Ha egy UFO leszállna New Yorkban és elmondanák, hogy nem érdemeljük a bolygót és az nekik kell, mivel ők békések. Mit mondanál?
ZoltánKvantumfizikus kérdése :
Képzeld azt, hogy a világ legforgalmasabb helyén New York belvárosában fényes nappal egy idegen faj leszáll az ufójukkal és az odagyülekező TV riporterknek és kíváncsi járókelőknek elmondják, hogy ők egy békés, értelmes és fejlett civilizáció és kinőtték a saját életterüket és ezért most szükségük van a miénkre a továbbfejlődéshez.
Elmondják, hogy titokban intelligens drónokkal amik plazmagömbök, figyeltek minket és ha úgy találták volna, megérdemeljük a bolgyót amit Istentől kaptunk és amin élünk, akkor továbbáltak volna, de csak azt látják hogy elpusztítjuk azt és magunkat is, így nem érdemeljük meg és ezért ők a föld pusztulása előtt a mi előbb utóbb bekövetkező önkiírtásunkat nem várják meg, elvégzik humánusan és így a bolygót és annak növényi, állati élővilágát egy nemesebb és humánusabb, ugyanakkor reálisabb cél érdekében használják ; nevezetesen egy békés, intelligensebb, faj továbbfejlődésére. Te mivel érvelnél a javunkra?
Megkérdezném hogy akkor melyik birodalomhoz telepítenének át minket mert ha békés idegenek akkor nem lézerágyúznak le
Szóval hogy a reptoidokhoz kerülünk a Nóva Reptiliára, a lumbulábiakhoz vagy a poloskoid nagybirodalomhoz, azért jó lenne tudni mégis
Kedves # 18 válaszoló !
Valóban vannak forgatókönyvek, bár nehéz átlátni idegen fajok észjárását.
"Én azt mondanám hogy az Isten élet-halál ura és nekik nincs joguk eldönteni hogy ki haljon meg, remélem ez nem hülye válasz."
Ha ők hoztak létre minket a majomemberből fajnemesítéssel, akkor ők az "Isteneink".
Mi emberek is kiírtunk nálunk fejlettlenebb fajokat, pusztán saját táplálékigényünk kielégítése céljából...akik ezt teszik, arra hivatkoznak, hogy a Bibliában Isten azt mondá, hogy azért teremtett növényt, állatot, hogy nekünk szólgáljanak táplálékkal is. Mi van, ha ezt úk ugyanígy értik ? :-D
*
# 19/21 "Nem utálják a spiritualizmust, arra várnak, hogy valaki cáfolhatatlanul bizonyítsa a hasonló legendákat "
Az a baj, hogy akkor ne jöjjenek ide vagy ne írjanak alattomos véleményt, hiszen ez ezotérikus rovat. Mi nem akarunk bizonyítékot, mert nekünk már van, saját magunk éltük át. Nem várjuk, hogy szkeptók egyetértsenek velünk, de nem bántsanak. elég ha hagynak minket.
" de ezt még senki nem tudta, ezért csalódottak. Ilyen a nagy szkeptikus Vágó is."
Éppen Vágó ismerte be, ami egy kérdésben benne is volt, hogy meggyőzték az ezotériáról, azaz annak egy részéről, ugyanis egy mágus energiából kavicsot állított elő a keze bioenergiájával, amit Vágó is elismert. Bár van cáfólhatatlan bizonyíték az ufókra is !
"Állítása szerint mindenki troll, még az is, akinek más véleménye van."
Nem baj ha más véleménye van, de ezt kultúráltan fejezze ki és nem baj, ha nem szkeptó
"Tessék a legközelebbi találkozáskor megkéredzni tőlük, hogy mi a tervük. Addigra írunk levelet nekik és tessék átadni azokat a részükre!
"
Azért mert jártam a fedélzeten, még nem jelenti azt, hogy megosztanak velem stratégiai titkokat. Az embertársaim sem teszik ezt meg. Nem tudom mi az oroszok terve a világgal, amerika miként védi magát, hány rakétája van, hol vannak az atombombák, katonai erők stb. Ők miért osszák meg, amit mi sem teszünk meg saját embertársainkkal ? :-)
Lehet csak elraboltak, hogy leszívják DNS-em, saját korcs fajuk felfrissítésére.
*
# 20/21 "Ha ők békések, akkor nem szólnak bele egy másik faj életébe" Mi is ezt tettük az indiánokkal és még sorolhatnám. Most is ezt tesszük és űberbékéseknek mondjuk magunkat
bár lehet valóban békések, hiszen nem bántanak senkit ok nélkül vagy csak ha megtámadják őket.
Logikájuk ez : Ez az élettér kell nekik a fejlődéshez. Mi ezt úgyis tönkretesszük saját magunkkal, így cél menteni a menthetőt, ami nem mi vagyunk, hanem a bolygó :P
"2) Egy inteligens faj, tudja h Isten csak a képzelet szüleménye"
Még mint ember a fejlődés elején tartasz, honnan tudnál bármit is Istenről ? Nekem egy évmilliárdok alatt fejlődött faj mondta el, hogy Isten tőrvényeit betartják és egyedűl tőle félnek. ehhez mit szólsz ? (fejlettebbek voltak, mint a Greyek vagy Reptíliánok, annunakik)
"3) Mivel érvelnék? Van sörünk, sztriptíz táncosnőink.... aztán valami szintetikus droggal amire rákattannak ki lehetne nyiffantani őket."
Ne saját magunkból induljatok ki. Nem ilyen hülyék mint mi :-D
"Éppen Vágó ismerte be, ami egy kérdésben benne is volt, hogy meggyőzték az ezotériáról, azaz annak egy részéről, ugyanis egy mágus energiából kavicsot állított elő a keze bioenergiájával, amit Vágó is elismert. Bár van cáfólhatatlan bizonyíték az ufókra is !"
Zolikám!
Te EZEK UTÁN még mindig kvantumfizikusnak állítod be magad?
És nem pirulsz, miközben ilyeneket írsz?
Megismétlem: "...energiából kavicsot állított elő..."
Pedro
# 25 Elismerete, azonban később az előítéleteivel azonos állásponton maradt, miszerint ha látja sem hiszi el. Erre nem lehet mit mondani, egyszerűen reménytelen eset, mint mindenki a szkeptikusok társaságában :-P
# 26 Primitív a kérdésed ! Egy ennyivel fejletteb faj, teljesen ismer minket, akár már a földön ma létező gondolatolvasó géppel, azaz agykontroll készülékkel olvashatják összes gondolatunkat és ismerhetik annak nyelvi megfelelőjét. Még ez sem kell, mert a telepátia segítségével közvetlenül gondolatokat küldhetnek a fejünkbe
Nos, "nemesebb és humánusabb, ugyanakkor reálisabb cél érdekében" hmm ha kiiktatnak minket a képpől akkor az ugye nem humánus. Ők ezt nyílván máshogy mondanák mert hogy nem eberek vagyis nem humánok.
Érvelés:Ha kiirtanak minket nem békések, plusz az utolsó leheletünkig harcolunk, persze az ufo hívők nyílván benyalnának nekik, de hát ez van.
Ők nyílván nem isten hívők, hihetnek egy spirituális szintű teremtőben, de az nem a keresztény mészáros lesz.
2.érv: Kiirtani egy egész fajt azért mert egyes egyedek károsak a hosszútávú túlélésre, nem éppen barátságos dolog.
3. érv: Van atomunk, mielőtt tacsra vágnak minket, mi taccsra vágjuk bolygót, aztán lehet próbálniuk túlélni itt.
4. érv: Osszák meg a technológiájukat, és segítünk nekik másik bolygót találni.
5.érv: Ide jönnek fene tudja honnan, békések, tehát nem katonai célú a tech fejlődésük, hanem civil/polgári, találják ki hogyan terraformálhatnak egy másik bolygót, akár segíthetünk is nekik, addig is szívesen látjuk őket kis bolygónkon, persze nyílván nem ingyen, hanem egy jelképes albérleti összegért.
6. érv: ha megfigyeltek minket akkor tudják hogy nem vagyunk békések, csak úgy kérésre nem halunk meg, harcolnánk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!