Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ebben az esetben a férfinak vagy a nőnek hinnétek inkább?
Mindkettőt ugyanolyan felületesen ismeritek, egyik sem a barátotok.
Szóval, adott két ember, akik között volt valami. A srác magas, izmos, modellkedett, alfahím, rengeteg nővel volt, több egyetemen is megfordult. A lányt is az egyetemen ismerte meg, aki nagyon jó csaj, de egyáltalán nem népszerű, introvertált, és olyannak mondja magát, aki tisztességes és komoly kapcsolatot keres, szerelmes típus.
1. A férfi verziója: Udvarolt, majd egyetlen egyszer lefeküdtek, majd megmondta a lánynak, hogy nem akar többet, de ő ennek ellenére üldözte a szerelmével, könyörgött, zaklatta. Odáig fajult, hogy a fiú többé nem ment be az egyetemre, félbe hagyta, mert élhetetlenné tette a terepet számára a csaj. Ő nem akart semmit tőle, mert bármelyik nőt megkaphatja, és ez a lány unalmas és kevés neki.
2. A nő verziója: Udvarolt neki a srác, azt mondta, hogy komolyat akar, összejöttek. Rövid ideig együtt voltak, de hamar kiderült számára, hogy a srác személyisége undorító, frusztált, sértődős, rosszindulatú, nárcisztikus. Szakított vele, a srác meg ocsmány stílusban lehordta őt cserébe mindennek, nagyon csúnyán váltak el. A srác soha többé nem jelent meg a suliban.
Azt hinném el, amit az egyetemen pletykálnak. Egyik verzió se maradna titokban, mindkét esetben vannak szemtanúk.
De logikusan végig gondolva: annak híre ment volna, ha a szürke kisegér ilyen betegesen üldözi Mr. Tökéletest. Szóval a lány verziója lesz igaz, azt le lehet rendezni négyszemközt.
Azt se értem, hogy miért lett "élhetetlen a terep" a srácnak. Nem tudott tanulni? Csúnyán nézett rá a tanár néni? Nincs összefüggés.
A csaj nem szürke kisegér amúgy, hanem külsőre ugyanaz a kategória mint a srác a férfiak között, csak abban különbözik, hogy nem járt bulizni, nem népszerű, nem falta az életet nagy kanállal.
Az hozzá tartozik, hogy egyébként a srác már 4 egyetemen fordult meg, de nincs egy diplomája sem, és minden exéről nagyon negatívan nyilatkozik.
A csajt azóta eljegyezte az új párja.
Nem tudom, melyiknek kellene hinni, én mégis a srác felé hajlok, mert látom, hogy azóta is döglenek utána a nők.
Onnan jött a dolog, hogy egy suliba jártam velük, most pedig összekerültünk nemrég a sráccal egy munkahelyre és szóba került a dolog. Ha igaz, amit a srác mond, akkor megérdemelné az alázást az a nő, ha ennyire hazug, kapcarongy, most meg játssza a menyasszonyt.
Mi a kérdés? Ez a két történet tök ugyan az.
A pasi hülyítette a csaj, azt hazudta, hogy komolyat akar, mert meg akarta fektetni, a csaj meg bedőlt neki. Ezután a pasi lelépett, de a csaj aki eddig azt hitte, hogy a pasi komolyan gondolja vele, ezt úgy vette, hogy a srác szakított vele, és próbálta menteni a "kapcsolatukat". A srác nyilván ettől az esettől függetlenül is ott akarta már hagyni az egyetemet, mint a többit amit otthagyott, és ez egy jó kifogás volt számára, hisz így ő jön ki áldozatként a történetből, nem a csaj akit kihasznált.
Nem döntöttem el.
Csak HA a srácnak van igaza, akkor nagyon sajnálom, mert abban az esetben a lány egy cafka, aki eléggé elrontotta az életét egy másik embernek.
Az hajtja a srác hitelessége felé a dolgokat, hogy ő egy magasabb státuszt képvisel, a lány felé meg az, hogy sok a furcsa dolog a srác körül a történetben, meg az egész életében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!