Szerintetek hogy közlekednek az UFO-k? Milyen technológia lehet amit felhasználnak közlekedésre?
Engem elvittek többszőr ! Így van tapasztalatom !! Suhant az univerzum egyik pontjáról a másikba és nem volt gravitációs hatása. Szerintem ez egy kvantummeghajtású jármű. Az egész űrhajó egybe volt kiöntve a székek és a vezérlő pult is.
Úgy kell elképzelni, mintha alagúteffektussal működne. a részecske itt az űrhajó és szelte az univerzumot.
hozzánk úgy jutnak el h meghajlítják a teret, az eszköz amivel utaznak, generál egy mini fekete lyukat maga előtt, ebbe megy bele az eszköz, de úgy h közvetlen az eszköz végén pedig egy fehér lyuk keletkezik, magyarul szinte mozdulatlanul átcsúszik egyik dimenzióból a másikba
ezt sok ember úgy érzékeli h eltűnt pedig csak térhajlító ugrást hajtott végre.
ezt a technikát tudják a valós idejű térben is használni ilyenkor elektromágnesek által hajlítják a teret, ezért látszódik az ilyen ufok körül pulzáló fény, különböző színekben, amúgy ezek a színek az elektromos mágnes hatására bekövetkező térhullámok materializálódása.
amikor ez meghajlik akkor eltűnik az ufo pl az őt üldöző repülő elől, majd szintén ahogy a csillagrendszerekben lévő dimenzó ugrást hajtják végre a tér úgy hajlik meg h a repülő mögé rögtön meg is érkezik az ufo, magyarul szinte megint egy helyben volt, de a térbe megváltoztatta a helyzetét.
sokat lehetne erről írni, ez csak egy pici morzsácska azoknak akik nem tudják miként működik e szerkezet
#3: kicsit túl sok Űrgammákat néztél :D
Ha csak szórakozol és provokálni akarsz, akkor csak rajta, éld ki magad, de ha komolyan gondolod, akkor egyelőre maradj a sokkal egyszerűbb dolgoknál, mert fogalmad sincs arról, amit beszélsz.
5ös , miért ne tudnám miről beszélek?
pl tanulmányoztam tesla munkáit, meg az 50években az atomtudósok elméleteit.
Amit írtam, csak elméleti fejtegetés, úgy ahogy az ő munkájuk java része, mert erre később épül egy matematikai-fizikai rendszer is ami majd konkrét számításokkal ülteti át a gyakorlatba.
Nem hülyültem.
Pl egyik nagy kedvenc fizikusom az elméleti fizikába Sipov.
Nem tudom az ő munkásságát itt ismerik-e? de az biztos h ő már nem a térhajlításnál tart, hanem dimenziók rétegződésénél, és az anyag pulzálásánál, ami különböző szerkezetekkel (elektromágnes) befolyásolható, alakítható.
Hogy miért nem tudod, hogy miről beszélsz? Írok pár példát:
Úgy beszélsz ezekről a dolgokról, mintha bizonyítottak, igazak lennének. Nem azok. Az ilyen hajtóművek csak spekuláció szintjén léteznek.
>hozzánk úgy jutnak el h meghajlítják a teret, az eszköz amivel utaznak, generál egy mini fekete lyukat maga előtt, ebbe megy bele az eszköz, de úgy h közvetlen az eszköz végén pedig egy fehér lyuk keletkezik, magyarul szinte mozdulatlanul átcsúszik egyik dimenzióból a másikba
Van ugyan egy elmélet, amely szerint lehetne a tér hajó körüli meghajlításával, sűrűsítésével gyorsulást elérni (persze semmiféle technológia vagy matematika nem áll ehhez rendelkezésre), de amit te itt leírtál, annak nincs értelme. Attól még, hogy egymásra halmozol egy csomó félreértelmezett fogalmat, nem lesz okos dolog.
> ilyenkor elektromágnesek által hajlítják a teret
Az elektromágnesek nem hajlítják a teret, nem tudom, ezt honnan vetted.
> sok ember úgy érzékeli h eltűnt pedig csak térhajlító ugrást hajtott végre
Attól még, hogy te ezt tippeled, még nem igaz. Ez egy lehetőség, de senki nem tudja, hogy így ven-e.
>valós idejű térben
lol
>ezért látszódik az ilyen ufok körül pulzáló fény, különböző színekben
Ez megint tipp, lehet, hogy pl. neoncsövek vagy ledsorok, mert az ufóknál most épp ez a pimp.
>ezek a színek az elektromos mágnes hatására bekövetkező térhullámok materializálódása
Ez még áltudományos kijelentésnek is kevés, egyszerűen hülyeség.
>azoknak akik nem tudják miként működik e szerkezet
Te tudod legkevésbé.
>Amit írtam, csak elméleti fejtegetés
Tévedés, barátom. Ez egyáltalán nem fejtegetés, hanem alaptalan, értelmetlen spekuláció, mindennemű logikai, tudományos vagy műszaki háttér nélkül. Minden, amit fel tudsz mutatni, az néhány nem értett, egymás után dobált fogalom.
> mert erre később épül egy matematikai-fizikai rendszer is ami majd konkrét számításokkal ülteti át a gyakorlatba
Akkor majd térjünk vissza erre, ha lesz valami háttere, ok?
>dimenziók rétegződésénél
>az anyag pulzálásánál
Szokásos áltudományos maszlag, parasztvakítás.
Szóval semmi értékelhetőt nem írtál még. Ha vannak forrásaid, akkor elő velük, mert ez így kevesebb a semminél.
azt tudom h te tippelsz(először azt hittem konyítasz vmit a fizikához, de sztem nem sokat), akkor ezek szerint Tesla munkássága semmit sem ért.
A montauk-projekt, amiben az ötvenes évek atomtudósai résztvettek csak kamu elméleti fizika volt.
persze,
fogadjunk sipov -ot sem nézted meg, akkor nem írkálná ilyet, ő nem hétköznapi ember mint én vagy te, hanem fizikus professzor, egyetemi tanszékvezető.Ő pont erről ír.De még sok másról...
Sipov-ra rákerestem, de nem találtam érdemleges dolgokat.
Értékelném, ha küldenél linkeket, tényleg elolvasnám, érdekel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!