Mit akar annyira titkolni a NASA amiért vállalja, hogy elveszítse a hitelét?
Az UFO oldalak rögtön felkapták de én mást sejtek emögött a csalás mögött mondjuk nem földönkívülieket.
A 2013-ast törölték pár napja már, nemrég még lehetett látni és sem a Gigapantól sem a NASA-tól no comment. Lehetséges lenne, hogy már esetleg vannak vagy megvalósították az élhető körülményeket a Marson, amihez persze épületeket húztak fel, de teljes mértékben titkolni akarják és csak kiváltságosoknak tartogatják. Szerintetek?
A NASA 2017-es képe
Itt volt látható régóta a NASA 2013-as fekete-fehér képe az objektummal, de azt a cikkek megjelenését követően rövidesen törölték, már nem elérhető:
Az első link felső képről:
Ahol az "épület" megszakad a jobb szélen, ott végig átfut egy vonal az egész képen: két kép van összeillesztve, nem túl tökéletesen. Felül az ég sem egyszínű, alul a homokon is látszik, hogy más a felbontása. A bal oldali képrész homályosabb is. Továbbá az "épület" egy négyzet, ami folytatódik tovább a homokon, a dombság előterében: Tehát szó sincs ott épületről, nem kell kitalálni ilyen zöldségeket.
Nyilvánvaló, hogy ahol két képet összemontíroznak ott mahinálni kell valamit. Ilyen nagy "kockák" (programhiba, pixelhiba vagy mittudomén) gyakran előfordulnak, mikor "convert to bitmap" parancsot ráeresztesz egy új képre, ilyen-olyan képfeldolgozó programokban. Vagy maga a fényképezőgépük produkálta. Azon a részen sötétebben vesz föl. Hány meg hány ilyen gép van. Ez elkerülte a figyelmüket, de utólag ezt kijavították. Természetesen a képeket utólagosan feljavítják, már az eredeti is régen nem az eredeti.
Amúgy egy épület felhúzása a Marson iszonyatos energiákat emésztene fel. (Odaszállítani X kiló gépet, üzemanyag, stb.) Per pillanat ugyanabból a pénzből bárki berendezheté magát egy évszázadra amerikai elnöknek. Képzelheted melyik a prioritás a mai világban. Ma már nem kell legyőzniük a Szojúzt, nem fognak trilliárdokat költeni a világűrre, ebből a generációból még úgyse lesz tőle senki se hosszabb életű.
"Nyilvánvaló, hogy ahol két képet összemontíroznak ott mahinálni kell valamit."
Szerintem rosszul értetted. A felső kép is a NASA által publikált kép. Csak a linkről amit én is beírtam eltűnt amint a különbséget a friss kép kihelyezésekor észrevette az internet közönsége. Tehát ha valakit manipulációval akarnál vádolni a feketefehér kép esetében akkor az csak a NASA lehetne.
A válasz nagyon egyszerű és ésszerű, ha valaki bele akarna kötni, hajrá!
Azért van kb az összes képről törölve, objektum, más értelmes életre utaló jel, mert akkor kiderülne, hogy az UFO-k igaziak, ezáltal jönne a jól bevált amcsi nemzetbiztonsági kérdés, melyre az lenne a válasz, hogy az amerikai kormány, nem tudja megvédeni a lakosait az idegenektől, ezáltal, az egész gazdaság és minden összeomlana, mely egy káoszba torkollanak, aminek következtében az egész ország összeomlana és ez kihatással lenne az egész világra!
Ezért nem vallják be, az idegenek létezését, holott más országok nyilvánosságra hozták a dokumentumaikat, s azokban nyíltan közlik a valóságot, vannak idegenek és itt vannak közöttünk, sőt az ember is egy idegen.
Ez nem nagy kaland, vannak és pont!
A másik része ennek a témának, mivel a NASA van csak odafent, ezért olyan képet adnak ki, amilyet csak akarnak!
Soha nem fogják, a valóságot közölni, mert ha így lenne, nem kapcsolnák le a ISS-t sem, ha valami furcsát közöl!
De persze, ezt mindenki döntse el maga, amúgy is egó kérdése ez, ha az emberre vetítjük a kérdést, a kérdés így szól: Hajlandó e egy ember elfogadni a tényt, hogy rajta kívül is létezik intelligens élet?
A rövid válasz, nem!
Ezért is tiltakozik iszonyat sok ember, hogy nincsenek idegenek stb. Mert nem tudják megemészteni, a saját egójuk nem tudja elfogadni ezt.
Eleve, mindenki harcol mindenkivel, még önmagával szemben is, akkor miért is követelik a jó népek az idegenek nyílt felvállalását, hogyha a valóságban, egy ember találkozna egy idegennel, akkor a filmeknek köszönhetően tuti golyót eresztene a fejébe, mert az emberek egy állatias szinten vannak tartva!
Ezen felül, ha beismernék, hogy léteznek idegenek, mely bizonyítékok, az ősi civilizációknál alapvetően jelen vannak, akkor át kéne írni az emberi történelmet, az egész mehetne a kukába, s jöhetne a valós, reális emberi történelem, nem ez az átírt, átszerkesztett szar, amivel mossák az emberek agyát!
Nem azt mondom, hogy az egész egy szar, s hogy az idegenek így vagy úgy, nem. Aki ezen a szinten van, annak gratulálok, nézzen túl a saját egóját és próbáljon másra is odafigyelni, önmagán kívül.
Arról van itt szó, hogy alapvetően miért ne lehetett volna, idegen látogatás régen a földön?
Attól még a földi ember is ugyan úgy fejlődhetett, csak a közeli ismeretségek ide látogattak!
Az egész valóság nem csak a fizikai térről szól, aki így hiszi, annak eléggé korlátolt a gondolat menete, de egyszer majd eljut egy szintre, ahol tud nyitni a világ felé, félelem nélkül.
Ha bárki elkezd kutatni az alternatív emberi civilizáció történelmében, akkor rábukkanhat pár érdekességre, melyet nem holmi hülyék gyülekezete szajkóz, hanem tanult s művelt emberek, doktorált és professzori szinten lévő személyek, akiknek a gondolat menetét, mérlegelni kell.
Nem egyből félre söpörni, mondván hogy ők hülyék, hát persze, diplomás emberek, akik a szakmájukban jó negyed vagy fél évszázada benne vannak, persze ők a hülyék! :D
Az idegenek és az emberei történelem nagyon összefügg, annyi hazugság van erről, s ha bevallanák az igazat, hogy hazudtak és hazudnak erről, akkor vajon bíznának az emberek tovább a vezetésben?
NEM! Anarchia törne ki, s mindenki egymás torkának ugranak, kb visszafejlődnénk.
Szóval, részben oké, hogy így "hamisítják" nem csak a Marsot, de az egész űrt, ilyen szempontból, mindenki döntse el maga, mi az igaz, képes e azt megemészteni, avagy sem. :) Ez nagyon egyéni döntés, kérdés, hozzáállás kérdése.
2/7
Végig se olvastam akkora butaságokat írsz. Én szerkesztek neked olyan képet hogy soha nem veszed észre mi a szerkesztett és mi nem.
szerinted a nasa nem képes erre? ostoba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!