Van valaki akivel tőrtént ilyen súlyos eset? Vagy egyedűl vagyok?
Én egy Budapesti 25 éves férfi vagyok, heti egy alkalommal meglátogatom az édesanyám. Ekkor sok nevetünk, s bóldogok vagyunk.
Ő festő művész sokat jár a természetbe, ki nem állhatja a gépeket,
net, tv, sa többi.
Kb egy hónappal ez előtt mesélt egy álmáról,
ami mára már hátbórzongató számomra!
Elmondása alapján, valamifajta kis szűrke emberek vitték el magukkal,
hogy mutassanak neki két holdat. Nem volt egyedűl több ember is várt valami jelenségre, ami hamarosan bekővetkezni készűlt.
Az édesanyám beszélt ezekkel a kis szűrke emberekkel, s azt mondta
nekik, h fél! S, erre azt válaszólták, h van náluk egy tőr amit ha beleszúrnak a fejébe soha nem fog félni semmitől, mert közéjük fog tartozni! Anyám ebbe bele egyezett s bele is szúrtak valamit, s
az elmondása alapján jólérezte magát utánna.
Látta a 2 holdat a többi emberrel eggyütt, s többre nem emlékszik.
Ami a leg megdöbbentőbb számomra az, hogy anyám nem is hallott szinte soha ilyen ufukról. Pláne nem szűrke lényekről!
Nem akartam hinni a füleimnek mikor dokumentum filmeket kezdtem
nézni, s könyvet ólvasni. Nagyon ledöbbentem hatalmas fájdalmat éreztem! Mi tőrtént anyámmal? Mért ő?
Ez az eset megváltoztatta az egéssz életem!
Egy biztos, neki soha nem fogom elmondani, h nincs ezzel egyedűl
és, hogy mit jelent ez!
Előre is köszönöm a válaszokat!
Anyád hol él? Mert ha szokott TV-t nézni, akkor már egy csomó ilyen hülyeséget lát akár csak a filmekben is.
SZerintem ÁLMODOTT, ami nem jelent semmit, te meg csak játszod a hülyét!!!
Volt egy ismerősöm, 80-as évek elején egy kis faluban...Akkoriban még nem lehetett ufós történeteket hallani, olvasni, azt sem tudtuk, mi az.Max. újságokban sci-fi történetet, de ez a nő nem olvasott semmit, mert nem volt ideje, szó szerint éjjel-nappal gürizett.Családja sem olvasott még napilapot sem(férfiak, csak barkácsoltak:D).
Aztán egyszer a nő elkezdte mondogatni, hogy éjjelente elviszik repülővel vizsgálatokra.És voltak is rajta különös vizsgálati nyomok.Vagy egy évtizeddel később, mikor a nő már rég nem élt, kezembe került egy könyv, eltérítéses ,.ufós találkozásokról, ráillett minden!
Persze anyukádnál lehetett egyszerű álom is.Egyenlőre annyit tudok javasolni, hogy ne foglalkozzatok vele!Ezzel nem azt mondom, hogy vegyétek fél vállról a dolgot, hanem úgy, hogy tudatosan próbáljátok kerülni még a gondolatát is!
Nekem a 4-es kommentelő sztorija még hihetőbb volt, mint a kérdezőé. :D
Marha megnyugtató lehetett a szituáció: "Hé, van egy tőr nálunk, hagy szúrjuk már bele a fejedbe, nyugi nem fog fájni."
Hát nem hiszem, hogy egy idegen így jelentené be szegény asszonynak, mert ettől én is szívbajt kapnék.
Mintha elmennél fogorvoshoz, erre meg az orvos elővesz egy 20 cm-es tűt, hogy nyugi ezt beléd vágom és máris jobb lesz :D
Hát nem tudom. Érdekes. Ha te 25 éves vagy, akkor anyukád legalább 45. Miért ilyen későn vinnék el az idegenek? Már a közép korosztályt is átlépi lassan. Egy fiatalabb és egészségesebb ember érdekesebb lehet számukra. De azért nem zárom ki. Hány éves anyukád?
Jan Wolski esete a 70-es évekből.
Na ő spec sosem hallott, hallhatott ufókról.
Persze rá lehet vágni, hogy hülyeség, de azért igencsak elgondolkodtató.
Jelen esetben inkább valóban sima álomról van szó.
Volt már, hogy álmomban a mellettem szóló tv beleszövődött az álom-sztorimba, most is esélyesebb az, mint valami valódi elrablós történet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!