Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Mit láthattunk?

Mit láthattunk?

Figyelt kérdés
Novemberben este 9 óra körül anyukámmal sétáltunk hazafelé, és a házak felett egy nagy, teljesen szabályos kerek, lapos valamit láttunk lebegni, vagyis csak ott állt egy helyben, és piszok nagy volt. Körben a peremén pici kerek alakú lámpák voltak. Lentről, sötétben maga a dolog feketének tűnt. Néztük még egy darabig, de valahogy akkor még nem fogtuk fel, hogy mit látunk. Ja, és az égvilágon semmi hangja nem volt. Indultunk tovább, max. 2 lépést tettünk, és visszanéztünk rá, de akkor már nem volt sehol. Nem írom, hogy villogott, meg kergetett, meg zenélt, mert csak ennyi történt. Akinek eddig elmondtam, nem nagyon akarta elhinni, pedig semmi hasznom nem lenne abból, ha hazudnék. Azoktól kérdezem, akik hajlandóak elhinni: mi lehetett ez és miért volt ott?

2013. jan. 19. 20:53
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:
Utánanéztem a katonai repülőknek, de 1 darab kerek alakút nem találtam köztük. Aki erre voksolt, demonstrálná, hogy miért éppen arra gondolt?
2013. jan. 20. 13:00
 12/20 A kérdező kommentje:
Hirtelen mindenki hogy eltűnt :) De nem is számítottam másra. Érdekes módon csak a sok humbug az, amire hajlandóak az emberek odafigyelni.
2013. jan. 20. 17:03
 13/20 anonim ***** válasza:

Vagy talán lentebb került a kérdés, azért...

Egyébként létezik mindenféle alakú katonai repülő, de feltételezem nem néztél mindegyiknek utána - nyakam rá, hogy van pár tucat, aminek a létezéséről sem tudunk, nemhogy a kinézetéről.

2013. jan. 20. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 Dalek Traak ***** válasza:
Vannak olyan katonai repülők amik tényleg titkosak (tehát nem nagyon találsz róluk képet az interneten) és ezek között lehet akár kerek alakú is, de az ilyenek szerintem nem igazán repkednek errefelé. Így továbbra is lehetett idegen űrhajó, de biztosat persze nem tudok mondani mivel nem láttam.
2013. jan. 20. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:

Szkeptikus vagyok a témában, de nem hurroglak le, mert nem láttam azt, amit ti.


Fogalmam sincs, hogy mi lehetett az, de piszokmód kíváncsi vagyok! :)

2013. jan. 21. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:

"08:18 - belinkelnél egyet?"


[link]

Ez egy 3D kép


[link]

Ez meg egy sima kép

2013. jan. 21. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:

ezek a fránya titkos katonai repülők és kísérletek mindenütt ott vannak :D.Pedig elvileg lakott területen belül tilos repkedniük vadászgépeknek.És minden új titkos fejlesztést lakott területen tesztelnek :D.A szkeptikusok 2 válasza a meteorológiai léggömb és a katonai gép :D.

Itt nem fogsz választ kapni a kérdésedre mint ahogy sehol máshol.Rengetegen vagyunk így mint te hogy látunk fura dolgokat.Mindenki azt hisz amit akar.Sajnos ez örök rejtély marad....

2013. jan. 21. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Ha van is csészealj alakú repülőgépe a hadseregnek akkor sem tudna úgy mozogni mint ahogy az észleléseknél jelentik.Hirtelen eltűnni,helyből 90,180 fokokat fordulni,pillanatok alatt a hangsebesség 2,3 szorosára gyorsulni nem tudunk és ha tudnánk is azt az emberi szervezet nem bírná elviselni!
2013. jan. 21. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:

Hát, mindenesetre köszönöm a válaszokat.


Ez már csak részletkérdés, de a belinkelt 3D-s képhez hasonló volt, viszont a pereméhez közelebb helyezkedtek el a lámpák (több is volt belőlük), és középen nem volt ott az a világító lyuk.

2013. jan. 23. 14:53
 20/20 anonim ***** válasza:
tegnap este szintén 9 óra környékén teljesen felhős volt az ég, mint amikor esik a hó, a házak felett messze volt egy nagyon erősen világító lebegő valami, legalább másfél órán keresztül nem ment sehova, sajnos a fáktól nem láttam rendesen, hogy mi lehetett az, de gyanítom, nem csillag, és ennek se volt hangja, legalábbis nem hallottam
2013. jan. 27. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!