Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Minden barátomat a külseje alapján szúrtam ki, most viszont van valaki akinek a belső tulajdonságaiba szerettem bele. Melyik lehet a jobb kapcsolat? (van párom közben)
Exeimbe és jelenlegi páromba is úgy szerettem bele, hogy külsőre megfogtak, majd amikor elkezdtem velük beszélni rájöttem, hogy tetszik a személyiségük is.
Azonban most a párom mellett megismertem egy ismerősét, aki eleinte egyáltalán nem volt az esetem, de minél többet beszélek vele annál jobban beleszeretek.
Külsőre nem egy jó pasi, ezért sincs szerintem évek óta senkije, de így, hogy nap mint nap beszélünk és kezd megnyílni lenyűgöz az intelligenciája. (leginkább az érzelmi)
Sok mindent hasonlóan gondolunk, a szülei teljesen olyanok mint az enyémek, szóval kb. ugyanolyan értékrenddel rendelkezik mint én.
Párom már meg is kérdezte, hogy nekem tetszik - e, de megmondtam őszintén, hogy külsőre nem, de a személyiségét szeretem. Lehet észrevett valamit a barátom. Szerintetek így, hogy a személyisége tetszett meg érdemes szakítani a párommal miatta?
Nagyon szeretem a párom, de úgy érzem a férfival jobban egy hullámhosszon vagyunk.
Igen, mindenkinel eljon elobb utobb az az ido, amikor mar melyebbre lat a felszinnel. Elsore azt mondanam, hogy ulj le es gondold at az eleted, de igy, hogy a baratod is kiszurta, szerintem elegge fel fognak gyorsulni az esemenyek.
Ez is a tanulasi folyamat resze. Az ember rajon, hogy mik azok szamitnak neki, es mik azok, amik nem. Ahogy fejlodik a szemelyiseg, ugy valtoznak a prioritasok, amik hatasara kapcsolatok mennek tonkre es ujak kotettnek.
Csunya helyzetbe kerultel, nem lenne szerencses a ket havert osszeugrasztani. Elsokent talan erdemes lenne megszakitani a kapcsolatot az ismerossel. Neki az volt a szerepe, hogy felnyissa a szemed. Utana meg atgondolni es megbeszelni a baratoddal, hogy mit is akartok ugy voltakeppen egymastol?
43F
Ezt neked kell eldöntened, viszont lehet csupán pillanatnyi fellángolásod van a másik srác iránt, és emiatt eldobni a jelenlegi párodat nagy butaság, mindenképp pihenj rá jó néhány napot.
Abban viszont egyetértek, hogy sokkal jobban vonz egy nagyszerű személyiség, mint a külső, párom első körben a személye varázsolt el és utána egyre jobban vonzott a külseje is
Ha kapisgálná a lényeget, egyenes lenne a partnerével szemben.
Másrészről "Külsőre nem egy jó pasi, ezért sincs szerintem évek óta senkije". Megnyugtatlak, nem nézek ki xarul, mondjuk tény, hogy nem is vagyok egy modell arcú férfi, de azért csúnya lenne, ha csak amiatt nincs valakinek partnere, mert megítélésed szerint nem néz ki jól. Ezer meg ezer oka lehet ennek azonkívül.
Mondd el a társadnak, hogy ezt érzed, ez a helyzet, megérdemli, hogy ennek fényében döntést hozhasson. 31F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!