Hogyan repülnek a lepkék? Lehet köze az ufómeghajtásnak?
Valamikor még kb 15 éve hallottam, hogy a pillangókon bizonyították, hogy nem a szárnyuk miatt repülnek és hogy a mai tudomány szerint nem tudnának repülni a bogarak sem. Azt mondták a biológusok, hogy azért tudnak repülni mert nem tudják, hogy nem is tudnának.
Lényeg, az hogy pl a lepkénél van az hogy a szárnyai alkalmatlanok a repülésre, ha megfigyeled túl lassúak és nem is a repülési irányhoz elleszkednek. Valami más miatt tudnak repülni és a tudósok nem is értikmi miatt, akkoriban hallgattam Egelyt ezzel kapcsolatban és olyasmit mondott hogy valamilyen elektrosztatikus meghajtás áll a háttérben és Hargitiai Károly szerint az idegenek is ilyen technológiával jönnek ide. Tuda erről valaki valamit mondani ?
na még itt van ez is:
konkrétan a kitépett szárnyú lepke repüléséről nem találtam semmit, de mint láthatod minden ilyen bigyónak a repülésére fel tudnak állítani egy modellt, ebből következően az sem kivétel
viszont amíg nincs ilyen modell, addig egy új/ismeretlen jelenséget nagyon jól fel lehet öltöztetni misztikus magyarázatokkal, amit aztán cikk/könyv/film formájában el lehet adni az arra fogékonyaknak/műszaki tudományokat kevésbé ismerőknek.
ezek a földönkívüliek nem nagyon osztják meg a képleteiket, érdekes módon az eddigi felfedezéseket az embereknek maguknak kellett kitalálniuk, ha meg nézed ma honnan jönnek az új eszközök, kik találják ki?
nos (részben) azok akik végigtolnak egy egyetemet mondjuk, unokatesóm is BME-n végzett, orvosi eszközökhöz ír programot, ő sem az ufók központi gépéről tölti le az adatokat hanem maga találja ki...
a probléma hogy egy idő után már nem látják át az emberek mi hogyan jön létre és elkezdhet "csodának" tűnni
az ufós hülyeségeket felejtsd el
az indexes topik 10+ éve és 50000+ hozzászólása alatt egyetlen hiteles eredményt sem sikerült felmutatni
üzlet, ennyi, ráadásul egyre több a szándékosan készített hamis videó/kép is...
Így repülnek a lepkék:
"Like many other members of the insect world, the lift generated by butterflies is more than what can be accounted for by steady-state, non-transitory aerodynamics. Studies using Vanessa atalanta in a windtunnel show that they use a wide variety of aerodynamic mechanisms to generate force. These include wake capture, vortices at the wing edge, rotational mechanisms and Weis-Fogh 'clap-and-fling' mechanisms. The butterflies were also able to change from one mode to another rapidly."
A tudomány tudja hogyan, ez az egész, amit a kérdésben felvetettek, valószínűleg újabb áltudományos mítosz. Mint az, hogy a dongó repülése tudományos rejtély. Azt is egy időben ismételgették, holott nem volt igaz.
Az ismerősöm kutyája sem tudta, hogy nem tud repülni, mégis kiesett az erkélyről...
Most akkor, hogy is van ez? :D
Szerintem abszurd köze nincs hozzá, szóval...
Egy olyan aerodinamikai megoldással repülnek, amit mi nem ismerünk. Ez az emberi h*lyeség.
Akkor így most sajnálom hogy nem akadtunk a kutatás nyomára :(. Megint arról van szó, hogy felfedeztek valamit amit nem értünk még most sem, utána pedig hogy elfedjék ezt a társadalom elől rendeltek egy csomó hamis kutatási anyagot, hogy lássátok emberek mi mindent tudunk, pedig a francokat. Ha kitépika lepkék szárnyát akkor is repül, tehát nem a szárnya miatt repül és ezt ne magyrázza senki sem aerodinamikai okoskodással ki, hogy nem ilyen irányban megy a levegő és ezt eddig nem tudták, mert az aerodinamika igen régi tudomány és ha a forma 1-es autókra jól alkalmazható akkor egy lepkére új aerodinamikai tudományt kell felállítani, amivel mondanak egy közember számára érthetetlen ügyeskedett értelmetlen elméletet és tessék nesze fogd meg jól.
Az pedig ismert, hogy az idegenektől nagyon sok tudást és technikai ismeretet kaptunk pl mikrochip, lopakodó technológia, stb ennek olvassatok utána mert nagyon érdekes. Nem véletlenül fejlődött a tudomány 100 év alatt ekkorát. [link]
Nagyon érdekes hogy azt tudod hogy mi van oda írva, akkor azt is tudod mit jelent ez ott a hozzászólások között:
People may be stupid, but a person can be incredibly smart.
"amivel mondanak egy közember számára érthetetlen ügyeskedett értelmetlen elméletet és tessék nesze fogd meg jól."
akkor mi lenne ha elkezdenél _tanulni_ ahelyett hogy hülyeségeket olvasol/terjesztesz ráadásul olyan oldalon amit sok fiatal is olvas?
másrészt azok az elméletek szépen sorban egymásra épülnek, kiegészítik egymást és működő rendszert alkotnak
azok akik kitalálják az érthetetlen elméleteket nem lusták
kezdheted is a tanulást a matekkal/fizikával stb utána nem leszel közember és érteni fogod azokat az elméleteket
Végezd el ezt például: képes vagy rá?
Majd a folytatást:
Járműmérnöki mester (MSc) szak leírás PDF Nyomtatás
A képzés leírása:
A képzés célja olyan okleveles mérnökök képzése, akik a járművek és mobil gépek szakterülethez kapcsolódó magas szintű természettudományos, specifikus járműgépészeti műszaki, informatikai és gazdasági/menedzsment ismereteik birtokában alkalmasak a vasúti-, a közúti-, mezőgazdasági-, a vízi- és a légi járművek, az építő-, és anyagmozgató gépek fejlesztésére, tervezésére, gyártására, a bennük végbemenő folyamatok kutatására, valamint ezen járművek és gépek, továbbá a belőlük alkotott szállító rendszerek és géprendszerek biztonságos, a környezetvédelem és az energiagazdálkodás követelményeit figyelembe vevő üzemben tartására, fenntartására, diagnosztizálására, karbantartására és javítására. A képzési program felkészít a vezetői feladatok ellátására, a járművek és mobil gépek témakörébe tartozó kutatási-fejlesztési feladatok megoldásában való alkotó részvételre, valamint a multidiszciplináris tudományterület (közlekedés, gépészet) posztgraduális tanulmányainak szervezett PhD képzés keretében való folytatására is.
Igencsak úgy néz ki, hogy itt szó sincs semmiféle rejtélyről, egyszerűen csak te nem érted a hétköznapi tudományt, kedves kérdező - ott a pont az előző válaszolónál (ismét).
Szétpüfölöm itt a googlet, de sehol nem találok értékelhető referenciát arra, hogy a pillangó tudna repülni szárnyak nélkül is. Se videó, se semmi. Úgyhogy nem tudom, hogy hol hallottál ilyesmit, valószínűleg kamu az egész.
A legtöbb helyen, ahol ilyen témat feszegettek, ezt a kommentet találtam:
. . . . . .. . . . . . . . . . . ,.-‘”. . . . . . . . . .``~.,
. . . . . . . .. . . . . .,.-”. . . . . . . . . . . . . . . . . .“-.,
. . . . .. . . . . . ..,/. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ”:,
. . . . . . . .. .,?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .\,
. . . . . . . . . /. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,}
. . . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:`^`.}
. . . . . . . ./. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,:”. . . ./
. . . . . . .?. . . __. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . :`. . . ./
. . . . . . . /__.(. . .“~-,_. . . . . . . . . . . . . . ,:`. . . .. ./
. . . . . . /(_. . ”~,_. . . ..“~,_. . . . . . . . . .,:`. . . . _/
. . . .. .{.._$;_. . .”=,_. . . .“-,_. . . ,.-~-,}, .~”; /. .. .}
. . .. . .((. . .*~_. . . .”=-._. . .“;,,./`. . /” . . . ./. .. ../
. . . .. . .\`~,. . ..“~.,. . . . . . . . . ..`. . .}. . . . . . ../
. . . . . .(. ..`=-,,. . . .`. . . . . . . . . . . ..(. . . ;_,,-”
. . . . . ../.`~,. . ..`-.. . . . . . . . . . . . . . ..\. . /\
. . . . . . \`~.*-,. . . . . . . . . . . . . . . . . ..|,./.....\,__
,,_. . . . . }.>-._\. . . . . . . . . . . . . . . . . .|. . . . . . ..`=~-,
. .. `=~-,_\_. . . `\,. . . . . . . . . . . . . . . . .\
. . . . . . . . . .`=~-,,.\,. . . . . . . . . . . . . . . .\
. . . . . . . . . . . . . . . . `:,, . . . . . . . . . . . . . `\. . . . . . ..__
. . . . . . . . . . . . . . . . . . .`=-,. . . . . . . . . .,%`>--==``
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _\. . . . . ._,-%. . . ..`
Lefedi az érzéseimet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!