Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyetemisták nektek tetszik szakmunkásképző végzettségü fiúk lányok? Szüleitek mit szolnátok hozzá?
A szüleim nem szólnának semmit, mert ők sem végeztek egyetemet, csak technikumot. Akkoriban arra volt kereslet.
Nem szívesen jönnék össze ilyen emberrel, mert ma már azok tanulnak szakmunkásnak, akik az élet más területein sem túl okosak vagy szorgalmasak. Össze sem tudom hasonlítani a korábbi generáció munkájával azt a gányolást, amit a többségtől láttam. Emellett sok szakmába csak belerokkanni lehet... Nem szívesen nézném végig ugyanezt a párom mellett is. Ráadásul valahogy nem találtam meg a közös hangot velük soha. Vagy tényleg azért, mert sokan egy olyan mentalitás miatt választották a látszólag könnyebb utat, amivel nem tudok mit kezdeni egy kapcsolatban vagy pedig komplexusosak voltak, hogy nem egyetemisták és mindenbe azt képzelték bele, hogy lenézem őket. Nem akarok általánosítani, de eddig még nem sikerült megismernem senkit, aki kivétel lett volna ilyen szempontból és jó beszédpartner azokban a témákban a számomra megfelelő értékrenddel, ami engem is jellemez. Pedig nyitott vagyok rá és a végzettség nincs az első témák között, amiről beszélgetni szoktam az emberekkel. Lett volna esélye mindenkinek megmutatni, hogy megéri.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!