Mi emberek mert nem elunk egyutt ugy a termeszettel mint az osszes tobbi eloleny a Foldon?
Minden élőlényt az egyed és a faj fenntartása motiválja. Csak az eszközök és a lehetőségek mások. Rengeteg élőlénynek nem hogy környezettudata, nagyon éntudata sincs. Egyszerűen teszi azt, ami be van programozva.
Ennek az egésznek a rendszere az, ami alkotja a világot, a Föld életét. Fajokra levetítve minden árt és egyben használ is valami más élőlénynek. Ez alól lógunk ki mi egy kicsit.
Semmi sem él együtt a természettel. Benne él minden. A feltételezés maga egy túlromantizált GreenPeace abszurdum. Az egész egy kényes egyensúly, ami nagyon nem állandó. Egész fajok pusztultak ki mindenféle emberi beavatkozás nélkül, lásd: kardfogú medve.
Csúcs-ragadozó volt, és mint minden medve nagyon okos, szinte mindenen megélt. Szép lassan túlszaporodtak, a nagy létszám miatt kihalásig vadászták a prédaállatokat, majd táplálékhiány miatt kihaltak. Ilyenből van 1000+1. Nem kellett hozzá sem hobbi-/sportvadászat, se klímaváltozás, semmi.
A hivatalos, "környezetvédő" vadászok ezt akadályozzák meg. Ami túlszaporodik, arra rámennek, hogy helyrebillentsék az egyensúlyt. Egyik leghíresebb ilyen vadászunk Fekete István volt, aki írt is pár könyvet a vadakról: Vuk, Kele, hogy csak kettőt említsek.
Szóval amit írsz, az nem létezik. Csak a fejekben. Az ember képes volna rá,l a tudatosságából kifolyólag, de az élőlények zöme nem. Azokat kordában kellene tartani.
Ahogy Darwin is írta, az ember és a majom közös őstől eredeztethető, mint ahogy szinte minden állat, ha elég messzire megyünk vissza. Az evolúció mozgatói azok az apró változások, amik elég nagyok, hogy alkalmazkodásra kényszerítsék az egyes fajokat, de elég kicsik, hogy túl lehessen élni a változást. Nagyon régen valamiért néhány ősmajom lekényszerült a földre és ezzel olyan ösvényre lépett, ami ide vezetett. Az egészben az az érdekes, hogy ez több helyen, több (al)fajjal is megtörtént. Sokan sokféle utat jártak be már itt lent a földön is, lásd neander-völgyi kontra cro-magnon-i emberek.
Lehet, hogy a mai majmokkal nem s meg lehetne csinálni, az eszük megvan hozzá, hogy a földön is boldoguljanak, de nincs kényszer, viszont odalent vannak ragadozók.
"A nők többsége miatt. Ami szerintük az igényesség fogalmát jelenti, az valójában pazarlás és környezetrombolás. Mert nem csak az ápolt külsőről van szó,hanem sokegyéb luxus dologról. A boldogságot pedig annak ajándékozzák oda, aki mindent megad nekik. Ilyen módon ők irányítják a világ mozgását,csak az ezzel járó felelősséget nem akarják még átérezni. Hiszen ők csak szépen néznek valakire,és hagyják,hogy megtörténjenek velük a dolgok, nem csinálnak semmi rosszat. Aztán háborúk törnek ki miattuk, vagy pl emberek ezrei halnak meg gyémánt bányákban."
Erre mondja a férfi hogy mivel pi...m nincs, ezért a pénzt és hatalmat kell elérnem hogy hozzájussak egy jó pi...hoz :) És a káosz már folyamatban is van a hatalom vágy miatt, mert sokszor egymáson átlépve törekszünk rá.
Ismeritek a Gaia-elméletet?
Semmi és senki nem "él együtt a természettel"
Mi magunk is a természet része vagyunk.
A Föld a rajta lévő minden élő és élettelen dologgal egy nagy rendszert, kvázi "élőlényt" alkot, fenntartja a maga egyensúlyát. Ez az egyensúly néha-néha felborul, de sosem tartósan. Sokszor felborult már az évmilliók során, mégis mindig helyrejött. Az ember pedig a Föld életéhez képest csak egy másodperc. Gaia megtalálja majd a módját, hogy helyreállítsa az egyensúlyt. Ha ehhez az kell, hogy az emberi faj kipusztuljon, akkor kipusztul majd.
Továbbá, mivel nagyon kevés ideje létezünk csupán, nem tudhatjuk, hogy ez milyen hatással lesz később a Földre. Nem húsz év múlva, húszmillió év múlva.
A dinoszauruszok anno minden bizonnyal szörnyűségként élték meg a kipusztulásukat, az az esemény ideiglenes tönkretette a Földet. Mégis elengedhetetlen volt a mai körülmények és élet kialakulásához.
Van egy nagyon jó, és nagyon jól olvasható könyv a témában:
Yuval Noah Harari: Sapiens - Az emberiség rövid története
Az a baj, hogy mindenki úgy tekint az emberre, mint a fejlődés csúcsa, pedig nem vagyunk többek, mint az állatvilág, pontosabban egy életközösség része. Csak tesszük a dolgunkat, mint ahogy minden más állat. A hangyák hangyavárat építenek, a madarak fészket, mi házakat. Közel sincs akkora különbség. A háború például sokak szerint emberi dolog, pedig állatok közt is megfigyelhető. A különbség a méretekben van. Ugyanis az állatok nem képesek nagy tömegben élni. Mondjuk egy oroszlán falka 10-20 egyedből áll, hasonlóan a farkasokhoz, és minden fajnak megvan, hányan élhetnek együtt. Leginkább az elérhető táplálék miatt, ugyanis ha túl sokan élnek együtt, akkor éhen halnak.
De az ember nagyon fejlett szociális érzékkel rendelkezik és ez hatalmas ösztönzőerő, hogy növelje az együtt élő egyedek számát. Ehhez kommunikációra van szükság, így az embernél fejlődőtt ki legjobban.
Ha pedig már nagyobb csapatban élnek, akkor már nem egyedek fognak összecsapni, hanem az egész csapat fog harcolni. A kisebb csapat elpusztul, a nagyobb megszerzi a kisebb csapat élelmét és egyéb erőforrásait. Viszont ha már túl nagy a csapat, akkor meg az élelem lesz kevés, tehát éhenhal.
Szóval igény lett az élelem megtermelésére. Mivel az ember a földön jár, nagyrészt a fűfélék magját fogyasztja, amiből tényleg mindenhol van. Persze nem jó a magok után kajtatni, ezért a háza körül szórta el. Később nemesítette is, hogy minél több termése legyen. Szerszámokat, eszközöket talált ki, amivel több terméshez juthatott ugyanannyi munkával.
Aztán eljutott arra a pontra, hogy rengeteget kellett harcolni, ezért egyetlen seregbe tömörültek és invázió szerűen addig mentek, ameddig élelmet tudtak szerezni a tovább haladáshoz. Mondjuk olyasmi volt ez, mint a tatárjárás. Ha megálltak, nagyon hamar elfogyott az élelem, tehát gyorsan kellett haladniuk és támadni.
Aztán jött egy Római Birodalom, ők már külön választották, ki csatázik és ki termel. Tulajdonképpen a rómaiak csatáztak és a leigázott népek termeltek. A lényeg, hogy az emberek specializálódtak különféle munkákra.
Szóval nagy fejlődésen mentünk keresztül, amit a populáció növekedés generált, de attól még az ember úgyanúgy egyenrangú része a természetnek, mint bármilyen más élőlény. Mondjuk egy hódot nem érdekli a természet, a gátját mindenképpen megépíti, mert kell neki. Mi viszont többen vagyunk és ha valamit építünk, az valakinek rossz lehet. Az a valaki akadékoskodni fog, háboru lesz, szóval a környezetvédelem egy olyan pont, ami mindenkinek jó, ha betartja.
14:erdekes megközelítés
19es is jol leirta
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!