Mennyire jellemző, hogy az ember megbánja a tetteit?

Igen, mindenki él át hasonlót.

Ha ennyire érdekel, akkor a legutóbbi pl az, hogy összejöttem exbarátnőmmel. Mindketten tudtuk, hogy nem vagyunk egymáshoz valók, mégis belemagyaráztunk valami kapcsot. Ennek hatására amilyen hülye voltam egyszer megbocsátottam hogy megcsalt, és ezért hála kb 1 év után úgy szakított velem, hogy előtte megcsalt. Tehát, igen mindenki bán meg döntéseket, de fontos leszűrni belőle a tapasztalatot és a tanulságot ezekből.

Mindenkivel történik ilyesmi az élete során, de a rossz döntéseknek általában az az oka, hogy az élet olyan helyzetek elé állít, ami dilemmát szül.

Személyes példa: együtt voltam valakivel, akibe szerelmes voltam, de közben nem egészen éreztem bizalmat iránta. Voltak “árulkodó jelek”, amikről csak utólag döbbentem rá, hogy észrevehettem volna, hogy nem akkora nagy igaz szerelem, amilyennek képzeltem. Az igazság az, hogy ilyen baromi ritkán fordul elő, hogy az ember szerelmes legyen, tehát érthető módon nem akarja elszalasztani a lehetőséget. Ez kb 1-2 éve volt, de azóta nem találkoztam olyan emberrel, aki hasonló érzéseket váltott volna ki belőlem, pedig sok emberrel ismerkedtem. Tehát ilyen szempontból nem bántam meg a kapcsolatot, inkább azt, hogy naív voltam s hagytam magam kihasználni.

Másik példa: Olyan emberrel voltam együtt, akibe nem igazán voltam szerelmes, csak kedveltem. Amint mondtam, nagyon ritka, hogy szerelemes legyek, és viszonylag az is, hogy igazán megkedveljek valakit, pl. attól, hogy nagyon jól eltudunk beszélgetni, egy hullámhosszon vagyunk és igazán rendes embernek tartom. Emiatt egyértelműen semmi sem tartott vissza attól, hogy belemenjek a kapcsolatba, ami egészen jó ötletnek tűnt, pedig neki is voltak hibái, amikkel úgy voltam, hogy elfogadom és esélyt adok a dolognak. Később rájöttem, hogy már azért sem érdemes folytatni ezt, mert ez az ember amúgysem érdemli meg, hogy átverjem, ha részemről nem őszinték az érzések.

Másik példa, ami nem olyan rég történt: Randizgattunk valakivel, akit eleinte megkedveltem, bár tudtam, hogy ebből nem lesz komoly dolog. Ezt közöltem is az illetővel őszintén, egyenesen az elején. Én úgy láttam, hogy csak szórakozgatunk, amolyan unaloműzés képpen, vagy csak egyedül éreztem magam. Valamiért ő hajtott rám, később bevallotta, hogy neki komolyak a szándékai velem, nem értettem őt. Talán mert időközben úgy álltam hozzá, mintha félnék megbántani őt, mondtam olyan dolgokat, amikről később nem igazán értettem, hogy ezt hogyan is gondolhattam. Aztán egyre fárasztóbbá és nyomulosabbá vált. Útólag arra a következtetésre jutottam, hogy nem fogok senkit sem sajnálni, én elmondom a véleményem őszintén, hogy ne legyen félreértés, mert nem szeretnék ilyen zavaros játékokba belemenni többé.