Végre előrelépés történt a földönkívüliek és ufo-k témájában, most, hogy a Harvard is közzétett egy tanulmányt miszerint megvan az esélye annak, hogy a Földön az emberrel párhuzamosan egy másik nagyon fejlett civilizáció is kialakult vagy itt él?
Megváltoztatja ez majd a témához való hozzáállást, kicsit nyitottabbá fogja tenni az embereket a téma iránt, főleg annak fényében hogy manapság leginkább a tudomány után mennek az emberek?
És akkor majd akár a GYIK-on a természettudományokban is tárgyalhatunk a témáról?
9
Ez nagyon helyes megállapítás.
A többség úgy van vele, hogy nem érinti a probléma vagy nem érdekli más nyomora, ezért inkább erőből lenyomni igyekeznek őket.
4
Szerintem a kutatásnak nem az volt a célja, hogy bármit bizonyítson, hanem, hogy kicsit oldjon a téma stigmáján, nyitottabbá tegye az embereket és a tudós társadalmat új, eltérő magyarázatok felé, ugyanis az UAP jelenség meglehetősen furcsa és lehet, hogy különleges magyarázatot igényel.
"A többség úgy van vele, hogy nem érinti a probléma vagy nem érdekli más nyomora, ezért inkább erőből lenyomni igyekeznek őket."
Nem az a gond. Egyrészt én emlékszem, amikor ifjabb koromban ilyen Egely György szintű vakegerek hadováltak a fekete fehár TV-ben, ja csak akkor még gyerekként engem is jobban be tudtak kábítani, hiába akkor már rádiókat építettem meg erősítőket és a fizika volt a kedvenc tantárgyam.
Csakhogy idővel rá kellett jönni, ezek pszichiátriai esetek, nem fizikusok.
Pataky Attila Tiszteletbeli UFO Főkonzult legalább lehet tisztelni a művészeti teljesítménye miatt és akkor megértjük, hogy a művész urak vagy hölgyek sem feltétlenül épelméjűek.
Kóbor János tragikus esete, amikor valakit paranoid konspirációs álhírekkel félre lehet vezetni, ezért nem igényel egy életmentő oltást, amibe belehal.
Ha arra gondolunk, hogy máig itt lehetne közöttünk, válik érthetővé, hogy ezek nem is olyan vicces dolgok, amikor valakik hülyeségeket terjesztenek.
Lehet, hogy erőből kellene lenyomni őket a francba. Kártékonyak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!