Az UFO-k megtámadhatnák a földet ha akarnák? 👽
Jó kérdés.
Ha elvonatkoztatunk attól a meggyőződéstől, hogy az ún. UFO-k űrlények járművei, amelyek másik bolygóról származnak, akkor már főleg megválaszolhatatlan. A tudományos megfigyelések hiánya, ugyanakkor a nagy mennyiségű, sokszor megcáfolhatatlan (és hivatalos helyekről is érkező) jelzések a létezésükre arra engednek következtetni, hogy "dimenzióutasokkal" van dolgunk, akik vagy létsíkok vagy az idő mentén képesek ugrásokat megtenni. Ha ezt vesszük alapul, akkor egyrészt lehet, hogy semmi érdekük nincs arra, hogy emberi értelemben véve leigázzák az általuk megfigyelt területet, másrészt elképzelhető, hogy ez fizikai akadályokba is ütközne. (Példák: csak korlátozott mértékben képesek beavatkozni, vagy csak korlátozott ideig, esetleg az energia éppen csak a megjelenésükhöz elég, stb.) Mindenképpen az eddigi észlelésekből érdemes kiindulni, nem a filmekben látottakból.
Ha az UFO-k meg akarnának minket támadni, nem primitív lőfegyverekkel próbálkoznának.
Sokkal egyszerűbb lenne, ha elrabolnának egyeseket, és kifejlesztenének egy szupervírust, az elrabolt embereket hordozókká téve, és szépen elterjedne a bolygón ez a vírus, ami kiirthatná az emberiséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!