Vannak itt hozzám hasonló emberek, akik ilyeneket éltek meg?
Sok ufó élményem volt már.
Először olyan 10-11éve láttam
fénygömböt, nem egyszer . Emlékszem mérhetetlenül sírtam a
szobámban, talán mert féltem nem vesznek fel a
gimibe ahová jelentkeztem. Kamasz voltam, lány,
tele pattanásokkal s az ágyban sírva
gondolkodtam hogy mi az életem értelme, van e
egyáltalán :) Azt mondtam magamban kinézek az
ablakon, hátha látok egy jelet ami nekem szól
hogy éljek, s gondoltam ha nem jön megölöm
magam. Jó hülye voltam :D Aztán kinézek az
ablakon, emlékszem párás volt és meg töröltem.
Majd láttam az ablak sarkánál valami fényt. Oda
néztem s láttam hogy lebeg valami előttem. Még
töröltem gyorsan a könnyekkel teli szememet,
majd utána még 2x is mert nem hittem amit
látok. 1-2percig lebegett előttem, s ahogy láttam,
egy pici kb 2cm átmérőjű pont volt, s körülötte kb
5cm átmérőjű búra szerű. Majd mikor "megúnta "
a dolgot a kis lény, elcikázott. Ez hideg, fehér
színű lényecske volt.
Másodjára nem nagyon tudtam megfigyelni de pl
a 3.eset ekképp zajlott:Nővéremmel közös volt a
szobánk, s gondoltam ha kívánok 3-adjára is
megkapom a lényecskémet. :) A sötétítő függöny
mögé bújtam, kívántam, s egyszer csak nagy
fényesség tört ki tőlem jobbra a csatonánk felett.
Ez már egy sárga gömb lény volt, burok nélkül s
úgy úszott a levegő
levegőben mint ha víz lenne. Mire teljesen elment
felettem vissza vette a fényét, s eltűnt a
sötétségben, de megfigyeltem hogy míg engedte
vissza a fényét, mintha egy fekete gömb lett
volna, s középen vízszintesen aludt ki utoljára a
fénye. :)
Kiáltottam mellesleg a nővéremnek akit nem
érdekelt. De neki is meg tudtam mutatni az
igazamat:) Oda hívtam magam mellé csillagokat
nézni az ablakba. Nem mondtam neki semmit,
csak gondoltam kívánok s biztosan megkapom.
Hát jött is a dolog, tőlünk balra az égen kb 20-30
de nem tudható pontosan, egy fehér pont
elkezdett nagy szikrákat vetni. Nővérem ilyedten
megfogott, s kérdezte :Mi most ufót látunk? Erre
azt válaszoltam :Gondolom. Nem mondtam neki
hogy kértem jelet,vagy hasonló. Ott is hagyott
engem félelmében :)
Vannak más sztorijaim is, csak azok nem
fénygömbösek. :) Igazából lehet van benne valami
misztikum is, de én nem vágyom az ilyesmire.
Teszteltem már magamon, s a félelem küszöböm
nagyon alacsony. Ezen részről megállapodtam
azon, hogy rengeteg állat van a földön amit nem
fedezett fel az emberiség, de semmiképpen nem
megmagyarázhatatlan dologgal állunk szemben.
Normális életet akarok, hiszen a világ attól nem
lenne több hogy én ebből szert tegyek valamire.
Lehet ha kívánnám újból a mai nap megláthatnám
azokat a lényeket, de nem vágyom rá semmilyen
formában.... Forog az élet ez nélkül is :D
Sok ilyen dolog történt már a Földön, és ne befolyásoljon az, hogy mások nem hiszik el! Én elhiszem, legalábbis valószínűnek tartom, mivel ahogyan írtam, sok ilyesmi történt már más emberekkel is.
Nekem az a furcsa benne, hogy a kérésedre jelentek meg. Velem egyébként még semmi ilyesmi, meg más rendkívüli dolog nem fordult elő, viszont nyitottan állok ehhez a témához. Érdekes, hogy pont velem nem történt még ilyen, pedig engem nagyon érdekelnek ezek a dolgok, sokszor elképzeltem már, hogy mi lenne, ha velem történne meg hasonló. De lehet, hogyha átélném, akkor "halálra" rémülnék, nem tudom mi lenne velem egy ilyen helyzetben.
Írtad, hogy vannak más történetek is. A kedvemért leírnád ezeket?
Igen, köszönöm hogy hiszel nekem:) Had mondjam el hogy azt hogy kívántam, picit félreérthető. Úgy gondoltam, hogy mikor oda álltam az ablakhoz, kértem hogy láthassak valami jelet, s hittem benne, tudtam hogy jönni fog, látni fogok valami bizarrt. Volt hogy egy órát vártam rá, volt hogy 20percet:) Persze, írok akkor mégegyet, de mellesleg rólam annyit, hogy ma este nem igen sokat tudtam aludni. Ilyen beszari vagyok én :D Nah, itt van még egy:
Ugyanúgy bámultam ki az ablakon, és szerettem nagyon anno műholdakat vadászni. Tudni kell, hogy testvéremmel sokszor játszottunk olyat, hogy ki talál 30percen belül a legtöbb műholdat. Jó játék volt, néha csak 8-at találtunk, néha 25-30at is. Aznap este hideg volt, tiszta csillagos az ég, s még az ablakból is el tudtam kapni egy fényesebb műholdat, gondoltam megvárod míg elmegy, s megyek a konyhába enni. Olyan este 8 körül lehetett, hideg volt kint, olyan november vége. Mikor épp menni akartam, láttam valami erőss csillagpulzálást a fejem felett a csatornánál, vissza is néztem hirtelen, annak ellenére hogy néha egyébként is fel-fel erősödik egy csillag fénye, ha az ember nézi azokat. Csak mintha az, nagyobb lett volna. Ezek után a határban, a töltés felett is láttam két nagyon erős pulzálást, majd lehet még két oldal is, mint egy négyszög maradandó 2 sarkában. Csak nagyon hirtelen történt. És egyszer csak ott lett egy fehér űrhajó!!! Nem oda repült, hanem a semmiből ott termett, egyszer csak már ott volt. Vadászgépre hasonlított mint a földi gépek, de korántsem az volt! Hófehér fényárban úszott, annyira hogy mintha maga körül egy x területig megvilágította volna magát a levegőt. Mint egy külső búra, az egyik fénylényhez hasonlóan. Felülről láttam, és nagyon alacsonyan volt, mint a permetező helikopterek szoktak. Olyan 1percig egy helyben lebegett. Közben kiugrottam a függöny alól hogy szóljak valakinek,de emeletes lakásunk van nem is értették tv-zés közben a nappaliba mit akarok én fentről. Így huss vissza a függöny alá. :D Azt meg tudtam figyelni rajta hogy az alján a gépnek, volt ajtó a kifutóműnek!!!! Hangja, semmi nem volt, majd egyszer csak mintha csúzliból lőtték volna ki, elment. Hajtóműje is volt, mert látszott menet közben a porja, de megmaradni nem maradt meg. Mi ez ha nem földi jármű??? Mindegy hogy a jövőböl jött, vagy csak a jelenlegi kormányok sunyiznak valamit, de azért dúrva nem? Gondolom időt ugorhatott az a gép, de emberek csinálták, és átráz a hideg, miközben írom :D 10éve volt, nem tudom melyik opció lenne a megnyugtatóbb...
12 Az, hogy te elhiszed-valószínűsíted, amit a kérdező állít az csak a te naivitásodat bizonyítja.
A kérdésnél nem a smileykkal van a probléma, hanem azzal, hogy végigröhögöd a kérdést, mert nem hisszel abban, amit állítasz ezzel van a baj. Te magad is komolytalannak hiszed magad, akkor mit mondjak én erre? Mondtad, hogy 25 éves vagy pedig a gondolkodásod és viselkedésed egy 12-13 éves kislány gondolkodásának felel meg. Ahogy már korábban. Is mondtam körülötted forog minden, minél többször kommentelsz annál biztosabb vagyok benne, hogy trollkodsz. Aki hisz neked/benned a igen alacsonyra teszi a mércét, ami a hitét illeti, aki pedig nem hisz neked nem azt jelenti, hogy "szkeptikus", hannem azt, hogy intelligens.
L
Csillagászok, tehát az akadémikus tudományok képviselői között akadnak többen is, akik nyilvánosságra hozták már azon tapasztalatukat, hogy a Hold korongját elég olykor csak néhány órán át vizsgálni akár egy kisebb 5-10 centis távcsővel, és látni azonosíthatatlan repülő tárgyakat, a mozgásukból ítélve. Tehát konkrétan a Hold felszíne felett a legfeltűnőbb az UFO-k ténykedése, szerintük.
Ennél fogva javasolják, h bárki, akinek van egy legalább 10 centis távcsöve, ideje, türelme, és kis településen, vagy bárhol, szórt/zavaró fénytől kellően mentes helyen tud távcsövezni, megteheti ugyanezt, és pár órán belül tapasztalni fogja.
Egyébként a mozgás alapján valóban különbséget lehet tenni ufo, és műhold között, de hozzáteszem: az űrszemét mozgása is hasonló a műholdakéhoz, bár van, aki vitatja, akik szerint az ufo jelenséget az űrszemetek egyfajta furcsa mozgású fénytükrözése okozza, bár ezt nekem még fizika által még senki se tudta bizonyítani, de lehetséges.
A több kis gömböcskék kapcsán: hallottam másoktól is, h tapasztalnak ilyet, főleg erdőkben ,a természetben, és különleges épületek közelében jellemző. Ha eszembe jut, milyen névvel illetik azokat, jelzem. Nem ufo-k. Többnyire más dimenziókban tartozkodó energia entitások, és pozitív jellegűek, segítenek feltölteni/harmonizálni az aurát. Többek között ezért is érzi tisztábbnak, emelkedettebbnek az ember magát erdőben, általában, vagy a természetjárás során, pl vízeséseknél is gyakori.
Bár nem kizárt, h városokban is előfordul, de csoportokban inkább az említett helyekhez vonzódnak, érthető módon. Bár jöhetnének a negatív helyekre, pl a városokba is nagyobb számban, mert elkél a segítség, az energia-kompenzáció... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!