ha az ilyen férfiakat lepattintod. Mert csak spórolni akar rajtad, nem keveset. Mennyi is most egy escort tarifája? 30-100 eFt? belső kategóriától függően. Na kb. ennyit spóról rajtad.Egyetlen alkalmon.
Légy nő, mindig, mindenhol, mindenkor. Ne egy mások által levetett rongy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!