Ki hogyan értelmezi Noénak a bárkáját?
A minden legendának van valami alapja mondás erre is igaz lehet. Elképzelhető, hogy épített valaki egy nagy bárkát és felköltözött rá a családjával és néhány állattal. De azt nem hinném, hogy minden állatból sikerült neki egy párt felköltöztetnie, inkább arról lehetett szó, hogy egy önellátó utazóhajó berendezése volt a cél.
Az is előferdülhetett, hogy válható volt egy természeti katasztrófa. Talán akkoriban is volt egy globális felmelegedés, és emelkedtek a világ tengerei. Vagy volt egy nagy meteorbecsapódás, amit előre megálmodott az a fazon, akit utólag Noénak nevezünk. Lehet, hogy mindent nem lepett el a víz, csak egyes területeket, a bibliában meg már globális méretű özönvízről írnak.
2-es, kéne tudni értelmezni is a cikkben leírtakat, nem csak azonnal bedőlni az első főcímnek...
A cikk azt írja, 4 kilométeres magasságban találták meg a hajóroncsnak tűnő valamit. Aztán leírja, hogy a jégkorszak végével (vagyis kb. 200.000 éve!) átszakadt a Boszporusz, és a Földközi tenger vize beömlött a mai Fekete-tenger területére (ez a napi 15 cm-es vízszintemelkedésével valóban tűnhetett az akkoriaknak özönvízként).
DE: egyrészt a Boszporusz átszakadása évek tízezreivel korábban történt, mint az állítólagos bárka megépítése. Egy ilyen mértékű vízözön (gátátszakadás) egyébként is lejátszódik néhány év, de legfeljebb párszáz év alatt, mire többé-kevésbé megállapodik a víz szintje. Akkor meg már minek a bárka?
Másrészt, a víz szintje egyébként sem lineárisan emelkedik ilyen esetekben, mert minél magasabban áll, annál nagyobb területen terül el, a vízhozam viszont nem növekszik számottevően. Vagyis a víz szintjének emelkedése folyamatosan lassuló tendenciát mutat, míg félidőtől már alig mérhető ez a vízszintemelkedés - főleg, ha az akkori lehetséges vízszintmérési lehetőségekre gondolunk.
Harmadrészt, a Fekete-tenger vízszint-emelkedése a Boszporusz átszakadása után elég valószínű, hogy nem érte el a cikkben szereplő 4000 méteres magasságot. Ehhez az kellett volna, hogy a Földközi-tengertől a Jeges-tengerig és egészen a Bering-szorosig egy nagy egybefüggő vízfelszínt alkosson a tenger. Ez egyrészt fizikai képtelenség (nincs annyi víz az egész bolygón), másrészt ennek egyébként sem találtuk eddig semmi nyomát az érintett területen (vagyis a mai Európa és Oroszország is kompletten víz alá került volna, Mongóliát és az egész közel-keletet beleértve, az afrikai kontinenssel együtt).
Tehát akkor hogy a túróba is kerülhetett volna oda fel, 4000 méteres magasságba az a bárkaszerű építmény? Noé úgy belefeledkezett volna a hajókázásba, hogy véletlenül felhajózott 4000 méteres magasságba az Ararát-hegy tetejére? Ez sem eszeveszettebb feltételezés, mint egy ilyen kaliberű vízözön feltételezése...
Szerintem (és ez már pusztán saját kútfőből történő okfejtés) sokkal valószínűbb, hogy a cikkben szereplő építmény nem hajó volt, hanem valami más, amit ma hajónak hisznek néhányan (vagy akarja hitetni velük a cikk, vagy a cikk eredeti szerzője). Szerintem sokkal logikusabb, hogy egy korabeli templom vagy kolostor tetőszerkezete lehetett inkább. A falak ledőlhettek földrengés következtében (arrafelé az amúgy is gyakori jelenség), a tető egy része pedig a nagy hidegben konzerválódhatott. Ez sokkal ésszerűbb, értelmesebb magyarázatnak tűnik számomra.
noé nem evilági volt.
a bárkája űrhajó.
dns-mintákat mentett le mindenből és vitt magával,
mielőtt az óceánok kiléptek a helyükről, és átrajzolták a térképeket...
HA normál szemszögből nézük akk: az egyén ereje bármire képes ha eléggé el akarja érni:)
HA paleoasztronautikai szemszögből nézük akk: A bárka nem más mint egy DNS bank
A Noe név elég érdekesen hangzik néhány nyelven. mint pl az egyik afrikai törzs is ismeri a történetet. (Nem a bibliából ismerik) az ő történetük szerint, a történet főhőse Anaut, aki az istenek barátja volt, egy éjszaka álmot látott, amiben a földet elársztja a tenger. beszámolt erről az isteneknek, akik erre megtanították bárkát építeni. Anaut megépítette a bárkát, összeszedte az életet, és hosszú útra indult. mikor véget ért a katasztrófa, Anaut visszatért, és elhintette az életet a földön.
Érdekes módon Anaut neve emlékeztet az Annunaki szóhoz. szerintem ez nem lehet véletlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!