Ti hogy reagáltok a kapcsolat belüli évek alatt történő változásra, jellemfejlődésre?

Eddig mind a két komolyabb kapcsolatom tönkre ment a jellembeli változások miatt. Én jól kezeltem/kezelem,a két leányzó akart magának más palit ennyi a magyarázat. Most a harmadik kapcsolatomban vagyok, egész közeli a jellemünk, jól kezeljük a másik változásait.

Szerintem a lényeg az hogy hagyd változni ahogy ő akarja, ha szeret stb. Úgyis veled marad, ha nem akkor erőltetheted akkor se marad meg.

Az ember szereti azt hinni, hogy rendíthetetlen kősziklaként állja az idők viharait. Valójában folyamatosan változik, hiszen naponta friss élmények, behatások érik. Egy pár tagjai jellemzően külön töltik az ébren töltött idő túlnyomó részét. Érthető tehát, ha más ingerek mentén változnak. Ha otthon is a telefont buzerálják ahelyett, hogy átbeszélnék a napjukat, hogy odafigyelnének egymásra, és legalább néha megnéznék magukat a párjuk által eléjük állított megváltozott, új tükörben, megette a fene - borítékolni lehet a szakítást.

Szóval, kedves 1-es, ha a leányzó más palit akart, akkor NEM jól kezelted a jellembeli változásait. Saját magad nem arra változtál, amerre ő, így természetes az eltávolodás.

#4

1-es vagyok.

Sokst gondolkoztam már ezen de nem igazán hinném hogy ez volt a baj, sok ismerőst megkérdezve se. Szimplán fiatalok voltunk, én hosszú távra gondolkoztam a leányzó meg "kiakarta élvezni az életet". Egyébként ebből sose csináltam problémát, amíg valakit érdekeltem addig viszont támogattam az illetőt de mindenkinek a saját élete, saját döntése. Én magam engedtem útjára mindkét esetben a lányt, még meg is kaptam hogy miért vagyok ilyen jófej velük.

Ami számomra a probléma volt, hogy programokat, beszélgetéseket stb. terveztem/ünk aztán utólag kiderült hogy a "csak egy fiú barát" igazából már 3 hónapja megvolt neki.

Sok hibám van, de a másikhoz való alkalmazkodás eddig sose volt problémám semmilyen kaocsolatban (gondolok itt barát, családtag stb-re).

Kedves Kérdező! Illetve Válaszolók!

Igazából 1, 2 és Miquel is helytálló választ adott. Azonban az utolsó előtti mondatával magam sem értek teljesen egyet. Konkrétan: "Szóval, kedves 1-es, ha a leányzó más palit akart, akkor NEM jól kezelted a jellembeli változásait.".

1. Igazából nem érzem annak hiányát, hogy nem jól kezelte volna a jellembeli változásait. Inkább azt érzem e mögött, hogy mivel az 1-es valószínű teljesen más karakter, más mentalitással és más igényekkel... így tehát a változásaik (az útjuk) valóban nem egyazon ösvény mentén haladt.

Az 1-es, ahogyan később a 4-ben írja is, igen bölcsen döntött, hogy elengedte a lányokat, akiknek más valami lehetett az ideájuk, egyben ideáljuk. Persze... sokan azt mondanák erre: - Hát öcsém... miért nem küzdöttél értük! Küzdened kellett volna, harcolnod értük, hogy meg is tartsd őket! - (kb. így)

Csak hogy Ő nem így tett. És szerintem helyesen. Mert ha már valakiért küzdeni kell, azaz játszani kell előtte a hőst, a csábítót, a "szépet", az extravagáns, menő hapsit, esetleg arszlánt ... nos az inkább egy színház (szappanopera) lett volna. És akkor NEM Önmagát adja... és teszi a kapcsolatba, hanem azt, ami a lánynak tetszetős és romantikus. De épp ezt teszik a hős-szerelmesek is eleinte... Mutatják magukból a legszebbet, a csábítót!

Ezért is mondja 2-es: mikoron kezd felszállni a rózsaszín köd... azaz kezd már tisztán is látni... na olyankor fog igazán válaszút elé kerülni először mindig csak az egyik... hogy így, ahogyan van mindenestül, tehát hibáival és erényeivel kell-e nekem. Elfogadható-e nekem? - Na ez a valóban nagy kérdés, ami szinte meg sem válaszolható, hisz valóban igaz: - Mindannyian minden pillanatban változunk... valamely irányban.

Tehát a jövő az kifürkészhetetlen. Legalábbis ott, ahol permanens a változás. Viszont, ha éberek vagyunk, akkor előbb-utóbb látni vélünk majd összefüggéseket, hasonulásokat, átfedéseket... amelyek korábbi cselekedeteinkre némi magyarázattal szolgálnak...

De ehhez el kell tudni merülni egyfajta nyugodt, agyi alfa hullámtevékenység szintjére (pl. meditációban) ahol már nem kattog, zakatol az ember agya, hanem hagyja, hogy a saját korábbi (sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő) történeteinek oksági láncolatát felfedje előttünk. És ezt a (gondolkodást nélkülöző) tűnődést rendszeresen gyakorolva(!) egyszer csak bevillan a helyes megoldás, amely vissza-visszatérően már egyre tartósabban egyetlen irányba kezd mutatni, mint az iránytű, amikor a mágnes-erdőből végre kiszabadulunk.

2. Amikor valami okozatnak az okát keressük, akkor ne egyetlen egy dologra koncentráljunk, hanem egy messzire visszanyúló oksági láncolatra. És akkor már nem annyira egyetlen hibás cselekedetet, buta döntést, vagy valaki 'negatív' embert, netán 'rosszakarót' látunk magunk előtt... (ezek mindig is léteznek életünkben) hanem azt kezdjük majd felfedezni, hogy abban az oksági láncolatban mi magunk hol voltunk, mi volt abban a szerepünk, s mennyiben járult hozzá az "okozat" létrejöttéhez. Az biztos, hogy nem 0% és nem 100%-ban. A helyes önismeret ebben rendkívül nagy segítségünkre lehet. (Na most, ha túl sok a bizonytalanság, vagy a téves megállapítás, akkor az önismeretünket kell előbb fel-fejlesztenünk.)

Valóban, ha más utatok van, akkor ketten két fele változtok, s igaz, amit Miquel ír: - természetes az eltávolodás, aminek a végén többnyire a szakítás áll... ritkábban esetleg extatikus egymásra találás.

Kedves Kérdező! Ez terád is ugyanúgy vonatkozik, mint a 1 (4)-re.

Ne feledd! A szerelem az elmúlik... (ez nem baj, sőőőőt)... mert utána már az őszinte, feltétel nélküli szeretetnek kellene kibontakoznia. Ezt keresd, ezt add Te magad is. És beszélgess őszintén érzéseidről, érzelmeidről a társaddal. Nem szégyelld és ne tartsd vissza magad. De főleg NE FÉLJ attól, hogy majd mit fog Ő erre reagálni. Hogy tetszeni fog-e neki, amit mondani akarsz... Csak légy őszinte. Bátran.

Végül elárulom, hogy mi változott... pontosabban mi szokott változni: Az emberi tudat folyamatosan fejlődik amióta csak megszületik. A tudatfejlődés pedig azt hozza magával, hogy ami régen történt, azt már más nézőpontból vagy képes látni. Így a jelenbeli állapotodat, élethelyzetedet is már másként értékeled. És ez a normális.

Az ERŐ legyen Veled!