Elhagynátok így valakit? Hosszú.

Én szeretem nagyon a párom, ő is engem.Mégis lehet, hogy mondjuk 1-2 év múlva el kell hagynom. (Ha addig nem megyünk szét) A problémám az, hogy bár az idő nagy részében külön él a szüleitől, sok minden a szüleitől függ és bizonyos okok miatt összeköltözni sem tudunk most. A probléma ott van, hogy most a fizetése sem elég, én sem dolgozom. 1-2 év múlva neki magasabb lenne a fizetése és akkor már én is végeznék az egyetemmel és vagy munkát keresnék vagy phd-ra mennék. Most egyrészt a fizetése miatt nem tud költözni, másrészt azért mert a nagymamával mindig kell ott lenni valakinek, a párom egy külön szinten lakik, a saját konyhájával, fürdőjével, dolgozószobával, hálóval mindennel, a mama megy a másik szinten. A párom szülei is van hogy elmennek oda 2 napra, ez minden héten így van de én úgy érzem nem bírnám sokáig ezeket elviselni. Nyaralni úgy tudok vele elmenni,hogy a helyére mennek a szülei hogy a mama ne legyen egyedül. Ha még évekig lennénk együtt, kicsit szar érzés lenne hogy a nyaralás is ettől függ hogy kérjük meg mindig őket. Hétvége akkor szabad amikor a szüleivel meg tudja beszélni hogy ne menjenek hozzá, velem akar lenni. Persze egy kávézóba elmenni vagy egy vacsorára az akkor is belefér de az időigényesebb programok nem. Nekem már nagyon sokszor volt elegem ebből, hogy részben a szüleitől függ a program. Hétköznapokon általába nem de volt már példa arra is. Szóval az zavar hogy a programunkat se lehet teljesen ettől függetlenül szervezni, csak részben, másrészt meg ez hogy egy darabig tuti nem költözhetne velem össze, utána már talán. Amúgy azt mondta biztos összeköltözne velem ha például több pénze lesz, ez olyan 1-2 év. Bár abba nem gondolt bele hogy a nagymamájával mi lenne akkor vagy őt hogy hagyná ott. Mikor látom, hogy valaki 2 év után összeköltözik a párjával, akkor kissé irigylem mert nekem nemhogy ez nem jön most össze hanem mindig igazodni kell ehhez a helyzethez is.Olyanra is volt példa, hogy elmentem vele nyaralni, hazaért, másnap mindketten nagyon szerettünk volna találkozni de ez el lett rontva úgy, hogy a szülei pont akkorra hívtak oda valami szerelőt, gondolván hogy a párom nem lesz ott és akkor nem zavarja. (A szüleié papíron a lakás, nemcsak páromé, kulcsuk is van) A párom nem örült neki, kifejezetten bosszankodott, hogy erre megy haza, fárasztó volt az út, biztos pihenni akart meg hát már nagyon akarta volna hogy menjek hozzá mert eléggé kívántuk egymást úgymond de szeretkezni se akartunk úgy hogy ott vannak a szülei vagy szerelők.

Én úgy döntöttem, hogy egy vagy két évet várok hogy össze tudunk-e költözni (persze én is adnék akkor bele a költségekbe mert ha muszáj lenne elmennék diákmunkára vagy tudnék magánórát adni ha meg phd-ra mennék, akkor is beleadnék). Ha ez nem sikerül vagy legalább ő nem tud elmenni külön akkor elhagyom.

Szeretem nagyon ezért eddig se bírtam elhagyni, csak ez a helyzet borít ki.

Szóval jogos ez tőlem hogy 1-2 évet vagyok hajlandó várni aztán készen van? Ti inkább akkor is maradnátok vele ha ez az egész nem változik vagy elhagynátok mert nem bírnátok hosszú távon hogy nincs teljesen külön élet és összeköltözés?

Volt már, hogy a párom konkrétan megmondta nekik hogy velem akar lenni aznap vagy van már betervezett programja, ne menjenek hozzá vagy ne aznap hanem másik nap. Hajlandó alkalmazkodni de ahhoz képest hogy valakinek teljesen külön élete van vagy összeköltözik, ez szinte semmi.