Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért tanítják azt a nők, hogy rendesnek kell lenni, amikor megfelelő stílussal lehet az ember nagyképű is?
Friedrich Nietzsche egoista ember volt, szerette magát. A véleményét úgy közölte, hogy nem érdekelte, az érintettek megsértődnek-e vagy sem. Keményen, néhol már szinte durván megmondta a véleményét, aminek kifejtésében, szenvedélyes, heves volt. Ennek ellenére, Nietzsche ma is emberek millióinak életére gyakorol hatást, kétségkívül a történelem egyik legnagyobb gondolkodója.
Ma is vannak olyan emberek, akiknek Nietzsche-hez hasonlóan egyszerűen jól áll az, hogy nagyképűek, a nők vonzódnak hozzájuk, a baráti társaságuk rendszerint nagy főből áll, és könnyen alakítanak ki emberi kapcsolatokat.
Nem értem tehát, minek ez a hiszti a "normális pasi" életmódról, amikor sokan semmit sem ér, az, hogy rendesek, mert csak tévelyegnek az életben.
Nem az a lényeg, hogy valaki rendes legyen, hanem az, hogy olyan stílust alakítson ki, amiben tud előre haladni az életben. Ha ez a rendesség, ám legyen az, de akinek az egosita életstílus áll jól, azt NE AKARJÁTOK A SAJÁT MINTÁTOKRA FORMÁLNI.
Szerencsére nem minden nő mondja ezt, hanem egy részük. Ha megnézed, akkor azok, akik magukról jobb képet próbálnak festeni, nagyon adnak mások véleményére és simán a helyzettől függően adják elő magukat. Ők nem az alapján fognak válaszolni a kérdéseidre, hogy mit gondolnak, hanem az alapján, hogy a fejükben lévő elvárások alapján mit KELL mondani.
Rövid példa: Volt egy korszakom, amikor sok lányt ismertem meg. Egy csomó előadta első körben, hogy milyen jó a pasijukkal, milyen jól megy minden és ilyesmik. Aztán egy kis idő múlva ugyanezek folyamatosan panaszkodtak ezekről a pasikról... Első körben érezték, hogy azt kell mondani, hogy minden okés, mert ez az elvárt szerep tőlük, aztán ahogy érezték, hogy lehet mást mondani, őszintébbek lettek.
A másik kategória az őszinte nők. Ők korrekt és őszinte választ adnak és simán kimondják, hogy bizonyos domináns jegyek nyerők a legtöbb nőnél. Rájuk érdemes figyelni, ha csajozni akarsz.
"és simán kimondják, hogy bizonyos domináns jegyek nyerők a legtöbb nőnél."
Egy bizonyos fokig, es az is szituáció függő, a bemásolt nődegradáló ideológiával semmiképp sem hoznám párhuzamba.
#13
Mindenki nőgyűlölő, aki kritizálni meri a női nemet, igaz? A feminista propaganda alaposan átmosta a te gondolkodásodat neked is.
Ennek a bandának nagy szerencséje, hogy Nietzsche már nem él, mert úgy fel tudná velük mosni a padlót, ahogyan a vallással tette, teljesen ízekre szedte azt.
Nietzsche egy férfi volt, nem egy olyan söpredék, mint a tipikus, 21. századi pasi.
Nagyon lecsökkent a férfiak szerepvállalása a gyereknevelésben. Sok a csonka család, ahol apuka nem vagy ritkán van a gyerekkel, a tanári pálya is teljesen elnőiesedett, nagyon kevés a férfi tanár az egyetemi szint alatt, és a csonka családokban jellemzően a nagymama az, aki segíti a dolgozó nőt a gyereknevelésben.
Az egyetlen probléma, hogy ezek a nők mond olyannak nevelik a fiukat, amilyen férfire maguk sem vágynak.
“Az apja egy nagy dumás/nőcsábász/etc volt, de elhagyott,majd én másként nevelem a gyereket”. De ugyanezt mondja a nagymama.
Csak azt felejtik el, hogy ők sem egy pipiogya alakhoz mentek hozzá, hogy nem a kedves, de nem túl izgalmas srác hagyta őket sem el, mert ez a típus egyedül maradt.
Nem rendes családapákat, hűséges férjeket nevelnek (mégha ez is a szándék), hanem magányos fiúkat, a lányaik meg sorban állnak, és szeretői lesznek annak a pár %-nak, aki ugyanolyan férfias, mint amibe az anyjuk beleszédült, még ha a végén egyedül is maradt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!