Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Éreztétek már úgy, hogy iszonyatosan vonz és tetszik valaki, de ő nem értékel?
Van egy fiú, akit évek óta nem bírok elfelejteni. Valószínűleg sosem lesz köztünk semmi. Annyira nem értékel és annyira nem erdeklem, hogy a kényelmet félre téve fáradságot vegyen, és kezdeményezzen. Illetve kezdek rajonni, hogy az erkölcsi ertekrendje nem éppen olyan mint az enyém. 1 hónapon keresztül beszélgettünk, aztán ő úgy döntött, hogy inkább nem akar tőlem semmit. De az okot nem mondta el, hogy mi a baja, ami vissza tartja. Az elején nagyon szépeket mondott, az élet nagy dolgairól, nagyon tetszett. Gondoltam végre egy rendes és normális srác. Minden félérol beszélgettünk. Elmondta, hogy neki milyen lányok tetszenek, kiket értékel, milyen neki az ideális nő. A szavaiból teljesen azt vettem le, hogy milyen komolyan és éretten gondolkozik. Emiatt is éreztem egy nagy veszteségnek azt, hogy nem lesz köztünk semmi. Belegondoltam abba, hogy nem bírnám látni, ha ezt a "főnyeremény" fiút majd más lány kapja meg, majd más lány simogatja a fekete hajat, majd más lány néz a fekete szemébe, majd más lányt fog megolelni és megcsokolni. Ez most nagyon nyálasan hangzott, de tényleg ezeken gondolkodom. És hogy mellé még mennyire jokepűűű. És fáj, hogy bennem nem lát potenciális barátnőt. Ami pedig ledobbentett, hogy ahhoz képest, amilyennek gondoltam és amiket mondott, annak az ellentetjet csinálja. És erre csak most kezdtem felfigyelni. Olyan lotyók képeit lajkolgatja, ami konkrétan ütközik az ő "ideális nő" fogalmával. És más dolgokban is azt látom, hogy bort iszik és vizet prédikál. Igazából van neki normális oldala is, el is mondta nekem, hogy vannak küzdelmei saját magával. Nem tud mindig annyira normális és komoly lenni amilyennek kéne lennie. Eléggé belsoseges dolgokról beszélgettünk. És akkor elgondolkodtam.. Hogy most tényleg neki többet érnek holmi kis lotyók, engem meg semmibe vesz?
Nagyon vágyom arra, hogy egy férfi végre odalegyen értem, imadjon, szeressen és jöhessen akármilyen bomba nő, ne kelljen neki. Hogy sírjon és féljen, ha azt érzi, hogy elveszithet. De sajnos a sírás és a félelem is mindig az én oldalamrol történik meg. Nem értem miért nem kaphatom meg sosem ezt egy férfitól.. Mintha legalábbis olyan irreális és abnormális vágyam lenne, hogy odalegyen értem egy fiú. Persze mindenhol magam körül azt látom, hogy a lányok /nők többsége megkapja ezt, csak valahogy velem nem történik ez meg soha :(
Kezdem úgy érezni, hogy engem nem lehet szeretni és hogy csak egy illúzió, amire vágyom.
24L
:O
nem, te vagy az első a történelemben akivel ez előfordul. Nagyon durva!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!