Melyik a leghietőbb földönkivüli faj?
Nem tudom mi hihető, de a legtöbb nem az, a legtöbb földönkívüli ábrázolás nagyon hajaz az emberekre vagy más földi élőlényekre, ugyanazokból a mintákból építkezik. Holott ez csak abban az esetben lehetséges, ha nem csak egy tőből fakadna a földi és egy másik bolygón lévő élet, hanem már az evolúció egy magas fokán vált volna szét. Akkor viszont miért neveznénk földönkívüli életnek, ha innen származna?
Szóval ha van a Földön kívül élet, akkor szinte biztos, hogy semennyire sem hasonlítanak az ottani lények az itteni élőlényekre. És most ezt úgy kell nézni, hogy az emberi arc például egy idegennek mind egyforma lenne, csak a mi agyunk alkalmazkodott ahhoz, hogy az apró eltéréseket észrevéve másnak lássuk egyes emberek arcait, de felépítésileg nyilván a többi gerinces állat is hasonlít ránk, és az alacsonyabb rendű életformák és köztünk is sok a hasonlóság, na ehhez képest kell a földönkívülieknek teljesen eltérőeknek lenniük. A szürke és a zöld emberszerű lényeket el is felejthetjük.
A leghihetőbb földönkívüli faj az amelyikről nem tudjuk:
- hol él;
- hogyan néz ki;
- milyen fejlettségű.
Nem csak itt, másutt is megfigyeltem, hogy akik részt vesznek ilyen fórumokon, túlnyomó többségük megrögzött "ufó-ellenesek", "idegen-ellenesek"!
Nem baj, még az sem, hogy tűzzel vassal akarják kiirtani azokat, akik hisznek benne, netán meg is vannak győződve a létükről! Azt nem tudom, mit keresnek itt? :))) Miért nem mennek a saját szektájukhoz? Mit keresnek itt közöttünk? Lepontoznak? Lesik azokat, akik nyitottabban szólnak hozzá és a bokor mögül engednek beléjük egy sorozatot!
Ilyenek... Ilyen a mentalitásuk... Ettől még nem fog megváltozni a világ! Még az ő belső világuk sem... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!