Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gáz, hogy a párom azt hiszi, hogy előtte csak egy
barátom volt?
Figyelt kérdés
Egyszer szóba került, akkor azt mondtam neki, hogy előtte csak egy barátom volt. Ez igaz is, mert komoly kapcsolatom rajta kívül tényleg csak egy emberrel volt, akivel egy három éves kapcsolatom volt. Ezen kívül viszont volt pár kalandom, volt olyan is hogy a randizgatásokból csak lazább kapcsolat lett. Amúgy nem vagyok bulizós és nem vagyok hűtlen típus sem. Úgy éreztem, hogy ezek a kapcsolatok nem is voltak igazán kapcsolatok, érzelmileg se jelentett semmit, szóval nem gondoltam úgy, hogy be kéne róluk számolnom. Semmit nem tettek hozzá pluszban a személyiségemhez vagy az életemhez. Nem szégyellem de nem is akarom mások orrára kötni. Amikor ezt mondtam a barátomnak, akkor igazából bele se gondoltam, hogy ő a szexuális kapcsolataimra lenne kíváncsi. Mostanában gondolkozom ezen, mert már többször megemlítette, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy nekem ő második minden téren. Én ezt soha nem állítottam, de most már nem hiszem, hogy magyarázkodnom kéne, hülyén venné ki magát.
Hát így ebben a helyzetben azért gáz, hogy elferdítetted a valóságot.. nem az a gáz, hogy voltak kalandjaid.
2019. nov. 3. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
2/15 anonim válasza:
Mondd el neki! Joga van tudni az igazságot. Joga van ahhoz, hogy tudja milyen lánnyal van együtt.
2019. nov. 3. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
3/15 A kérdező kommentje:
Párkapcsolatokról kérdezett, nekem pedig előtte egy párkapcsolatom volt. Az hatott az életemre, ezért fontosnak tartom. Ha öt barátom lett volna, akkor azt is elmondom, de ezeket a kalandokat nem tartottam soha értékesnek vagy jelentőségteljes dolognak, pláne nem párkapcsolatnak.
2019. nov. 3. 08:37
4/15 anonim válasza:
Tőlem múltkor párom megkérdezte hány lány szopott le eddig, mindenkit beleszámoltam. Bár nekem nem voltak futó kalandok.
2019. nov. 3. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
5/15 anonim válasza:
Kérdezd meg mire gondolt párkapcsolat címszó alatt. Szerintem mondd el neki!
2019. nov. 3. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
6/15 anonim válasza:
Az a gàz hogy ez alapjàn itélkezik.
2019. nov. 3. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
7/15 anonim válasza:
"Joga van ahhoz, hogy tudja milyen lánnyal van együtt." => Mert milyennel?....
2019. nov. 3. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
8/15 anonim válasza:
Az a gáz, hogy ennek jelentősége tud lenni egy kapcsolatban.
2019. nov. 3. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
9/15 anonim válasza:
Szoval csak szepen lehoztad a 3as szabalyt:)
2019. nov. 3. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
10/15 anonim válasza:
Az a gáz, ha ilyenekről titkolózni kell, mert valakinek még annyira nem nőtt be a feje lágya, hogy félő, hogy ilyesmiből bármit összekombinál. Nekem pl a párom tud mindenkiről (nem érzem úgy, hogy lenne mit szégyellnem azért, mert voltak idők, mikor így, máskor meg másképp éreztem jól magam), de csak vállat vont rajta. Az jobban érdekelte mindkettőnket, hogy hogyan és miért szakítottunk az esszeinkkel és csaltunk-e már meg valakit. Abban durván meg tud mutatkozni az ember jelleme, ebben nem. Na, így kellene működnie a dolognak.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!