A Pentagon volt tisztje szerint igenis vannak ufók szerintetek is?
Sokan tudják nyilván az igazságot, de a hivatalos irány a folyamatos tagadás, "az emberek érdekében" nyilván.
Amíg sokan ilyeneket írnak hogy: kamu, kizárt, nincsenek, stb, addig nem is nehéz letagadni, mert az emberek maguktól segítenek tagadni a kormánynak 😉😁
Engem Bob Lazar állításai érdekelnének. A csóka már 1989 ben utalt az 51-es körzetre, akkor még a publikum semmit nem tudott a létezéséről. Lényegében az 51 es körzet 1996 körül került be igazán a "popkultúrába" a függetlenség napjával és csak 2013-ban jelentette be a CIA a létezését.
Ott van még a sztorija a 115 ös elmenetről(szintén 89). Állítása szerint az hajtotta az 51 es körzet közelében tárolt "ufo"-kat. 89 ben azt se tudták miről beszél 2003 ban már viszont felfedeztek egy elemet (115) amit Moszkóviumnak neveztek el. Lazar azt állítja hogy ez ugyan az az elem csak eddig tartott a hogy nekünk is sikerüljön előállítani(reverse engineering).
Ami már 1 fokkal érdekesebb (mert "kézzelfoghatóbb" az állítás) az a beszámolója egy ujj csont szkennerről amit állítása szerint a beléptetésnél használtak. Ebből se értettek a riporterek 1 büdös szót se 89-ben. Viszont azóta már kiderült hogy létezik rá szabadalom és használták is titkos projekteknél 2018 ban egy "riporter" videót készített Lazaral ahol mutattak neki 1 képet a szkennerről és bár megint Lazar szavára vagyunk utalva de állítása szerint ő ugyan arról a szerkezetről beszélt 89-ben.
De ami a legérdekesebb mert szintén már 89 ben állította és soha senki más nem mondott ilyet az az hogy szerinte az általuk vizsgált "ufo-k" úgy repülnek hogy az egyik végükön van egy gömb ami ráfordul az irányra amerre tartani akar. Tehát nem úgy repül mint a scifi filmekben, hanem a "seggével" rámutat a kiválasztott irányra és abban a pózban el kezd az irány felé repülni.
Na már most ez azért érdekes mert 2004 ben egy vadászgép pilóta "lőtt" nekünk egy videót egy "ufo" ról amit a pentagon hitelesített és nagyon hasonlított az ufo mozgása ahhoz ahogy azt 89-ben Lazar elmesélte.
Amúgy ami még nagyon érdekes az az emberek hozzáállása a témához. A 90 es években a publikum nagy része úgy vélte hogy a kormány hazudik és titkolózik (és lényegében nagyot nem tévedtek) a kormány kommunikációja meg az volt hogy nincs semmi látnivaló vagy ha mégis akkor jött az "ütőkártya": meteorológiai ballon.
Ma meg a kormány kommunikációja váltott (vissza mert ez volt nekik az eredeti álláspontjuk ami valamiért megváltozott teljes tagadássá) abba hogy akár le is hoznak pár érdekes videót (tehát van látnivaló) és nem azt mondják hogy meteorológiai ballon hanem azt hogy ismeretlen repülő tárgy.
És a "közönség" az aki átváltott fúl cinikusba és képesek egy emoji-val letudni az ilyen videókat. Vagy annak a tényét hogy Gorbacsov-tól kezdve kanadai védelmi miniszterig, izraeli "űrvédelem", vezetőjéig vagy amerikai tábornokokig azaz lényegében a világ minden pontján elég sok nagykutya konkrétan kijelentette hogy már pedig vannak itt földönkívüliek.
+ fúl érdektelennek tartják pl a Los Angeles-i csatához hasonló eseteket ahol állítólag csak ballonokra lőtt az egész parti légvédelem és mégse találtak el semmit.Vagy mint az 1952 -es Washingtoni flying saucer esetet és van még egy pár ilyen sztori ahol állítólag tömeges észlelés történt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!