Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Beleszerettem egy barátomba, aki meleg. Volt valaki hasonló helyzetben?
Figyelt kérdés
Elég sok időt töltünk együtt, barátként is nagyon közel áll hozzám Szinte mindenhova együtt megyünk, mivel egy baráti körben vagyunk. Ő az egyetlen, akivel teljesen nyíltan bármiről beszélek ( kivéve ezt a témát ( Gondolom ez az oka, amiért érzéseim lettek irányába. Volt már valaki hasonló helyzetben? 25/l2020. jan. 11. 21:29
1/4 anonim válasza:
Találkoztam egy lánnyal egy konferencián. Iszonyatosan tetszett. Kiderült, hogy van közös ismerősünk, aki elmondta, hogy nincs esélyem nála, mert leszbikus. Azért bejelöltem Facebookon, vissza is igazolt. Egyszer kiírta az idővonalára, hogy nem fogadná-e be valaki öt napra, mert kollégium váltásban van, és nincs hova mennie. Írtam neki, hogy ha nem zavarja, hogy egyszobás volt az akkori lakásom, akkor felőlem jöhet. Rá is állt, majd megkérdezte van-e otthon kotonom, mert cserébe leszop, de csak azzal. Mondtam, hogy majd megbeszéljük (de nem ezért fogadtam be). Na, be is cuccolt hozzám. Viszont csak egy dupla ágyam volt. Mondta semmi baj, alhatunk együtt. Így is lett. Esténként lefekvés után meg ilyeneket kérdezett tőlem, hogy "Feláll már a péniszed (pont ezzel a szóval)?". Meg csak vizet volt hajlandó inni, és én is rákaptam a vízre. Mondom is neki, hogy rossz hatással vagy rám. Erre azt kérdi: "Miért, feláll tőlem?", és folyamatosan tett ilyen kis utalásokat. Végül nem kúrtam meg, hiába aludtunk együtt öt éjjel, mert egész nap arról pofázott, hogy mennyire gyűlöli a férfiakat, és egyszerűen nem vitt rá a lélek. Majd elment külföldre egy hétre egyetemi tanulmányútra. Mikor visszajött találkoztunk. Mondtam neki, hogy hiányzott. Erre azt mondta, hogy én is neki. Ennek ellenére nem lett köztünk semmi. Később döbbentem rá, hogy iszonyatosan bele voltam esve ebbe a csajba. Mostanában úgy tudom, hogy már nem leszbikus, fiújai vannak. Ami azt jelenti, hogy vagy divatleszbikus volt, vagy nemi identitászavaros, vagyis nem volt tisztában saját szexualitásával. De annak idején aktív leszbi volt, nyalt, nyalatott, un. chicken partikra járt (belépés csak lányoknak), stb. Sajnálom, hogy nem lett köztünk semmi. Ha találkoznék vele, megmondanám neki, hogy nagyon szerelmes voltam belé.
2/4 anonim válasza:
Azért zúgtál bele, mert mindenről tudsz vele nyíltan beszélni?
Én nem értem, mi a baj veletek emberek, de mintha itt valami olyasféle általános probléma kezdene kibontakozni, hogy nem bírnak egymással kommunikálni az emberek.
3/4 anonim válasza:
Nekem nemrég lett egy meleg barátom es pont azt szeretem ebben a szituban hogy bármikor mondhatom neki hogy szeretlek meg imádlak mert tudom hogy nem érti félre :-D
4/4 anonim válasza:
Biztos hogy belezúgtál? Nekem is van egy meleg barátom akit nagyon szeretek és néha én is elgondolkodom ezen mert rengeteget gondolok rá, és vonzónak is tartom. De engem mindig kijózanít azzal ahogy a férfiakról meg a szexuális életéről beszél. Nem azért mert undorít, hanem mert tudom hogy neki az kell.
Próbálj valahogy hasonlóan kiábrándulni belőle és keresni egy heterót mert neki sosem fogsz kelleni úgy. A barátságot meg kár ezért tönkre tenni, így legalább veled lehet mindig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!