Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Mit tegyek, ha láttunk egy...

Mit tegyek, ha láttunk egy férfit, aki átváltozott? Én magam sem értem, hogy mivé, folyamatosan rettegek tőle férfi létemre.

Figyelt kérdés
Vidéken élek. A két legjobb barátommal éppen az udvarunkon beszélgettünk, amikor a faluban élő fura középkorú férfi elment a ház előtt és bement az erdőbe. Éjszaka volt, gondoltuk poénból megnézzük mit csinál egyedül az erdőben. Nem ittunk semmit, teljesen józanok voltunk (nem is szoktunk inni). A férfi egy idő után megállt, négykézlábra emelkedett és ilyen fura szürkésszínű valamivé átváltozott majd egyszer csak eltűnt. Mintha kicsit meg is nőtt volna, amikor átváltozott, a feje megnyúlt és a ruhái is eltűntek. Az egyik barátom reflexből elrohant, nagy zajt csapott, de a férfi nem foglalkozott vele vagy csak szimplán fel sem tűnt neki, mivel olyan volt mintha transzba került volna. A másik barátom és én teljesen lefagytunk, konkrétan megdermedtünk a döbbenettől és a félelemtől még elfutni sem tudtunk. Nem merjük elmondani senkinek sem, félünk attól hogy bolondnak néznének minket vagy hogy biztos azt hinnék ittunk vagy drogoztunk. Azóta a faluban találkoztunk már a férfival, de szimplán csak átnéz rajtunk. Fura szerzet, nincs senkije, mindig is itt élt, senkivel sem beszélget. Azt sem tudjuk miből él vagy hogy mivel foglalkozik. Mi lehetett ez? UFÓ? Vagy mi? Mint mondtam folyamatosan rettegek azóta, mit tegyek? Nem fogom tudni elfelejteni, amit láttam. Elköltözzek? Még van fél év a suliból, utána megyek egyetemre, addig nem tudok elmenni innen. Kihez forduljak ilyen esetben, ha egyáltalán lehet? Mindenki hülyének nézne, az biztos.
2023. jan. 6. 08:45
1 2 3 4
 21/32 anonim válasza:
54%
Csatlakozom én is, szerintem is vérfarkas szerű lehetett. Abból kiindulva legalábbis hogy közeledik a telihold. Vannak olyan farkasfajták, amelyek megpróbálják megtagadni farkas létüket és vannak azok, akik teljesen elfogadják azt. Szerintem ez a férfi az utóbbi lehetett, az erdőben készült az átváltozásra. És igen, nagyon nagy szerencséd hogy nem vett észre titeket.
2023. jan. 6. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim ***** válasza:
35%

"De tökre komolyan!"

-Al Gore a medvedisznóemberről (félig medve, félig disznó és félig ember)

2023. jan. 6. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 anonim ***** válasza:
100%

Amit a kérdező leírt, az az úgynevezett szürke idegenre illik rá.


Persze nem tudni, hogy igaz-e vagy sem, vannak-e idegenek egyáltalán.

Én nem akarok köcsög lenni, nem írom be, hogy ez tuti kamu, nem lehet tudni mi az igazság.

2023. jan. 6. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 Darius- ***** válasza:

Wurdulac (vampir ) Atvaltozhat vérfarkassa, boszorkannya.

Jellemzojuk a pirosas arc , ami nem feltétlenul alkoholtol lehet.

2023. jan. 6. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
32%

#24

[link]

2023. jan. 6. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 Darius- ***** válasza:
25- Ja, a kedvenc némafilmem -igaz mast nem is lattam :)) Kb 10 éves lehettem mikor lattam, a lépcsos jelenetkor féltem bevallom. Fekete-fehérben ijesztobb mint szinesben.
2023. jan. 6. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
írd le privátba a címét. kivi vagyok. aki hiszi aki nem, az járjon utánna
2023. jan. 7. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
Ez melyik megyében van? Hegyvidéki részen?
2023. márc. 15. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 A kérdező kommentje:

28-as! Észak-Magyarország


Egy kis update január óta:


Több fórumot is megjártam a többség azt tanácsolta ne keressem a bajt és próbáljak túllépni a dolgokon. Megfogadtam ezeket a tanácsokat, nem kerestem a bajt, ezután sem fogom. Az internetes keresést is befejeztem, nem éri meg. Igazi Z generációs fiatalhoz híven horror filmeken nőttem fel, tudom hogy a sok kutakodásnak általában sosincs jó vége. Azóta többször is találkoztam a faluban az illetővel, ugyanolyan mint eddig is volt, nem szól senkihez, átnéz rajtam és a barátaimon is. Nem beszéltem egy ismerősömnek sem a történtekről, mint ahogy a 2 barátom sem. Nem is mernénk beszélni róla, sőt még egymás közt sem csak nagyon ritkán. Mindhárman alig várjuk, hogy vége legyen a sulinak és mehessünk egyetemre Budapestre. Kisebb gondom is nagyobb jelenleg, mint az illető így érettségi előtt, mondom ezt úgy hogy nem telik úgy el egy nap azóta, hogy ne jusson eszembe a történtek.

2023. márc. 16. 10:12
 30/32 anonim ***** válasza:
Az illető nem biztos hogy valódi ember, lehetséges hogy amolyan gondolatforma.
2023. márc. 16. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!