Màsok miért néznek csúnyàn?

Mikor tàrsasàgban vagyok a pàrommal, és kérdezik, hogy mikor lesz gyerek, mikor lesz esküvő, meg hogy mióta is vagyunk együtt, és mi azt vàlaszoljuk, hogy nem szàmoljuk, mióta vagyunk egy pàr, akkor ki vannak akadva, hogy akkor nincs évfordulónk se, és mikor mondjuk, hogy mi még nem szeretnénk gyereket, és nem tudjuk, hogy majd egyàltalàn szeretnénk e, és a hàzassàg nem minden, akkor is ki vannak akadva, mert ezek màsoknak összetartozàst jelent, szerintük nem vesszük komolyan egymàst, nem vagyunk eléggé fontosak egymàsnak. E ez nem igaz, boldogok vagyunk, még szinte veszekedni sem szoktunk.

Az elején nem zavartak ezek a dolgok, de most màr igen, nem értem, ha én el tudom fogadni, hogy valakinek a hàzassàg és a gyerek jelenti a boldogsàgot, akkor ő miért nem tudja elhinni, hogy mi meg anélkül is boldogok vagyunk? Mindezt megalàzóan, az embert totàl megsértve közlik, hogy úr isten, de gàz.

Felnőtt emberekről beszélünk ràadàsul.

Huszonévesek vagyunk, màsfél éve együtt, nemrég költöztünk össze.

Akadt olyan is, hogy egy baràtnőm mindennek elmondta a pàrom nekem, hogy komolytalan, és amiatt szakítottuk meg az évtizedes baràtsàgunkat, mert őt fél év utàn eljegyezték meg feleségül vették. Na és? Én enélkül is szeretem a pàrom, és ő is engem. Nem értem, miért olyan elfogadhatatlan ez.