Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem jó a túlzott bókolás, love bombing?
Szerelmi bombázásnak, vagyis love bombingnak azt nevezzük, amikor egy férfi (vagy ritkább esetben nő) oly mértékben elhalmozza figyelemmel, esküdözéssel és ajándékokkal a választottját, hogy az szinte elkábul, és esetleg úgy érzi, hogy ennél jobb már nem is lehetne, végre megtalálta a nagy szerelmet, mindaddig, amíg a kezdetben kedves és rajongó udvarlója ki nem borul.
Az én esetemben is hasonló történt az exemmel. Éreztem hogy túlzóan beszél már 1 hét járás után a jövőnkről, hogy bízzak benne hogy köztünk lesz házasság, és gyerekeink is. Meg hogy én vagyok a lelki társa, és elhalmozott ajándékokkal. De előfordult hogy abból balhét csinált mert rákérdeztem hogy mikor találkozunk, erre azt mondta hogy én a munkáját se hagyom végezni. Ha ezt nem értem jobb ha szakítunk. De ez csak wgy példa a sok közül.
"esetleg úgy érzi, hogy ennél jobb már nem is lehetne"
Az ilyen mindig gyanús.
Azért nem jó ez a szerelmi bombázás, mert valószínüleg nem saját magát adja, csak el akar kápráztatni. Vannak nők akik szeretik, ha bókolnak nekik, ettől szebbnek érzik magukat, vagy olyanokat mond a férfi neki, amire titkon vágyik és ezzel le is vette a lábáról.
Szerintem nem szabad a szavakra figyelni, valamiért soha nem szerettem, ha pasik "szavakkal" udvarolnak, mert csak le akarnak fektetni. És én nem is dőltem be soha és nem is jártam soha olyan pasival aki szavakkal akart hódítani, sőt, engem idegesít, ha valaki azt mondja, hogy szép vagyok, meg hasonló baromságokat. És soha nem volt önbizalomhiányom párkapcsolatokban. Love bombing nélkül is boldog voltam a kapcsolataimban.
De viszont aki így kezd egy kapcsolatot, szerintem figyelnék a jelekre, pl. igazak-e azok a dolgok amiket mond, rajta kapod-e apró kis hazugságokon? Hazugságra épülő kapcsolatot teljesen kizárnék a kezdetektől, és a legfontosabb utána néznék az interneten (facebook, stb), hogy ki és micsoda, de vannak férfiak akiknek nincs facebookjuk, pontosan azért, hogy ne bukjanak le, vagy álfacebookjuk van. Olyan, de olyan sok lehetőség van, hogy megismerjünk valakit. De sokan ott rontják el, hogy csak a szavakra "szerelmi bombázás" figyelnek és ezért is lesz akkora a csalódás, vagy ezért mert a jeleket figyelmen kívül hagyják.
"túlzóan beszél már 1 hét járás után a jövőnkről, hogy bízzak benne hogy köztünk lesz házasság, és gyerekeink is. Meg hogy én vagyok a lelki társa, és elhalmozott ajándékokkal"
Itt volak a jelek, de te a szavakra figyeltél és az ajándékokra. Sok pasi a pénzével szeret villogni, sok nő pedig szeret ajándékokat kapni. Pontosan ezt kell kikerülni, nem kell elfogadni semmit amíg nem ismered, max virágot vagy csokit és legfőképpen nem kell elhinni mindent 1 hét járás után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!