A piramisok valójában a reptiliánok és a nimfák háborújának maradványai?
Közismert tény ez a két faj a történelem hajnalán véres háborút vívott egymással, amibe az emberiség is belekeveredett. Több bizonyíték is van arra, hogy a nimfák építették a piramisoknak nevezett épületeket, amiket a föld több pontján, sőt még a Marson is építettek: [link]
Valóban lehetséges, hogy az eddigi történelmünk hazugság volt?
Lassan elfogadott tény, hogy az annunaki történelem nem mitológia, nem misztikum, hanem valóság, és sokakban felmerült a gondolat, hogy mi van az annunakik leszármazottaival? A kérdés mostanra kezd érdekessé válni.
A Vízözön előtt, az annunakik géntechnológiájának eredményeként élt a mai ember őse, elődje, aki tudatilag messze a mai szint alatt létezett, de életkorban megélte a 600-800 évet. A Vízözön után következett az újabb genetikai beavatkozások sora. Egy hasonlattal élve, ahogy „készítik” ma a gyümölcsfákat, úgy „készültek” a különböző emberi fajok. Például, a mai almafákat vadalma alanyra történő oltással érik el. Ehhez hasonlóan a Vízözön után a rendelkezésre álló ősi emberfajt „nemesítették”, saját genetikát felhasználva. A Vízözön egy markáns esemény volt, ide vonzott több idegen civilizációt a világmindenségből. A különböző fajok, a Föld különböző területeit foglalták el, illetve az általuk nemesített emberi fajok életek az adott területeken.
Mindig kérdés volt számomra, hogy az annunaki leírások miért korlátozódnak mindig csak a hagyományos területekre (Sumer, Egyiptom, Indus-völgy, majd Vízözön után Amerika). Ugyanakkor tény, hogy Közép-Európában a sumerrel egy időben és hasonló szinten fejlődő civilizáció létezett. Erről szinte semmi nincs az ősi leírásokban. A régészeti leletek pedig bizonyítják mindezt. A magyarázat az lehet, hogy ez nem annunaki felségterület volt. Itt az annunakitól eltérő létforma uralkodott, az ő általa „nemesített” emberi faj létezett. Igazából így jött létre a fekete bőrű ember, a teljesen fehérbőrű ember, az északi emberek csoportja (dán, svéd, germán), a kínai-vietnámi-japán csoport, a rézbőrűek, stb.
Az annunakik honosították meg azt a szokást, hogy uralkodói dinasztiákat hoznak létre és ezek hatalmát bármi áron fenntartják. Az édestestvéreket leszámítva még a féltestvérek, első unokatestvérek is házasodhattak a hatalom megtartása érdekében. A hatalmat csak akkor engedték át, ha erről szerződés szólt, ilyenkor adott ideig lemondtak a vezetésről a másik fél javára.
David Icke egy magas tudatszintű író, több könyve megjelent magyarul is. Azt a kérdést feszegeti, hogy kik vezetik ma az emberi civilizációt és miért megyünk gyakran „a forgalommal szembe”. Ha megnézzük akár az EU-s törvényeket, akár a világszintű törvényeket, a legegyszerűbb ember is látja, hogy mintha szándékosan tönkre tennénk magunkat, nem érti az ember, hogy a világ vezetői miért látják ennyire másképp az életet. David Icke részletesen levezeti, hogy melyik királyi dinasztia melyik annunaki és egyéb idegen létforma keveredéséből jött lére, és hogyan tartsa fenn hatalmát. Bemutatja a világméretű összefonódásokat, érdekszövetségeket és azt a módot, ahogy egyre jobban rabszolgává teszik az idegen civilizációk a földi embert, mindezt olyan jól álcázva (demokrácia), hogy még örüljünk is neki. Így megérthetjük, hogy a gazdasági élet perifériáján lévő országok, mint Magyarország is, egyre többet törleszt államadósság gyanánt, ugyanakkor folyamatosan nő az eladósodottsága. Ellenpélda Svájc, ahol a bankipar, a páholyok központjai, vagy olyan világméretű alapítványok működnek mint a FIFA. Így adódhatott, hogy Dél-Afrika igen meglepődött, mikor a foci VB után kiderült, hogy a FIFA egy dollárt sem fog adózni ott, hiszen egy svájci bejegyzésű alapítvány. A világ vezetői már nem elégszenek meg azzal, hogy a politikusokat kézben tartják, hanem egyenesen maguk ülnek a vezetői beosztásba. Példa erre Európa, ahol Németország, Belgium, Franciaország, Írország, Olaszország, Görögország mind a nemzetközi bankszövetség kezében landolt, ők irányítanak. Amelyik országba bemegy az IMF, ott kirúgják a kormányt és saját emberüket teszik az élre. Ez az oka annak, hogy hazánk nem akar IMF megállapodást. Egyet lehet tenni, taktikázni, időt húzni, várni, hogy közben világszinten bedől a rendszer. Mert ez a pillanat csak hónapok kérdése. Az idegenek leszármazottai újra egymásnak feszültek, mint az első atomháború előtt (i.e. 2.024), majd az annunaki istenek Földről történő elmenekülése előtt (i.e.700-600), újra káoszt és kilátástalanságot okoznak, és újra egy dolog nem számít, az ember. Vagy megszokjuk ezt a rendszeresen ismétlődő helyzetet, vagy teszünk ellene, mi emberek.
Máris megvan, hogy miért akkora titok az annunaki múlt, miért nem beszélhetünk nyíltan idegen civilizációkról, az ember igazi eredetéről, stb. Mert mindez alapjaiban rázná meg a Föld jelenlegi vezetőinek létét, biztonságát. David Icke jól bemutatja, hogy az USA elnökeinek legtöbbije annunaki leszármazott, amelyik nem, az egy másik fajhoz tartozik. Tehát átlagembernek tényleg nincs esélye
A Föld nevű játszótéren legnagyobb számban találhatók az emberek, akik olyan Tudatok, akik adott szándékkal, a kb. 26.000 éves ciklusban többször leszületnek, anyagi testet öltenek, élnek, tapasztalnak. Ennek a fizikai testnek az ősét az annunakik hozták létre, majd úgy ők, mint más fajok nemesítették. Ez a mai ember. Ha a Föld egy iskola, ahol tanulunk, akkor az előbb említett embercsoport képezi az alsós osztályokat.
A Földön, igaz nagyságrenddel kisebb számban, de találhatók még más iskolákból jött felsősök, akiknek céljuk az, hogy segítsék az alsósok fejlődését. Ők a kozmosz más részeiből származnak, ide születnek, szintén emberi külsőt öltenek, hasonlóan élnek, és hasonló módon fogalmuk sincs a karmájukról, szerepükről, nem emlékeznek előző életeikre sem. Ők általában magas tudatszinttel rendelkeznek, és híres emberek lesznek (Newton, Einstein, stb.). Legtöbbször kevesebb alkalommal születnek le a Földre, inkább vezetők, fejlesztők, sokszor csak a háttérben. Két földi élet között gyakran egy másik életet is élnek, a világmindenség egy teljesen távoli zugában.
Még ennél is kevesebben vannak azok akik csak egyszer születnek le, szintén nem tudják, hogy mi a karmájuk, identitásuk, a 0-100-as tudatskálán kb. 500 (!) a tudatszintjük. Közülük fordul elő, hogy ha nagyon betegek, akkor UFOsok meggyógyítják őket, ugyanis vigyáznak rájuk, nem halhatnak meg, a feladatuk teljesítése előtt.
Még ennél is kevesebben vannak (néhány fő), akik a Föld nevű, képzeletbeli iskolában, az alsósok, az őket segítő és más iskolából jött felsősök mellé jönnek, szintén segítő szándékkal, ők a főiskolás tanársegédek. Ilyenek például a magas szőke atlantisziak, akik mindent tudnak, mindenre emlékeznek, tudatosak küldetésükről. Ők indították el a zöld mozgalmakat, ők hívják fel a figyelmet a Föld megóvására, ők kezdeményezték a SLOW mozgalmakat. Céljuk, hogy megmentsék a Földet, és élhetőbbé tegyék az életünket, melyet mi rendesen elcsesztünk. Ők annyira tudatosak, hogy rendszeresen tárgyalnak a legnagyobb államok kormányaival, felfedve kilétüket. Így érik el például, hogy a zöld mozgalmak pénzügyi támogatását az állam mellett épp a kőolajipari cégek biztosítják, akik ellen sokszor ezek a zöld mozgalmak tüntetnek.
A Földön egyre növekvő számban fordulnak elő kristálygyerekek, gyémántgyerekek, napgyerekek, akárhogy is nevezzük őket, de nagyon magas tudatszinttel megáldott lelkek, a 0-100-as tudatskálán 2.000 (!) körüli értékkel. Általában csak egyszer születnek a Földre. Ők nem tudnak semmit karmájukról, szerepükről. Legtöbbször erősen materialista családba születnek, ezért szegények szenvednek is rendesen. Gyakran testi problémákkal küszködnek és fogalmuk sincs, hogy miért élnek itt, néha úgy tűnik, valami más világban vannak jelen.
Ezen gyerekek száma a hetvenes évektől kezdődve egyre nő, és az ő magas tudatuk emeli a Földön élő emberiség átlagos tudatszintjét. Jelenleg csak találgatások vannak az ő küldetésüket illetően, hiszen ők maguk sem tudják. Úgy tűnik UFOsok nem vigyáznak rájuk, viszont lehet hogy valami sokkal nagyobb, például a Létezés.
Továbbá itt vannak még az emberi formában élő, ideszületett angyalok, eléggé észrevehető számban. Az angyalok a lelkek feletti síkból (isteni) jönnek, az ilyen embernek születet angyalok tudatszintje a 0-100-as skálán kb. 5.000 (!). Gyerekként még ők sem tudják mi a küldetésük, de tudják, hogy kik ők, emlékeznek életük minden pillanatára. Azt mondják, hogy majd hozza a sors, hogy mit kell tegyenek, és amikor hazahívják őket, hazamennek. Olyanok mint valamilyen céltudatos, jól kiképzett jó értelemben vett katonák. Nem kérdeznek, hanem várják a feladatot és akkor cselekszenek. Ez a viselkedésforma gigantikus tudatszintjüknek tudható. El lehet képzelni egy hároméves gyerek szájából ezt hallva egy materialista szülő mennyire megijed.
Mindezt, az emberi formát öltő közösséget, az annunaki leszármazottak vezetik, családi dinasztiák, amelyikbe gyakran beépültek egyéb létformák is, ahogy Diana hercegnő mondta az angol királyi családra: hüllők, gyíkok (forrás David Icke). Az annunaki vezetők is emberi formát öltenek, de ők tudatosak kilétük felől. Irányítják a pénzvilágot, bábként mozgatják a kormányok vezetőit, gyakran páholyokba tömörülnek.
Mivel 2012 a változás éve a Földön, ezt „kihirdették” a világmindenségben, így sokan jönnek megnézni ezt (bámészkodó turisták), vagy egyenesen részt venni az eseményekben. Ők minden más létformát képviselnek, nincs emberi formájuk, kémkednek, információt gyűjtenek, elrabolnak, génmódosítással kísérleteznek, stb. Ahogy a Vízözön is markáns időpont volt a Föld életében és nagyon sok idegen civilizációt vonzott, úgy ezt most is így van.
Mindez nem arról szól, hogy féljünk, hanem legyünk tisztában saját képességeinkkel, lehetőségeinkkel, legyünk tudatosak saját mivoltunkra. Nyilván ha ennyi magas tudatú lélek él itt emberként, szükség lesz a tudásukra. De hogy mikor és hogyan, az most nem igazán tudható. Különböző páholyok tanítják, hogy két-három éven belül lesz itt „hivatalos” találkozó idegen civilizációval. A tanítások szerint egy valóságosnak látszó, de virtuális (3D hologram) aszteroidával riogatnak majd minket, és felajánlják hogy az emberiség egy részét elmenekítik. Lényeg, hogy NEM SZABAD ELMENNI.
Nagyon sok földönkívüli project létezik, ezeket kb. 80-100 éve jegyzik. Érdekes mód az idegen civilizációk szinte kizárólag az USA vezetőivel állnak szóba. Igaz, hogy sok UFO szállt/zuhant le a volt Szovjetunió területén még azokban az időkben, de velük nem tárgyaltak olyan konkrétan mint az USA vezetőivel. Sokan úgy vélik, hogy az idegenek alaptechnológiája az, hogy a szem számára láthatatlan rezgésekkel letapogatják a Földet, és amelyik országnak a legnagyobb a fegyverkészlete, azzal tárgyalnak. Így már az is látható, hogy ne lehet előlük eldugni semmit. Másfelől tény, hogy az USA már vagy 100 éve együttműködik idegenekkel és ezt a világűrben mindenki tudja, így mindig is őket keresik meg.
Az idegen civilizációkkal fenntartott földi kapcsolatra az első komolyabb bizonyosság akkor született, mikor hackerek feltörték több katonai rendszer belső hálózatát és ellopták az elérhető adatok sokaságát, dokumentumokat, neveket, email címeket, jelszavakat. Félelmetes struktúrákat találtak, idegen fajok sokaságának adatait. Ezek után csak azt tudom mondani, vegyük komolyan a scifi valóságot.
Kb. 450.000 évvel ezelőtt az annunakik első csoportja bázist épített a Földön. Volt közöttük tudós, műszaki ember, orvos, katonai vezető és kiszolgáló személyzet, hasonlóan ahhoz, ahogy mi is megtelepednénk egy idegen bolygón. Enki volt a tudós, aki foglalkozott a Föld nevű bolygóval, űrkutatással és minden ehhez kötődő témával. Felfedezte, hogy a Föld tengelye a forgás közben szabályosan ingadozik, és eszerint változó mértékben érik a bolygót bizonyos kozmikus sugárzások. Rájött, hogy a Föld kb. 25.920 földi év alatt tesz meg egy periódust, ezt nevezte ő Égi Ciklusnak, azaz egy ilyen periódus egy Égi Év. Arra is rájött, hogy ez a kozmikus év felosztható 12 Égi Hónapra. 1 Égi Hónap az kb. 2.160 földi év. Ahogy itt a Földön is minden hónap, más és más, azaz a január lényegesen különbözik az augusztustól, így a kozmikus hónapok esetén egyik hónap radikálisan más, mint a másik. Mikor már a mai ember őse élt a Földön, de még sokkal a Vízözön előtt, Enki arra is rájött, hogy az égi hónapok meghatározzák az emberek viselkedését, bármit is tesznek azok, minden hónapnak van egy adott jellegzetessége. Ezt azzal magyarázta, hogy a Földet másként érik bizonyos kozmikus rezgések. Le is írta a hónapok karakterisztikáit, domináns jellemzőit és eszerint nevet is adott nekik. Ezek lettek a csillagászati állatövi jegyek. MIND A MAI MAPIG AZ ENKI ÁLTAL TÖBB SZÁZEZER ÉVVEL EZELŐTT MEGFOGALMAZOTT ÁLLATÖVI JEGHYEKET HASZNÁLJUK. A mai tudósok igazolták Enki számításait.
Az annunakik tudták mindezt, és komolyan is vették. Például az egész annunaki társadalom i.e. 4.400 körül tudta, hogy a Bika korszaka jön, jó előre tudták, hogy ez Enlil a vezető korszaka lesz. Előre tudták, hogy egy kreatív időszak jön, melyet jellemez a Földi fejlődés, gyarapodás, higgadt és kitartó alkotás. Ha megnézzük ebben az időszakban fejlődött ki a sumer társadalom, Egyiptom, az Indus-völgye, illetve amiről nem sok szó esik az annunaki történelemben, ebben az időben fejlődött csúcspontjára a Kárpát-medence népe is. Tény, hogy a korszak a bikára jellemző biztos, erőteljes és látványos fejlődés kora volt, az alkotásé.
I.e. 2.000 körül az annunakik tudták, hogy a Kos kora jön. Tudták és féltek is ettől az időtől. Tudták, hogy ez Marduk kora lesz. Marduk, Enki fia, azonban természete nagyon messze állt az apjáétól. Marduk korszaka a Kos, Tűz jegyű, Yangos. A Kosra jellemző, hogy az énséget maximálisan megvalósítja, főleg magára figyel, számára nincs akadály, nem hátrál meg, semmit sem halogat. Nincs türelme, nem alkuszik, nem mérlegel, nem elemez. A múlt nem érdekli, csak a jövő, a célok. Számára valaki vagy barát, vagy ellenség. Ez a jellemzés teljesen illik Mardukra magára is, és a korszakra is.
A Kos korszak egyszerűen előtérbe hozta Mardukot és eltűntette Enlilt, bármit is akartak tenni ez ellen az annunakik. Marduk hogy vezetői hatalmát erősítse, igazi istenné nevezte ki magát, átírta a történelmet, kiemelve saját dicsőségét, még a Nibiru bolygót is átnevezte Marduk bolygóvá. Felajánlotta az Enlil klán tagjainak, hogy élhetnek Babilonban, csak őt el kell ismerjék istennek (ők inkább távoztak). Kitalálta és létrehozta a vallást, a papi rendszert, mindez eddig ebben a formában még nem létezett. Hogy még magasabbra kerüljön a hatalomban, ő maga elszakadt a királyi funkciótól (megmaradt az egyetlen istennek), királyokat nevezett ki, hatalmat adott a kezükbe, dinasztiákat hozott létre. Elérte, hogy az emberek tudatában a háború mint valóság napi szinten ott élt. Az ő sugallatára kezdtek kialakulni a vallási háborúk, mikor ugyanazon Marduk nevében ölték egymást az emberek. Egyetlen szó elég volt, hogy a királyok szent háborúba vigyenek embereket. A legérdekesebb az volt, hogy maguk az emberek is így gondolták, hogy ez így a helyes, így van rendjén.
I.e. 620-650 körül több éven (évtizeden) át tartott az a folyamat, amikor az annunaki telepesek elhagyták a Földet, mert már az itteni események meghaladták őket. Az általuk létrehozott ember, az ő önző, meggondolatlan vezetésükkel olyan káoszt hozott létre, melyet már senki nem tudott uralni. Igaz, hogy az annunakik többsége távozott, azonban néhányan visszajöttek az utolsó percekben, illetve itt maradt nagyon sok leszármazott. Sokan itt születtek a Földön és emiatt nem is mehettek el. Volt aki meghalt, például Marduk, akit maga Nagy Sándor akart megkeresni, azonban már csak felravatalozva találta, viszont sokan élnek még ma is.
Érdekes dolog, hogy Sitchin leírja, hogy még a távozás előtt (500-1.000 évvel), az összes akkoriban épült épületre, templomra mozaikból kirakták a Halak jegy szimbólumát. Éppen a jeruzsálemi templom padozatának ilyen ábráját tanulmányozva elmélkedett Sitchin azon, hogy ez a sok Halak jel mit jelenthet. Mivel ő szigorúan csak a múlttal foglalkozott, úgy gondolta, hogy mindez a sok jelzés azt mutatja, hogy majd a Halak korszak végén vissza fognak jönni. Azonban ő is tudta, hogy ez erősen kérdéses, mivel még van legalább ezer év a Nibiru érkezéséig.
Mivel az annunakik ismerték, komolyan vették az égi hónapokat, és mindig mindent írásban rögzítettek, véleményem szerint JÓ ELŐRE TUDTÁK, HOGY A KÖVETKEZŐ IDŐSZAK, A HALAK KORSZA SZINTÉN AZ Ő IRÁNYÍTÁSUK ALATT FOG ZAJLANI, ÉS A HALAK JEGYNEK MEGFELEŐ MÓDON.
A Halak jegy jellemzője egy kettős természet, a fizikai látható világ és a rejtett valóság, és ez a két világ legtöbbször egymás ellen hat, ahogy a két hal is más irányba mutat. Mindkét természetnek van saját célja, de ezek ellentétesek. E kettős természet eredménye a határozatlanság, bizonytalanság. Gyakran a hal amikor szembe kell nézni a veszéllyel, elrejtőzik. Gyakran más színben tűnteti fel magát, mint amilyen a valóságban. Egy testi-lelki kettősség jellemzi. A Halak változó minőségű, Víz jegy. A befolyásolhatóság azt jelenti, hogy általában az erősebb áramlatnak enged.
A Kos korszak végére, maguk az annunakik is úgy érezték, hogy elszabadult a pokol a Földön, ezért hátrahagyva mindent elmenekültek. A Halak korszak kezdetén jött Emánuel Jézus, aki a szeretetet és az alázatot hirdette. Bár őt emeli ki a történelem, azonban egy rövid időszak alatt hozzá hasonlóan többen képviselték ezeket az eszméket. Ez volt az igazi belépő az új korszakba, mely a nevéhez híven két ellentétes dolgot képvisel. Alapeszméje a szeretet, azonban materiálisan minden pont ez ellen történik. A szeretet nevében zajlottak keresztes háborúk, isten nevében vallási háborúk. De ha megnézzük a mai napot, az sem jobb. Mindenki érzi és tudja, hogy a szeretet a legfontosabb erő, ugyanakkor megnyomorítjuk egymást, rabszolgasorba kényszerítjük a másikat. Azért hogy kicsit több pénzünk legyen (amit úgyis elvesz a Létezés), élvezettel büntetünk, fenyegetünk, számon kérünk, betarthatatlan törvényeket találunk ki. A modern államok virtuális és valós okokra hivatkozva egymással versengve naponta új adókat vezetnek be, az emberek utolsó pénzét is elvéve, a félelem erejével uralkodva felettük. Hol van itt a szeretet legapróbb csírája, vagy az alázaté? Ez a Halak korszaka, egyet mondunk és az ellenkezőjét tesszük. Azonban ez a korszak már a múlté. Az Égi Időkerék folyamatosan halad, és ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, ha elfogadjuk, ha nem, továbblépünk. Szeptember hónap után október jön, és aki ezt nem akarja tudomásul venni, azt majd a Létezés rákényszeríti. A változást tetézi hogy 2012 év vége egy Földtörténeti, egy galaktikus változás ideje is. Az idén és jövőre, bármi lehet, nincs ember a Földön aki ezt előre tudná. A mai világgazdaság működése nem más, mint egy vízbefúló utolsó kétségbeesett kapkodása. Ezért is mondják, hogy 2012 és 2013 mindent átír amit az ember valaha is gondolt, vagy tett.
A ránk váró új korszak, amiben már lehet, hogy benne is vagyunk, a Vízöntő jegyé. Egyik korszakból az átmenet a másikba nem egy éjszaka alatt zajlik, hanem mint szeptemberből átmenni októberbe. Lehet, hogy néhány napig október elején még szeptemberi idő van, azonban bármikor jöhet akár egy nap alatt is olyan változás, hogy azonnal tudjuk, október van.
A Vízöntő jegy jelképe az égi forrásból önti az élet vizét. Az ősi kultúrák szerint a lélek (víz) az értelmet az intuícióval kapja, inspirációval, megvilágosodással. Ez a kiömlött víz mindenkihez elér, az egész emberiség megvilágosodik, emelkedik a tudatszintje. Ezért is mondom, hogy radikális lesz a változás. Az emberiség felnő, felnőtté érik. Az annunaki és egyéb idegen fajok addig tudják irányítani az embert, amíg az öntudatlan. Mikor végre felébredünk, kezdjük feszegetni azokat a határokat, melyek már kínosak a Föld urai számára. Mivel az ő kezükben vannak a bankok, döntéshozó szervezetek, a kormányfők, miniszterelnökök is. EZÉRT EZEK BUKÁSA TÖRVÉNYSZERŰ. A bukás történhet gazdasági csőddel, forradalommal, akár UFO-k elleni harccal. A Vízöntő jegy embere éppen magas fokú tudata, intuíciója révén, folytatva az eddigi technikai fejlődést, képes lehet Atlantisz szerű megélésekre. Szintén e kor emberére jellemző, hogy felelősségérzete van, kötelességtudata, ez megalapozza az értékteremtő munka meghonosodását.
Elmondható, hogy az ember történelmének váza adott. Bár hiányoznak még részletek, de a fő vonalak ismeretében a kép összeállt.
Vannak akik megalázónak tartják annak még csak a gondolatát is, hogy az emberi faj szolgaként lett megalkotva, és végtelenül messze áll attól, hogy ő maga legyen a teremtés csúcsa. Az csak hab a tortán, ha ma is ugyanolyan szolgaként élünk itt mint 100.000 évvel ezelőtt, vagy 5.000 éve.
Szintén el kell fogadni, hogy amikor az ember még gyerek, szükség van valakire aki segíti, irányítja, ellátja őt. Nyilván, ahogy a gyerek serdül, majd felnőtté válik, keresi a saját identitását és le akar szakadni a szüleiről, függetlenné szeretne válni. Az is természetes, hogy ez sok szülőnek nem tetszik. Általában azok a szülők tiltakoznak gyerekük elszakadása ellen, akik gyerekeiket a saját tulajdonuknak tekintik, birtokolják azt, bár lehet, hogy a szeretetre hivatkoznak.
Amikor az emberiség felnőtté válik, saját maga ura lesz, megtapasztalja az alkotás örömét. Ha szülei nem gátolták az önállóságát, akkor szívesen találkozik később is velük, esetleg ki is kéri a tapasztaltabb tanácsát, ki tud alakulni egy harmonikus kapcsolat. Ha a szülők nem engedik leszakadni a már felnőtté vált gyereket, akkor ez komoly konfliktushoz, „háborúhoz” vezet.
Az annunakik történelmét nézve, mikor már képesek voltak az ember létrehozására, akkor ők már kapcsolatban álltak idegen civilizációk népeivel, együttműködtek velük. Szerintem még az is természetes volt számukra, hogy a Föld nevű bolygón megosztották egymás között a területeket, hiszen az annunakik és a galaxis hasonló helyéről származó egyéb civilizációk valahol rokonok, így mi is rokonok lettünk velük.
Azonban most elérkeztünk az felnőtté válás pillanatához, ezt meg kell értessük „szüleinkkel”, és ha lehet békésen éljünk együtt, hiszen elmenni nem tudunk a Föld nevű színpadról, játszótérről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!