Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az ex rákattant a pasimra, te hogyan állítanád le? Sztori
A barátommal két éve vagyunk együtt, együtt is élünk, emellett úgy építgetjük a dolgainkat, hogy segítjük egymást. Tehát erre lehet mondani, hogy rendben levős kapcsolat. Na, de... A barátom exe cirka fél évvel ez előtt felvette a kapcsolatot a barátommal. Heti, majd napi rendszerességgel kezdte el keresni. A szimpla "hogy vagy?" stílusú üzenetekből nosztalgiázás lett. - Nem vagyok feltékenykedős típus, de itt már bekapcsolt a vész villogó.
A barátom és köztem nincsenek tabu témák, nem titkolózunk, ami gond van azt általában megbeszéljük. Megkértem őt, hogy zárja már le ezt az egész dolgot, mivel rosszul esik nekem. Erre ideges lett, és a csajt telefonon, Facebookon, messengeren - letiltotta. Végülis azt hittem le lett tudva. Erre néhány hete - nem részletezem, mert így is hosszú lesz a leírás.- észre vettem, hogy a lány megint közeledik.
Egy kicsit utána jártam a dolgoknak. Kiderült, most töltötte be a harmincat, biztosan nem érzi már magát fiatalnak, hiszen már három x-es. Valószínűleg alacsony az önértékelése is, lerí a profiljáról (tipikusan minden egyes percéről posztolgat és vagy 4 felületen.)
Végül hagytam a dolgot, mert közben sok teendőm lett, meg hát nem vettem komolyan.
Erre most, néhány perce lettem arra figyelmes, hogy egy új - pornográf!!) - profillal jelölgeti a pasim.
Nos, ennél már úgy érzem, nem kellene annyiban hagyni. A barátom annyira naiv, hogy szerintem le sem esik neki. Nekem azért irritáló ez a helyzet, mert én érzem magam megalázottan, hogy egy másik - idegen - ember ilyeneket megenged magának, mintha nem lenne foglalt a barátom.
Mit tennél a helyemben?
Ja és még annyival kiegészíteném, hogy már csak azért is hangzik hihetetlenül ez a dolog, mert közösségi oldalakon tiltott a pornográf anyag, nekem nincs Instagramom, de utánanéztem neked az Instagram szabályzatát is csekkoltam, el kéne olvasnotok az Instagram közösségi irányelvek-et is és a felhasználási feltételeket is.
Szóval a felhasználási feltételekben tilos más nevében profilt csinálni, amennyiben valaki ilyet csinál, annak nagyon súlyos jogi következményei is vannak többek között, és az Instagramnak joga és kötelessége ezeket az adatokat megosztania bűnüldöző szervekkel, komoly tiszta nyomozó bácsikkal akik szintén keményen harcolnak az ilyen korrupt emberek ellen akik ártatlanokat akarnak tönkretenni, ezekért a dolgokért nagyon harap minden közösségi oldal is, és a google még inkább, ha valaki más nevében rakosgat fel képeket, azt a SEO is bünteti,és lehetőséget ad az ártatatlanoknak arra, hogy eltávolítathassák azokat a képeket, amiket a tudtukon kívül raktak fel, de ezzel nincs vége itt, mert azt az embert bizony társadalmilag támogatni kell minden szinten és legitimizálni kell szegényt. Hagy ne kelljen felsorolnom milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy ártatlan embernek aki senkinek nem kívánja ezt.
A telefonszolgáltatók is szintén keményen harcolnak ezen helyzetbe.
Szóval közösségi irányelvekbe pedig ott van feketén fehéren, hogy nem rakhatnak fel olyan képeket ami a meztelenséggel kapcsolatos, bár tudják, hogy vannak ilyen művészi fotósok akiknek a modell önszántából aláírt GDPR lappal beleegyezett a dologba, de a modell ezt a szakmát választotta, vagy a pornószínész, nem hiszem hogy a barát exe pornószínész, de tiltott minden ilyen kép, és videó nem csak itt, de minden közösségi oldalon legyen az bármelyik, és igazuk is van!
Szóval ez most vagy kamu, vagy ennyire nem vagytok tisztába a felhasználási feltételekkel és a közösségi irányelvekkel. Arról nem is beszélve hogy a mesterséges intelligencia már rég kiszűrte volna az ilyen képeket, és a kereső motor meg a szavakat, sőt szavak alapján is kitilt az oldalról, ha olyan szót használsz ami nem megengedett.
Tessék, érdemes az egészet elolvasni, ja és jelzem, hogy a facebook megvette az instagramot, ha netalántán valaki ezen problémázna, talán 2012-ben, ami már nem most volt.
Ezt kiemelten jelzem, hogy olvassátok el, és mivel pornográf oldalt mondtál, ezért nem hiszem, hogy fürdőruciba pózolgat a strandon, vagy a garzonba.
Ez a két bekezdés a szabályzatba egyértelműen jelzi, hogy mi tilos:
Csak olyan fényképeket és videókat osszál meg, amelyeket vagy te készítettél, vagy amelyeket jogod van megosztani.
Csak olyan fényképeket és videókat tegyél közzé, amelyek megfelelőek egy változatos összetételű célközönség számára.
Bár tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor emberek esetleg művészi vagy kreatív jellegű meztelen képeket szeretnének megosztani, többféle oknál fogva nem engedjük a meztelenséget az Instagramon. Ez többek között vonatkozik azokra a fényképekre, videókra és egyes digitális technikával létrehozott tartalmakra is, amelyek nemi közösülést, nemi szerveket és teljesen meztelen feneket közelről ábrázolnak.
Egy részét belinkeltem, hogy még érthetőbb legyen.
Forrás: Instagram Közösségi irányelvek
Én lezártam ezt a kérdést, megyek tovább én csak azt kérem tőled, hogy próbálj objektívan gondolkozni ebben a helyzetben.
Az voltam aki jelezte, hogy van amikor a látszat csal. És lehet, hogy amit te igazságnak hiszel, az lehet hazugság is.
Ja csak még amit írok, mert elfelejtettem, a fentebbi válaszokat sem bántásból írtam, csak egészségügyi dolgozóként meg pláne óvatosabban kéne ezt a dolgot kezelned, hiszen a munkád arról szól hogy életek gyógyításában veszel részt, vagy életet mentesz, de mivel a pasid érintett ebben ezért, a pornográf oldalt jelenteni kéne, ezt tenném a helyedbe, onnantól kezdve ha ő volt, akkor szégyen, ha nem akkor legalább őt is értesítik, hogy tudjon intézkedni, mert lehet nem is tud róla.
De nekem csak az nem érthető, hogy miért állt szóba vele a pasid, vagy ha már szóba állt vele, akkor tiltás előtt szépen le kellett volna zárnia a beszélgetést, hogy kedves xx szép volt, jó volt, de ennyi volt, és kérlek ne keress többször, és ha nem érti meg és zaklat akkor ignorálni és tiltani.
Lényeg a pasidnak szépen udvariasan tudatnia kellett volna vele, hogy már elkelt, mármint hogy tudatosodjon benne, de ezt csak nagyon szimbolikusan értsd, mert a magánterület magánterület a közterület közterület, tehát ha valaki bemegy a boltba terméket venni napi szinten és mondjuk van akinek ez nem tetszik az nem zaklatás, mert az illető nem azért ment oda hogy bárkit is idegesítsen, hanem azért, hogy terméket vegyen vagy magának vagy segít masnak, de ha valaki napi szinten bemegy a közösségi oldalon az üzeneteivel az elkelt pasi vagy nő oldalára és a megkeresett szépen érthetően értésére adta, hogy nem, és nem érti az zaklatás, ha tiltás ellenére kamuprofillal ás üzenetekkel zaklat akkor jelenteni kell. Ahogy írtam ha nem ő zaklat akkor meg neki is joga van tudni, mert necc.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!