Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » úgy érzem börtönbolygón...

úgy érzem börtönbolygón élünk, mint amit a Roswelli interjútadó idegen mondott. Miért van ez?

Figyelt kérdés

Állandóan azt éreztem életemben, hogy nem ide való vagyok. Az emberek idegennek tűntek, nem értettük egymást, mintha különböző nagyon távoli lelkek lennénk, akiknek semmi közük egymáshoz. Sokan útálnak, annak ellenére hogy kedves, segítőkész, jó szándékú vagyok.


Minden cselekedetemet átjárta ez a gondolat. Egyszerűen semmi értelme ennek a főldi létnek, csak a vásárolgatás, ami a médiából jön, mindíg új kacatot, ha még működik akkor is és vegetálás hatvan éves korig, az átlagéletkor.


Úgy érzem ennek az anyagi látnek ebben a formában semmi értelme. Mindent elértem amit tudtam és lehetőségem vagy ledvemre volt, egyszerűen ez az anyagi világ a földön semmire nem alkalmas csak vegetálásra. Az egyetlen tanulni való az emberi életben, az hogy belásd, nem innen való vagy és tovább kell lépned, itt a maximum amit elérhetsz az, hogy krónikus betegségektől mentesen elvegetálsz aggastyán korodig. Az emberekért sem lehet tenni, mert senki sem ért semmit az életből. A hiedelemmel ellentétben nem levezethető a tudás, az igazság, ezt csak tapasztalattal lehet megszerezni, amit vagy megértesz életedben vagy életek százezrei után tapasztalsz csak meg, amiket most leírtam.


Az embereken nem lehet segíteni a tudomány is megtapasztalta, hogy holografikus világban élünk a valóságban minden mindennel összefügg, a te agyad atomja és a legtávolabbi csillag atomja is, mégis ugyanazt a képtelen anyagi elvűséget lökik a mainstream médiában, tudományban amit évszázadok óta a nyugati ember, azt hogy csak anyag létezik.


Most olvastam ufómagazinban, hogy az egyetlen Roswelli túlélővel készített intejúsorozatokban, pont erről van szó, hogy mi egy börtönbolygón élünk a lelkünk [link] interjú a roswell -i ufó túlélő pilótájával és a testünk is [link]



Nem csak én gondolom és érzem egész életen át így, hanem tudósok, ufókutatók és idegenek is.

[link]


Mit gondolsz?



2014. szept. 21. 20:07
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:
100%

Én írtam a 7-es hozzászólást.

Véleményem szerint sokféle lélek születik ide a Földre, ebbe a kemény iskolába. De a nagy része szerintem is jobb szó híján még "fejletlen" szinten áll. Ha ez nem így lenne, akkor nem itt tartana bolygónk. Valószínűnek tartom, hogy a bolygók kategorizálva is vannak ilyen szintek alapján.

2014. okt. 5. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 A kérdező kommentje:
Azt akarod mondani a társadalom tólnyomó része fejletlen, ezért az ő kezdetleges világukat látván merül fel az a kérdés a normális emberekben, hogy egy börtönbolygó lenne a Föld?
2014. okt. 5. 22:24
 23/38 anonim ***** válasza:
100%
Hát igen, végül is, ha belegondolunk abba, hogy mik történnek itt a Földön, merre haladnak a dolgok. De persze jó dolgok is vannak, nem ezt mondom, hogy nincsenek, csak a rengeteg rossz miatt az ezoterikus szemléletű emberekben joggal vetődik fel az, hogy milyen hely ez, mennyire kemény iskolája a léleknek. Nem könnyű azt elfogadni, legalábbis nekünk, magunkfajtáknak nem, hogy a fejlődésnek ilyen kemény ára van. Akik meg szépnek, jónak tartják az itteni életet, azok meg örüljenek ennek, hogy ez a véleményük.
2014. okt. 5. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/38 anonim ***** válasza:
16%
20 - nem mindenki meséli be magának hogy bolygóbörtönlakó csak te meg még pár ütődött. Vergődj csak nem létező kétségek közt tovább.
2014. okt. 6. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/38 anonim ***** válasza:
100%
A test a lélek börtöne,nem a bolygó,de annak se kell úgy maradni.
2014. okt. 8. 06:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/38 anonim ***** válasza:
0%
Én úgy hallottam, a Rózvell-i eseménynél az egyik ufó-baba megmenekült. Azzal lehetett beszélni.
2018. okt. 13. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/38 anonim ***** válasza:
80%
20: A cikk már nem elérhető. :(
2019. febr. 19. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/38 anonim ***** válasza:
52%

A börtönség különülést jelent nála. Úgy értette, nem érintkezhetünk a külvilággal, a fejlődésünk stílusa miatt.


Amit te érzel, azért van, mert noha csak picivel vagy bölcsebb az átlagnál, azt már elsajátítottad előző életedben, hogy jó legyél és igaz akarj lenni. Kb ebből fakad amit érzel. Olyan amúgy sincs, hogy semmi közünk egymáshiz, meg távoli lélek. Ilyen nincs.


Úgy érzed, nincs értelme. Nos ez eléggé istenkáromló, de ne félj több van, mint amkt fel vagy képes fogni, és többszörösen magasabb, mint amit megérteni lennél képes.


Továbbá a harmadik bekezdésre annyit, hogy még nagyon erősen kezdő vagy, noha lényegileg. A tudás levezethető, a belső megértés születik belső teremtésből, ami nem átadható, minden ami ezen kívül van, átadható és levezethető. (Átlag embereknek ne próbáld, amíg nyíltan nem kezdeményezik a felvétekt tőled.)

E szintre, mert ez mélység, nem konkrétum, amit te tudsz/érzel, nem kell életek százezrei. Sőt, 4 élet már elég lehet ha csak emberieket számoljuk. Te itt az ötödik életed járod, kb a kövi áletedben fog megkezdődni igazán a spiritualizmusba fordulás.


Azt gondolom/tudom, hogy félig informálás a kérdésed. A te mikrokozmoszod csupán, és meggyőzni akarás. Tedd ezt le, vagy pár élet múlva akkorává fog válni az ebből fakadó szenvedésed, amit jelenleg megérteni sem vagy képes.


Magaddal foglalkozz. Azért vagy itt. Ha van egy érzékelésed, magadban keresd a harmóniát. Az egyetlen hely amiben lényegi változást hozhatsz, az elméd.

2019. márc. 16. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/38 anonim ***** válasza:

Roswell-re, meg a fent hivatkozott weboldalakra hivatkozni valóban badarság...


De.


Nem ismerlek, de abból adódhat a probléma ha valakinek pl. az erkölcsi, érzelmi és igazságérzete fejlettebb mint a többieké, ezért nem bírja elviselni azt ami ma megy a világban (kizsákmányolás, erőszak, kapitalizmus, pénzhajhászat, fogyasztói társadalom, általános elbutulás), nem találja a helyét, depressziós lesz és kívülállónak fogja érezni magát, ami rámegy az életére.


Ennyit erről.

2019. máj. 8. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/38 anonim ***** válasza:
Regi kerdes tudom.. De igazából velem is ez van.. Hogy totalisan ugy erzem nem ide valo vagyok, hogy mashol kellene lennem, tobbre vagyok hivatott stb de valahogy itt nem tudok kiteljesedni.. Nem értem minek eljek, azért hogy a génjeimet tovabb adjam? Eletem vegeig a penzt hajkurasszam es ennyi? :/ ennyi lenne az egesz? Jonnek azzal hogy a kitoltott ido a fontos, de meh...
2020. júl. 4. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!