Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rosszul esett a dolog. Nektek hogy esne?
A koronavírus miatt 2 hónap óta a napokban láttam először a párom. Sok mellettünk a veszélyeztetett ember, ezért nem akartunk, meg nem is mentünk szinte sehova egyedül se. Rosszul esett mikor hallottam, hogy mennek hozzá a szülei. Az apjával minden héten találkozik de az érthető, mert együtt gondoznak idős rokonokat. Viszont például a párom anyjának egyáltalán nem lenne muszáj pont vírus idején menni a páromhoz. Most már másodjára megy hozzá az elmúlt hetekben. Mikor nem volt járvány, akkor alig ment, hetekig meg hónapokig nem.
Nekem rosszul esett, hogy ők láthatják a páromat, én meg nem. Nem a párom hívta őket, bejelentették, hogy mennek, bár kérdezték, lesz-e közös programunk, mert ha meg velem lenne programja, nem akarnak zavarni.
Én nem merek találkozni a párommal a vírus miatt de az meg rosszul esik kicsit, bánt hogy a szülei láthatják én meg nem.
(A párom találkozna, csak én nem merek. Épp azért mert nekem a szüleim veszélyeztetettek, a párom meg mégiscsak érintkezik a szüleivel meg idős rokont ápol (ráadásul a gondozóval is éppen összefuthat) és ilyen helyzetekben nehezebb elkapni.
Persze tudom hogy az én döntésem, hogy találkozok-e vele de rosszul esik hogy én nem láthatom. Felelősségteljesebb vagyok szerintem mint az anyja.
A párom persze azzal érvel, hogy kocsival mennek, az nem olyan veszélyes mint tömegközlekedés. Meg hogy biztos én se mondanám a saját szüleimnek hogy ne menjenek. Erre azt reagáltam, hogy de igen, mondanám, mert ha vele se találkozok, akkor velük se. Vagy veszélyes mindenkivel vagy senkivel.
Te hány éves vagy? Bocsánat, de nekem a leírásod alapján ilyen 16 évesnek tűnsz...
Kocsival semmi bajuk nem lesz egyébként, ha nem beszélgetnek másokkal meg járkálnak emberek közé. Ennyi erővel a kertedbe se menj ki, mert ott is elkaphatod a levegőből, ha ennyire félsz.
Én ezen ponton erős önvizsgálatot tartanék. És elszámolnék az élettemmel magamnak.
Teremtettél egy szituáicót, és aztán rosszul érzed magad benne, amikor más nem alakalmazkodik vagy nem úgy reagál.
:( Én nem azér nem talizok vele mer nem akarnék.... hanem mer a szüleimmel lakok akiket féltek és nem is örülnének ha találkozgatnék vele.
Mindkettejüknek csomó alapbetegsége van....
És amúgy mindenki akit ismerek, nem találkoznak rokonokkal. Vagy 2 hónapba 1x.
Csak a párom szülei ilyenek hogy mennek folyton.
És sajnos amúgy is nagyon el vagyok keseredve mert amúgy nekem sokkal jobban hiányzik a párom mint én neki.
Olyan szomorú vagyok. :( Szeretném ha jobban hiányoznék neki. De nem....
Amúgy ha a szüleivel se találkozna akkor jobban elfogadnám hogy velem se.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!