Ezek vajon rablások lehetnek?
Figyelt kérdés
Kicsit nehéz ezt elmesélni, hisz senkinek nem mondtam el, mintha a tudat alattiban kényszerítve lennék, hogy senkinek ne mondjam el. Több történetet is mesélnék el, de előre szólok, hogy nem akarok másra ijeszteni. A történetek, nincsenek elferdítve, szóval minden valós és átéltem. Nemtudom, hogy UFO, vagy szellem jelenség, de inkább az elsőre tippelnék. Az első esetek kiskoromban kezdődtek, amikor úgy ébredtem, hogy nem tudtam megmozdulni. Élénk homályos színek, zúgó zaj, tipikus alvásparalízis, ami sok emberrel történt meg (később néztem utánna, mi is ez) egyre rendszeresebben fordult elő. Az első legdúrvább esetem, amikor egy létező helyszínről álmondtam, mintha egy hétköznap lett volna és valakivel beszéltem egy óvoda előtt. Egyszer csak megjelentem én magam, magammal szemben. Kicsit meglepődtem és a hasonmásom elmondta hadarva, hogy most figyeljek ide. Az egész egy álom és a valóságban nagy baj van. Ha nem ébredek fel most, akkor az én és a testvéreim élete forog kockán. Persze ha valaki észreveszi, hogy álmodik (nemhogy el is mondják), akkor felébred. Úgy is volt. Felébredtem háton feküdve. Velem szemben volt a kémény, ahol ömlött a füst belőle. Nem tudtam mozdulni, de a szememet bírtam mozogni. Minkét kezem a mellkhasomon volt összekulcsolva és olyan, mintha erővel nyomtam magamra, hogy megfulladjak O. o. Számtalan próbálkozás után elfáradtam és elfogyott minden erőm. Elengedtem magam, közben éreztem, hogy megáll bennem a vér. A látásom elhalványodott és úgy láttam, hogy zuhanok a mélybe lefele a sötétségbe, aztán lentről megfogta a hátamnál egy hatalmas kéz, ami segített lehúzni. Amikor már csak egy apró pontban láttam a dolgokat, mondtam, hogy ezt akkor se hagyom és minden maradék erőmet beleadtam, hogy vegyek egy kis levegőt, hogy valamennyi oxigént kapjak. Szerencsére sikerült és egyre több és több apró levegővétellel sikerült felébrednem. Egyből rohantam kinyitni az ablakot, mert tényleg bedugult a kémény és ömlött a füst. Testvéreket felébresztettem és kirohantam az apámhoz, hogy baj van. Ő egy elkülönített műhelyben dolgozott. Nem vette észre a balesetet. Ő csak ennyit érdezett: "- Azért ébredtél fel, mert nem birod a füstöt? " Nem volt mit tennem és igent mondtam. Nem mondtam el neki, hogy valójában küzdöttem a testvéreim életéért. Később kikerültem külföldre. Pár hónapra a Bátyámat magammal vittem. Volt egy nap, amikor én szabadságon voltam, de a bátyám elment dolgozni. Felkeltem az ébresztőorájára és amikor elment dolgozni visszaaludtam. (kisebb lakásban voltunk,2 szobás,1 szobában a bátyámmal, és egy külön szoba egy párral. ). Egyszer csak felébredtem, arra, hogy valaki megfogta a vállamat. A fal felé voltam befordulva. Megfordultam és a lakótárs volt ott. A nő. Megkérdeztem, hogy mit szeretne, de ő csak azt válaszolta, hogy "Csak megnéztem, hogy minden rendben". Egyszer csak észhezkaptam, hogy mért nézné meg, ha minden nap találkozunk. Épp ezt akartam megkérdezni, amikor hirtelen lebéndultam és ő átváltozott valami tücsök, de félig hüllő szerű izévé. De mintha lefojt volna róla az állruha (Tudom furcsa). A szoba fele eltűnt egy nagy tér volt fekete háttérrel, pár fehér fénnyel, a háttérben meg voltak valami fura alakok akik még figyeltek. Ő odament a többiek felé, amíg lebénulva éreztem, hogy zuhanok szobástul lefele. Erre minden elcsendesült és meg tudtam mozdulni. Vége lett az egésznek. A legdurvább: Még pár hónapra rá kikerültem egy másik országba. Elköltöztem az édesanyámhoz és az élettársához. Ők gondolták, hogy elmennek nyaralni hosszú ideig egy nekünk ""luxus"" nyaralásra, ami már repülő utat is jelent. Én nem mentem velük, gondoltam, hadd legyenek kettesben + én ilyenek miatt, akkor érzem magam nyugottabban, ha dolgozok. Megkértek, hogy vigyem ki őket a reptérre, hogy a kocsit ne hagyják ott és akár avval a kocsival járhatok is dolgozni. Perssze beleegyeztem, ami hajnali 3-4 óra körüli fuvarozás volt. Visszatértem a lakásba. Visszaöltöztem pizsamába és le akartam feküdni, amikor járkálást és ajtó nyitást / csukódást hallottam. Azt gondoltam, valami betörő, így annak ellenére, hogy egy cerka gyerek vagyok, gondoltam "gyere ide k**csög bárki vagy szétverlek. " Kinyitom a wc ajtót, aminek a nyikorgását és csapódását hallottam, de semmi. Körbenéztem, megnéztem a bejárati ajtót, hogy nincs e becsukva, vagy éppen feltörve de semmi. A szobám úgy volt berendezve, hogy amikor a szobám ajtaja résre ki volt nyitva, akkor az ágyról ki láttam a bejárati ajtóhoz, ami eltorzított üvegezett és fekve láttam, ha valaki jön és áll az ajtó előtt. Éppen, hogy majdnem visszaaludtam volna, valaki kopog az ajtón. Másodjára kopognak, amikor felemelem a fejemet félig felnyomom a testem a kezemmel, miközbe az ágyból kinézek. Látom. , hogy kb 3 sötét alak áll az ajtó előtt (1 elől 2 hátul). Éppen amikor ki akarnák kelni az ágyból ajtót nyitni észreveszem, hogy az elsőnek a kezében van egy kütyü, hasonló, mint a csomagkihordók szkennere, vagy az üzletekben amikor a termékeket ellenőrzik. Megnyom pár gombot, erre átsétálnak az ajtón. Megijedtem és meglepődtem. Arcokat ekkor még nem láttam. Mintha fekete ballonkabátban lettek volna, fekete kalapban. Megint nyomkodta a kütyüt erre a lábamtól lassan folyamatosan forróságot kezdtem érezni, mintha forró medencébe léptem volna. Ahol a forróságot éreztem, ott bénultam le. Amikor a fejemhez ért, egyre jobban hallottam a zúgást és elveszítettem az eszméletemet. Később felébredtem, de nem a szobámban, hanem mintha egy sötét kórházban lettem volna és egy vaságyon feküdtem. Telljesen le voltam gyengülve. A vénáimban tűk voltak és még a nyakamban is 2. Nehezen felkeltem és sorjába kihúztam a tűket. Próbáltam lábra kelni, de elestem. Minden erőmet beleadtam, amikor egyre jobban észhez tértem. Voltak többen is abban a teremben, akik így feküdtek, de alig láttam. Nem tudok arcokat felidézni, max annyit, hogy emberek voltak ők is, mint mi. A kijáratnál egy csapot (Egy rendes vízcsapot) láttam, ami felett egy tükör volt. Odamentem (persze a kijáratot akartam célba venni), belenéztem a tükörbe. A saját arcom volt, a pupillám telljesen össze volt szűkülve, mintha olyan nagy fény lett volna és hulla sápadt voltam. Kimentem a folyosón, közben egyre jobban észhez tértem és egyre több erőm volt. Egy széles nyílt ajtó felé mentem, közben "emberek" dolgoztak, jártak és néztek rám, de senki se reagált másképpen. Beszaladtam egy terembe, amikor felnéztem. Nem merem mondani, hogy csészealj volt, lehet nem is volt semmi, de meglepődtem valamin nagyon. Egyszer csak körbevettek az ilyen sápadt ember szerűségek, amíg az egyik közelebb állt hozzám és mélyen a szemembe nézett. Ebben a pillanatban lenyugodtam ő meg mintha átváltozott volna a anyám élettársává. Mondta, hogy jöjjek vele. Megkérdeztem, hogy hogy lehet az, hogy tudom, hogy ő nem az, akinek látszik, mégse félek tőle, de nem válaszolt. Kinyújtotta a kezét, erre megfogtam. Másra nem emlékszem. Felébredtem és azóta nem történt semmi ilyen eset. Lehet agyilag zokninak néztek, max olvastatok egy történetet :\2016. jún. 22. 18:33
1/12 anonim válasza:
Akármennyire is kényszerítenek a tudatalattidban, hogy ne mondd el senkinek, azért részletesen leírni csak sikerült...
2/12 anonim válasza:
egyértelműen ufó elrablásos tünetek. írj levelet 404-nek ő tud segíteni
3/12 A kérdező kommentje:
Első válaszoló: Élőben semmiféleképpen nem hoznám fel ezt a dolgot.
2016. jún. 22. 20:36
4/12 anonim válasza:
Kína most telefonál, kérik vissza a Falat! Komolyan széttörhetted volna néhány bekezdésre hogy átláthatóbb legyen.
5/12 anonim válasza:
Így, ömlesztve, csak szóf@sás.
Ha azt akarod, hogy el is olvassák, tagold!
6/12 anonim válasza:
Csak alvásparalízis! Semmi különös.
7/12 anonim válasza:
idehánysz egy szöveget és várod hogy megfejtsük?
különb lesz ha csacsacsát játok a billentyűzeten.
ne mindengy
nincs mitől félj. az idegeneknek ehhez semmi köze. se szellemeknek, se démonoknak, se vámpíroknak, se másnak.
lehet hogy nem kéne lefekevés előtt közvetlenül enni.
vagy ha nem az akkor meg a tudatalattid ad jelzést hogy változtass az életeden.
8/12 anonim válasza:
Probáltam elolvasni ,de nem bíratam ki kb az egy ötödét sikerürt fuss neki mégegyszer és írd le röviden !
Ha jól gondolom a speládok lehettek elviszik a leleked a tested meg ott haggyák .
Szóval hogyha màr vissza hoztak írd le röviden .
9/12 A kérdező kommentje:
Tagoltam és részekre osztottam. Erre idaszarta az egésszet. Sajnálom
2016. jún. 25. 12:35
10/12 A kérdező kommentje:
7. Válaszoló, Neked van a legésszerűbb magyarázat. Általában lefekvés előtt leszek éhes és mivel elég vékony vagyok, sose hagyom ki az evést. De nem tudom, hogy mit üzenhet a tudat alattim. Nem tudom, hogy mit változtassak az életemen.
2016. jún. 25. 12:47
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!