Talán UFO-kat láttam Debrecen mellett?
Sziasztok! Egy Debrecen melletti kisvárosban lakom és sosem adtam hitelt az ufó történeteknek, viszont az elmúlt másfél-két hónapban eléggé rossz alvó vagyok, ezért általában este 10 és hajnali 1 között sétálgatni szoktam. Szinte minden este látok a csillagoknál jóval nagyobb mozgó fényeket az égen, általában piros vagy sárga színűek és gyakran irányt is változtatnak. Többször előfordult, hogy olyan közel jöttek, hogy lehetett látni a csillogó fém peremüket és alkatrészeiket. Ennyi nekem elég is volt, ezután mindig ha láttam ezeket a fényes tárgyakat felkeltettem az egyik csalágtagomat vagy barátomat, hogy legyen tanúm is. Sajnos általában a válaszuk valami olyasmi volt, hogy "igen, mi is látjuk, de reggel mennünk kell dolgozni és jelen pillanatban inkább aludni szeretnénk, mintsem megmagyarázhatatlan égi fények mivoltján elmélkedjünk".
Persze nem adtam fel, pár hete elmentem az önkormányzatra, hogy beszéljek a két éjszakás közterületfelügyelővel, de az ő válaszuk az volt, hogy ők is szoktám látni, de most nyáron valami meteor-raj közeledik a Föld felé szóval ezek csak egyszerű hullócsillagok.
Nyílvánvaló volt, hogy tévednek, ezért tovább folytattam a kutatást és, hogy végleg megnyugtassam a kíváncsiságom, felhívtam a volt barátnőmet, hogy adja meg a nagyapja számát, aki hivatásos csillagász és az egyetemen is tanít. A ő válasza volt a legmegdöbbentőbb, azt mondta, hogy ők is észlelik már egy ideje távcsőn keresztül ezeket a fényeket, az biztos, hogy sem nem meteorok, se nem gömbvillámok, mesterségesen épített tárgyak, de nem tudják, hogy mik lehetnek és nem is érdekli őket, amíg nem utasítják őket, hogy vizsgálják meg. Elmondta, hogy a Naplótól is jött egy újságíró hozzájuk pár hete és neki is azt mondták, hogy nem nyilatkoznak semmit, mert kiforgatott interjú miatt elveszthetik a támogatásukat és még az állásukat is.
A hab a tortán az volt, hogy ma este fennhangon felhívott a városgazdálkodás vezetője és azt mondta, hogy sűrgősen szálljak le erről a témáról, több éjjeli őr és éjszakás polgárőr is látja ezeket a fények, mégis megelégszenek azzal a válasszal, hogy ezek csak nagy hullócsillagok és is tegyek így.
Ez a helyzet már kezd szinte filmszerűen érdekessé vállni, én szkeptikus ember vagyok eléggé kíváncsi ahhoz, hogy ne hagyjon nyugodni a dolog. Valaki tud esetleg valami infót? Vagy kézzelfogható, logikus magyárázatot, mind a fényekre, mind az említett emberek viselkedésére?
Köszönöm a válaszotokat.
Én Debrecentől délre lakom, Berettyóújfaluban. Apukámmal néztük az eget, és láttunk egy nagyon erős fényű "csillagot" Nagy is volt. Gyorsan haladt az égen. Mondtam apunak, hogy lehet, hogy a nemzetközi űrállomás amit már többször láttunk. Csakhogy az egy időután eltűnik, de ez nagyon sokáig látható volt, és nagyobb is volt sokkal.
Az az érdekes, hogy láttunk egy rendes repülőt, és úgy jött ki pont,hogy egymás közelében repültek, és az látszott, hogy a repülő sokkal magasabban van mint az a nagy "csillag". Meg akkor láttunk egy másik mozgó csillagot, az merőlegesen ment ezzel a naggyal, jóval magasabban, és pici volt, majd el is tűnt.
nagyon érdekes.
Már megbocsáss de te ezt írtad:
"Többször előfordult, hogy olyan közel jöttek, hogy lehetett látni a csillogó fém peremüket és alkatrészeiket. "
Most meg csak elmosódott pontokról beszélsz az égen, amivel tele van a youtube is, és lehet bármi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!