Éjszaka arra ébredtem, h szinte súlytalan vagyok, és a testem felett lebegek, mire valaki ott állt a testem mellett és azt mondta hogy megvizsgálunk, , nem lesz baj! Ti félnétek, elmernétek aludni?
Úgy tértem magamhoz, h magam látom, fura is volt, a testem az ágyban volt, éjszaka sötétjéhez képest halvány fény volt a szobámban, és voltak körülöttem, és azt mondták, -de nem szóval, hanem gondolatban "hallottam", vagy h írjam le, amit ebben az állapotban észlelni lehet, -hogy megvizsgálnak, pár dolgot megnéznek a testemben, majd ezután megint a testemben fogok lenni, és reggel csak kevés dologra fogok emlékezni.
De a sokktól szinte reggelig fenn voltam, miután ennek vége lett, és azóta sem alszom szinte csak pár órára és főleg nappal.Ez mi lehetett, álom??vagy valami más "esemény" ?
A legnyilvánvalóbb válasz rá, hogy álom volt.
A logika szerint első helyen ezt kell elfogadnod.
Ha a sokkal valószínűtlenebb ufós verziót fogadjuk el, akkor ismét egy balfék banda volt, akik ezer évekkel felettünk álló technológiájukkal ismét képtelenek voltak teljesen kiütni valakit, sőt arra is, hogy elfelejtse amit látott.
utolsó, ezt nem értem.
kitudnád fejteni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!