Szerintetek lehetséges hogy idegenek teremtettek minket amik valojaban idoutazo emberek a jövőből?
Meg egyáltalán ha feltetelezzuk lehetseges az idoutazas, lehetseges megteremteni sajat magunkat es egy vegtelen kört alkozni ezzel?
És ti melyik idoelmeletben hisztek? Abban amiben minden már megtortent es csak utasak vagyunk, ahol egy idoutazo keptelen valtoztatni a multon mert az is a resze lessz az idejének ahonnan jött?
Vagy abban hisztek hogy az ido folyamatosan halad egyenesen, es ha visszautazol az idoben uj idosíkot hozol létre azaz megvaltoztathato a múlt?
Vagy esetleg valami mas idoelmeletben?
Nem, ez kizárt. Mert ugye ahhoz hogy visszagyere és megteremtsd önmagad, már előtte meg kellett születned, hiszen máshogy nem jöhetnél vissza.
Nem hiszek az időutazásban, legfeljebb úgy, hogy majd szemlélőnek lehet benne utazni, amit az adott időben élők sehogy sem észlelhetnek.
Vagy a másik verzió hogy eleve végtelen idő-dimenzió/ idősík van és ezek között lehet majd egyszer utazgatni, de nem tudsz olyant tenni, aminek a hatása már ne létezne az egyik síkon.
ha valaki más , vagy mi magunk teremtettük magunkat,
akkor ez eléggé el lett baxva, vagy csak ennyire futotta , egy ilyen sárgolyóra, ahol a népesség egy elenyésző része tartja markában a többséget, és szenvedteti,kihasználja,lényegében a saját igényei szerint alakítja a társadalmat.
és a fő létfenntartási folyamat, hogy egyél meg egy másik élőlényt.
Ok-okozati alapon az ilyen időutazós "önteremtés" lehetetlen. Ahogy első írta is, elég irreális, hogy az univerzum, az idő születésekor már "konyhakészen" ott volt egy ilyen oksági kör, máshogy meg nem jöhet létre.
Más faj külső beavatkozása, mint a fejlődés triggere, nem kizárható, de nem valószínű, se nyomát nem látjuk, se nem szükséges feltétel az evolúció miatt.
"És ti melyik idoelmeletben hisztek?"
Istenigazából egyikben sem.
Annak ellenére, hogy magát az időutazást nem hiszem lehetetlennek.
Az ok-oksági hurok paradoxonnak valószínűleg van valami megoldása, még az is lehet, hogy triviális megoldása, csak a mai tudományos ismereteink szintjén még nem látjuk.
Van erre egy saját teóriám is, de bizonyíték-cáfolat híján annyit ér csak, mint bármelyik másik.
A kérdés olyan, mikor a kígyó a farkától kezdve lenyeli önmagát.
.
A Közös Őstől származó és abból fejlődött ember olyan nagy tudású lesz a jövőben, hogy a régmúltba visszamenve megteremtse azt a közös őst, akiből származik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!