Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez sztem csak én fújom fel és esik rosszul?
3 hónapja vagyunk együtt a barátommal, elég félénk minden téren, beleértve a szexben is. De mostanra minden rendben lett, belejött, segítettem neki sokat, a szex is csodálatos vele, annyi, hogy ő ragaszkodik a gumihoz, mondom engem ez a része nem zavar.
Viszont amit ma kaptam, kicsit szarul esett tőle. Benne vagyunk nagyban a dologban, mikor a fülembe súgja, hogy nincs nála gumi. Jó, mondom, itt van egy köpésre a spar, tényleg max 6 perc alatt megjárta volna. Erre beszól egy ilyet, de tök unottan, hogy most ezért menjek csak le, különben is mostanában úgyis sokat csináltuk. Na most elmondom, hogy 3 napja jöttünk vissza Bacsiról (3 napot voltunk lent, abból 2x szexeltünk), most 3 napja nem is találkoztunk, mert sok intézni valóm volt. És 3 nap nem találkozás után benyögni egy ilyet friss kapcsolatnál sztem elég gáz. Utána mondta, hogy máshogy is ki tudjuk elégeténi egymást. Az OK, csakhogy nekem ezután a beszólás után mindentől elment a kedvem és hazaküldtem.
Azt ne írjátok, hogy biztos mással is van, mert több közös ismerősünk is van, tudnék róla. Meg nagyon szerelmes belém és érzem is, puszilgat, csókolgat, ölelget, hogy így nem tudná senki megjátszani magát. Meg amúgy is kb 1 héten min. 4 napot találkozunk, de van hogy 5x is. Most volt kicsit kevesebb a megszokottnál 1 nappal. Barátnőm azt tanácsolta tegyem kicsit féltékennyé, járjak még kihívóbban, menjek el bulizni a barátnőimmel, hagy legyen kicsit féltékeny, ha már megkapott, lehet ez beválna.
Szerintetek ez mi volt meg alapból miért nem készült gumival? Ő 26 éves, tombolnia kéne a hormonnak ilyen korban, én vagyok a jóval idősebb 34 éves, de őt ez egyáltalán nem zavarja, mert külsőleg kb 25nek nézek ki.
Szóval mi lehetett a probléma ma szerintetek?
Az a probléma, hogy gyorsan elszállt a kisfickód egója.
A rossz hír, hogy ezt magadnak köszönheted.
A jó hír, hogy van megoldás.
Utolsó
Mivel köszönhetem magamnak?
Milyen megoldás lehetne erre?
Amúgy annyira szexelni akartál, te miért nem tudtál óvszerrel készülni? Nem csak a pasi vehet manapság óvszert.
A nők is szoktak. Mikor utolsó előtti nap mentem át az East Festre Mezőtúrra, még itthon egy csaj a boltban előttem vett két dobozzal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!