Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párkapcsolatban/házason élő 35-40 közti hölgyek. Ezt miért csináljátok?
Még korábban történt az eset.
Egy fürdőben voltam. Volt ott egy pár gyerekekkel. Az apa kicsit pókhasú, nem egy edzett férfi volt, tokás stb. A nő átlag, de formás 2 gyerek után. Valamiért nagyon nőiesnek láttam, kívántam rendesen. Észrevettem, hogy többször oda-odanézegetett hozzám, előfordult, hogy nem egyszer össze is néztünk pár másodpercig, aztán kicsit fura mód elkapkodta a tekintetét, mintha zavarba jött volna. Én magas vagyok, de egyáltalán nem izmos, sőt minimális hasam nekem is van, pedig sportolok rendszeresen (futok, bringa, túra), és egészségesen eszek. A lábaim, fenekem formásak, izmosak, a felső testem nem, minimális többletsúly van.
Nem szeretném magam illúziókba kergetni, lehet, hogy csak hasonlítottam egy ismerősére, de azért jól esett volna, ha bejövök neki. Több, mint valószínű, hogy majd ismét össze fogunk futni a helyen, mert már 3-4x megtörtént és ugyanez volt a jellemző viselkedés részéről.
Azvaz igazság, hogy bármit megasnék, ha szerelmeskedhetnék egy nagyot vele. 😃
Általánosítani nem lehet.
Amikor üldögélek a medencében vagy napozok, én is szoktam nézelődni, akár a pasikat, akár a nőket, vagy csak úgy, a "világot" ami körülvesz. Mert mi egyebet csinálnánk?
Persze, van amikor megakad a szemem valakin, de az egyáltalán nem biztos,hogy azért mert bejön nekem.
Csak példák...valaki nagyon fehérbőrű, szép barna, vagy izmos, pocakos, nagyon eltérő alkat a párjától. A nőnek csini a fürdőruhája, előnyös, kevésbé előnyös,műcicije van, vagy épp' nagyon nem az...Ezer mindent megnézünk mert mi mást lehetne tenni, lefelé nem nézhetsz.
És igen, nálam is volt már olyan,hogy elkaptam a tekintetem miután észrevette a pasi/nő,hogy figyelem, bár rajtam általában napszemüveg van (télen nem járok fürdőbe).
Lehet,hogy bejössz ennek a nőnek, de az is lehet,hogy mivel többször találkoztatok csak megállapítja,hogy ismételten ott vagy.
Amit írsz abból még messzemenő következtetést ne vonj le.Abból se,hogy a párja kevésbé előnyös külsejű.
Ha van esélyed a közelébe kerülni esetleg megszólíthatod,hogy gyakran látod itt Őket, és meglátod a reakcióját mennyire kommunikatív lesz erre.
Más lehetőséged nincs igazán arra,hogy a közelébe kerülj.
4-es, gondolom egy ilyen történetre alapozol, esetleg kétszer megtörtént Veled. De ne általánosít léágy szíves. Főleg a kérdező által leírtakból ne következtess rögtön arra,hogy de bizony ez így van.
Igen, van olyan is amiről írsz, és van olyan is,hogy csak simán nézelődik, és összeakad a pillantásuk. Valahová csak kell néznie....
Erre számtalan példa van. Ülök a metrón, villamoson, buszon, strandon stb. és nézelődök. A metrón pl. hová/kire nézel? Ha nem a telefonod böngészed vagy újságot olvasol, egyedül vagy, egyértelmű,hogy előre vagy oldalra nézel.
Én nő vagyok és néztem már így meg nőt/pasit/gyereket/időst.
Nem kell rögtön arra gondolni,hogy azt a nőt aki rápillantott kétszer elhanyagolja a férje és örülne ha a kérdező megd..ná. Lehet,hogy így van, de tutira nem lehet menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!