Nők! Mennyire igaz rátok, hogy főleg azért szeretnétek gyereket, mert szeretnétek megfelelni a társadalmi elvárásoknak + mivel (több) barátnőtöknek is van?

Milyen társadalmi elvárás? Kicsit nézz már körül! Semmi nincs ma úgy lenézve, lebecsülve, mint az anyaság. Ahogy itt is látod, sokan a gyerekeket is utálják.

Pont az a társadalmi nyomás, hogy élj, bulizz, vásárolj, és dolgozz, dolgozz, dolgozz, hogy erre legyen pénzed. Élj a mának, szexelj, cserélgesd a partnereid, és eszedbe se jusson elköteleződni.

Talán 100 éve volt utoljára társadalmi elvárás, hogy férjhez menj és szülj, mert a nőnek az a kötelessége, vènlànynak maradni szégyen.

Szóval nem, nem ezért vállaltam gyereket. Csak találkoztam egy férfival, és első perctől éreztem, hogy nekem KELL tőle egy gyerek. Egy olyan, mint ő, csak kicsiben. Előtte soha fel nem merült bennem, hogy gyereket akarok, hiába voltam szerelmes.

Szerencsére ez az érzés kölcsönös volt, ő is bennem látta a gyerekei anyját. Mindketten több gyereket akartunk. Miért? Csak. Hogy újra átéljük azt a sok jót, amit az elsővel. Ha nem lennének anyagi korlátaink, akkor 10 gyerekünk lenne. :) De sajnos nem nyertünk a lottón, és megálltunk háromnál.

Imádom őket. Szeretek anya lenni. De hidd el, hogy egyáltalán nem könnyű anyaként bárhol is érvényesülni. Se munkában, se tanulás során, sehol. Teljesen negatív a társadalmi megítélése az anyaságnak, főleg, ha nagycsaládos vagy. Nem ezért, hanem _ennek ellenére_ akartunk gyereket.

Nincsenek baratnoim, kozos srachaverjaink vannak leginkabb a parommal es nekik vannak baratnoik, akikkel szinten joban vagyunk. Eddig egy parnal van gyerek, illetve egy masiknal, de oket en nem ismerem, veluk csak a parom talalkozik ritkan.

En alapvetoen nem akarok gyereket, inkabb ugy mondanam, hogy nem vagyok ellene, ha a parom szeretne majd kesobb, akkor lehet rola szo. (Es tudom, hogy szeretne kesobb.) Mert amugy egy kisgyerek tok jo fej, ugy 4-5 eves kora utan halal jol ellennek vele es szerintem normalis csalad tudnank lenni, a tinikor is erdekel szuloi szemszogbol, maximum az elso par evet skippelnem szivesen, mert a babak nem olyan erdekesek, ellenben rengeteget kell veluk foglalkozni, de hat ez van🤷🏼‍♀️

Az nem számított, hogy másoknak van, hidegen hagyott. Bár nem sok velem egykorút ismertem közelről, akinek hamarabb lett gyereke, pedig én is 29 voltam.

Ha egészen őszinte akarok lenni, kicsit benne volt az, hogy mindenkitől hallottam, hogy ez az élet rendje, és féltem, hogy kimaradok valamiből, és később sajnálni fogom. Ha ezt nevezhetjük a társadalmi elvárásnak, akkor igen, ott motoszkált, de ennek volt a legkisebb szerepe. Ettől még nem szültem volna gyereket egy rosszul működő kapcsolatba vagy egy nem megfelelő embernek.

Amiért igazán akartam, az az, hogy lett egy társam, férjem, akit nagyon szeretek, hihetetlenül jó ember. Azt mondta, csodálatos lehet, ha az embernek van egy gyereke. Szeretne egyet velem (vagy kettőt). Mikor készen állok rá, szóljak, ő már most is ott van.

Nekem sosem jött el a "gyereket akarok tartani a kezemben, ide nekem egy kisbabát" érzés. Vagy nem tudom, mit éreznek azok, akik gyerekre vágynak. Ha egyedül lettem volna, egy pillanatig sem gondoltam volna rá, hogy nekem gyerek kéne.

Viszont elkezdtem vágyni arra, hogy megadhassam neki, a férjemnek ezt, vele nem is tűnt ijesztőnek. Kíváncsi lettem, milyen gyerekünk születne a mi génjeinkkel. Biztosan aranyos. Pedig nem vagyok egy gyerekrajongó. Ő szerető apa lesz. Jó lesz látni. Én a saját gyerekemet szeretni fogom, ez biztos, nem csak messziről, mint másokét. Megcsinálom, azt hiszem, jó lesz, úgy érzem, jó lesz, vágjunk bele!

Megcsináltuk. Jó lett :). Ő ragyog. Megszakadna érte a szívem, ha megfosztottam volna ettől. Én? Nem csinálnám vissza, nem cserélném el semmiért. Szeretem. A gyerek? Tökéletes. Gyönyörű. Olyan édes, hogy könnybelábad a szemem, nem hiszem el, de így van.

Egyéves elmúlt, talán nemsokára jöhet még egy.