Lehetséges, hogy a földönkívüliekkel kapcsolatos álmom jelez valamit? (bővebben lent)
Furcsa és hosszú álmom volt néhány nappal ezelőtt.
Megpróbálom röviden leírni, mi volt benne:
Egy másik bolygón voltam, azt hiszem, kutatóként. Az egyik felén majomszerű lények éltek, és épp valami szertartást végeztek, nem akartak kapcsolatba lépni velünk, és furcsa szavakat kántálva elzavartak. Ezután átmentem egy hosszú hídon, és a folyó másik felén egy egészen más helyet találtam, ahol sárga, elefántszerű arcú lények laktak. Ott teljes volt a káosz, a élővilág pusztulóban volt, de a lényeket ez nem zavarta, és egész nap egy meleg vízű medencében ücsörögtek és lustálkodtak. Kivéve egyet, aki viszont beszélgetni kezdett velem, meséltem neki a Földről és az emberekről, ő pedig megmutatta nekem a saját világát, és elmondta, hogy a többiek nem hallgatnak rá, és semmit sem tesznek a bolygó megmentéséért. Segítettem volna neki, de felébredtem...
Álomfejtéshez és UFO-khoz értők válaszait is várom!
,,Lehetséges, hogy a földönkívüliekkel kapcsolatos álmom jelez valamit? "
Jah, hogy álmodtál.
Ja igen, hát ez nagy segítség volt, hogy talán csak álmodott a kérdező. :-(
Lehet persze az is, de van még min. 2 eset:
1. A mély álom során a tudatod valóban elutazott egy távoli világba, és a leírt élményeket átélte.
2. A történet nem mostanában zajlott le, hanem "csak" egy emlék, amit korábban éltél át és most feltört.
A fentiek során feltételeztem, hogy a tudat és a test különválhat egymástól. Erre jó okom van, valamint sok elmélet és tapasztalat támasztja alá.
talán hogy a majomszerű lények tesznek a környezetért imádkoznak stb...
és ezek az elefántszerű arcú lények ezek szimbolizálhatják az embereket akik pusztítják a földet
a majomszerű lények pedig egy idegen civilizációt szimbolizálhatnak...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!