Miért is ne titkolná el a földönkívüliek létezését a nagyhatalmak, katonaság, NASA, az elnök?
Márpedig szerintem nagy hatással lenne a vallásokra, a kultúránkra és a gazdaságra is
Szóval sok szkeptikus kommentbe láttam, hogy ugyan mi értelme lenne eltitkolni, nem titkolnak ezek semmit.
De még sosem láttam valami kifejtendő mondatot, hogy miért NEM titkolnák el az emberek elől, hogy itt vannak a földönkívüliek, esetleg közelebbi kapcsolatba is kerültek már velük? Ezt fejtse ki nekem valaki.
Anabolicnak igaza van! Szerintem ebbe jó pár szkeptikus nem gondolt bele. Erről beszélek én is, és ezt csak az egyik része a dolognak. Na meg ott van amit én is írtam még a kommentek után válaszba.
10.-es már persze nem fejti ki miért marhaság, csak marhaság és kész. Jól meglett magyarázva! persze akkor már megint eltérnénk a kérdéstől.
Ha te látnál egy ufót hirtelen, felkészületlenül, akkor majd te biztos előtudsz kapni egy HD minőségű kamerát a kis zsebecskédből ( mert hát persze már olyan mindenkinek van, sőt csúcsszuper mobilja is )hogy levideózd mi? A telefon sz*rt sem ér, egy csomót este látnak, nekem csúcstelefonom van, de ha már az égre közelítek akár nappal akár este, akkor máris romlik a minősége. Könyörgöm a mobil jobban a közeli fényképezéshez alkalmas, nem arra hogy 100 méterről lefényképezd a bogarat a fán.
Amúgy meg vannak olyan felvételek ahol nem csak kicsi "folt" van, csak arra egyből rásütitek hogy "jajj kamu, már túl jó a minőség ez tuti bábu,makett,CGI, anyámkínja". Semmi nem felel meg nektek.
Vagy ott van olyan eset, amikor elraboltak valakit és többször is hazugságvizsgálat alá vetették és mindig azt adta ki a gép hogy igazat mond az illető! Na olyankor mivan?
Amúgy meg nem a kérdésre lett válaszolva csak a fröcsögés megy.
Utolsó!
Rengeteg jó minőségű felvétel van,csak az olyanok mint Te, mindenre rányomják hogy fake. Hiába fotózna le vki egy ufo-t akár műtermi minőségben, az olyanok mint te, arra is azt mondanák hogy kamu. Erről ennyit.
De biztos Kolombusz is hazudott amikor amerika partjaitól nem messze, hét fénygömböt látott kiemelkedni a tengerből, aztán amikor menórának nevezte őket, majdnem mágjára küldték mert hogy biztos zsidó.
vagy ezek a történelmi észlelések:
vagy a los angelesi "csata"
16: ja és ezek az idegenek akik régebben hetente megjelentek a "józan" embereknek hol vannak mostanában?
ja igen, obama testőrségében :D
hagyjuk már, ezek nem bizonyítékok. Csak mesék. Persze nem csodálom, hogy van az a barom aki mindent bevesz.
18. milyen hetente? honnan szedtek ilyen ökörségeket de komolyan?
nem azt mondtam, hogy amit linkelt az előbbi kommentelő az bizonyíték, de ilyenkor látszik, hogy egyesek csak itt makognak, de a dolgoknak nem járnak utána ( mint a linkelt képeknek sem)
Itt csak trollok vannak, emg akik vakargatják a hasukat, max láttak egy yútubos videót, egy paranormal cikekt és ennyi.
Aki annyira szkeptikus az ufókérdéssel kapcsolatban a nagyvilágban az tudjátok mit csinál? UTÁNAJÁR az eseteknek, és miután mindent megtudott róla stb. utána elmondja a véleményét.
Azt hogy magyarázzátok hogy elrabolnak valakit, és mivel a kutya nem hiszi el neki, elvállalja a hazugságvizsgáló gépet. Majd annak az eredménye az,hogy igazat mond. Majd ugyanezt eljátszák vele még vagy 4x, teljesen máshol, és mindvégig az jött ki hogy ez az ember nem hazudik...tessék ezt hogy magyarázzátok meg??? persze majd a szkeptikus majd azt mondja, hogy a hazugságvizsgáló gép a hibás!-.-
19: majd linkelj ilyet hiteles forrásból. Ne valami parasz@r oldalról vagy indexról.
Amúgy nem hazugságvizsgáló gép a hivatalos neve, ilyen gép nem létezik. Hanem poligráf a neve és ezt a gépet be lehet csapni, ezért se fogadja el egy ország bírósága se bizonyítéknak semmilyen ügyben.
Ha már itt tartunk ufó és a földönkívüliek nem ugyanaz...
Amúgy a 10. jól mondta.
Idegenek léteznek, de semmi bizonyíték nincs arra, hogy a kormány titkolja vagy, hogy embereket rabolnak csak úgy el stb...
Ezek csak mesék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!