Vajon az UFO hívők, mekkora hányada látott már UFÓt?
Magam töprengek ezen a kérdésen, hogy vajon milyen nehéz lehet meggyőző bizonyíték nélkül a helyes utat meglátni.
Én magam is csak az egyetemi évek után ismerkedtem meg földönkívüliekkel, előbb a kis szűrkékkel, majd pedig a Reptoidokkal. Magam tapasztalhattam meg az idegenek technikáját magamon. Ha ezek a kapcsolatok utazások nem lettek volna meg, bizony véleményem szerint ma sem hinném el idegen lények itt létét, így nem is harakszok a szkeptiksuok teltoló válaszainak, mert az agymosás igen magas szintű és erős a felsőoktatásba.
Egy USA tanulmány szerint 1990-ben a lakosság UFO-kben hívői 20%-ba látott idegen járművet. arról viszont nincsen adat, hogy ez a világban mekkora hányadot tesz ki illetve ma sem tudni, hogy azóta ez a 20% hogyan változótt.
Véleményem szerint a lakosság UFÓ hívői megkockáztatom, hogy úgy 36-40%-ban láttak UFÓt. szerinted ez kb jó becslés? Te mennyit mondasz?
Mire jó ez az adat? Van olyan idióta, aki egy madarat ufo-nak néz. Volt is nemrég fent itt egy videó, ahol egy madár szállt el, a kérdező meg majd befosott tőle.
És az ilyen mindenben ufót látók a naivakat is ilyenné teszik, ami elferdíti a statisztikát.
UFO alatt mit értesz? Azonosítatlan repülő tárgyat? Vagy értelmes földönkívüli lényt? Bár akkor ufónak, vagy ufonautának köllött volna írni.
Azonosítatlan repülő tárgyat biztos sokan láttak.
Földönkívüli lényt meg kb. annyian, mint ahányan angyalokat, meg koboldokat.
"az egyetemi évek után ismerkedtem meg földönkívüliekkel"
"az agymosás igen magas szintű és erős a felsőoktatásba"
:)
Én láttam. (Mármint azonosíthatatlan repülő eszközt.)
És ennek ellenére szkeptikus vagyok !!!!!
Szívesen szétszedném, vajon mi a fene hajtja ? :)
1, de vannak olyanok is, kik szemtől szembe állnak
olyan ősi barlangrajzokkal, mik egyértelmű
bizonyítékként szolgálnak az "idegenek" látogatására.
Még az egyetemes tudáson is túl! S, mégsem értik, látják, a széles tömegek az összefüggést semmiben!Régen a feketéket állítottak be kisebb rendű emberi fajnak,
amit a sokaság el is hitt! SAJNOS!!!
Ma az Egyesült államok elnöke egy fekete ember!
Ez is egy bizonyíték, hogy milyen rátermettek vagyunk
a tévedésekre! De hát tévedni, emberi dolog!:)
Kérdező! Én elhiszem amit írsz, azt kevésbé, h veled történt ilyesmi! Nem azért mert lehetetlen....
hanem mert túl lazán írsz róla! De nem mondom, hogy nem történt semmi!
Szia kérdező és sziasztok többiek!
Engem kb. 6 évvel ezelőtt vittek el a magukat "magas szőkének" nevező földönkívüliek. Annyit tudok elmondani az esetről (amit már korábban leírtam néhány válaszban), hogy egyedül laktam egy vidéki albérletben és arra eszméltem, hogy egy sugár megbénított, mintha beszkenneltek volna, aztán felemelkedek az ágyról, átsuhanok a falon, mintha ott se lett volna és láttam egy csészealjat, amibe egy vakító fénysugár húzott be. Utána filmszakadás és akkor tértem magamhoz, amikor láttam magamat, amint ismét megyek át a falon a sugárban és puhán megérkeztem az ágyamba (a paplan alattam volt, nem rajtam). Egyébként Reiki 2-es beavatásom után nem sokkal történt az eset.
Üdv. Evele
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!