Ez igaz? Eszerint a Reptoid invázió már régen elkezdődött és ma is tart?
Előzménye
A reptoidok Nova Reptiliaban helyezték el a fővárosukat, maga a nép melynek a létszáma becslések szerint 400 milliárdot is eléri, azonban sokkal több helyen fordul elő. A reptoidok időként átsöprik a galaxist, hogy a nekik idegen fajokat elpusztítsák. Ez történt 1450 körül is amikor elindult az első hullám két irányból. 1849-re az egyik nagyobb hajójuk koordinációs hiba miatt belecsapódott a Földbe ezáltal létrehozva a Nagy Kataklizmat. A flotta többi része örvényszerű járőrözéssel fésülik át a galaxist. z.a 162-ben (2010) a földi tudósok észreveszik hogy a föld pályája metszeni fog egy pontot ami felé ismeretlen nagy energiájú objektumok közelednek. F.i. szerint 2012-re, számításaik szerint elérik a naprendszert. Erről a Zümiek nem tudtak semmi, mivel el voltak foglalva a Konföderációs Hideg Háborúval. Ennek a seprésnek az volt a lényege a reptoidok szemszögéből hogy minden konkurenciát elpusztítsanak, valamint hogy új élőhelyeket keressenek.
HáborúSzerkesztés
Gratulálok, díjat érdemelnél, hogy képes voltál olyan kérdést kiírni, amelynek konkrétan minden egyes mondata értelmetlen! ;) De ha megengeded, most csak a legnagyobb hülyeséget emelném ki a sokaságból:
"1849-re az egyik nagyobb hajójuk koordinációs hiba miatt belecsapódott a Földbe ezáltal létrehozva a Nagy Kataklizmat."
1849-re? Vagyis alig több, mint 150 éve, mégse létezik róla semmiféle észlelés, feljegyzés, beszámoló, nem csak a hajóról, de semmiféle állítólagos Kataklizmáról se. Tényleg hihető ;)
Ööö... A honlap megnyitásakor( [link] ha egy kicsit lejjebb görgőzöl, megtalálhatod ezt a kiírást:
"Mi is az a Zümi Univerzum: A Zümi Univerzum egy fiktív univerzum, melynek kitalálói a balladai homályba vesznek."
Meg persze ezt is:
" Hogy a BÁR (Birodalmi Általános Rendészet) mottója: Száguldunk és félünk!
Hogy V. László apjának testvérének az anyjának az unakaöccsének fiának másodunokatestvére maga V. László?
Hogy a Korai N.D.K nemzeti mottója: Ki korán kel aranyat lel?
Hogy ön éppen egy értelmetlen szöveget olvas? "
Meg ezt is:
"Nyugat FILAI Demokratikus Népi Köztársaság"
Tehát az egy humoroldal.
"Vagyis alig több, mint 150 éve, mégse létezik róla semmiféle észlelés, feljegyzés, beszámoló, nem csak a hajóról, de semmiféle állítólagos Kataklizmáról se. Tényleg hihető ;)
Tunguzkai meterorrobanás. Az hogy fiktívnek állítják be a tudósok még lehet igaz.
A tunguszkai becsapódás 105 éve volt, nem 1849-ben.
Mit állítanak be fiktívnek a tudósok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!