Mit szólnál, ha te mint természettudományokat valamilyen szinten tanult ember a kormányok elismerik az UFO kapcsolataikat?
Amikor végre maguktól a pentagon embereitől hallanád, hogy a földönkívüliek már évezredek óta itt vannak. Ők építették a piramisokat és minden ősi civilzációt ők tanítottak, építettek mindent. Ma is az 51-es körzet alatt kísérleteznek emberekkel, biotechnológiával reptíliánok és a marhacsonkítások, emberrablások mind igazak. Mit tennél te eddig az akadámiai tudomány által elvakított polgár?
Azért is érdekes, mert csak ti vagytok szkeptikusok. Habár nem értetek a modern fizikához, biológiához de valamilyen szinten már sikolai szintetkből kapizsgáljátok a tudomány alsó bugyrait és hisztek is a tudósoknak. Nagy arcraesés lesz
Régóta vártam ezt. Végre Trump elfogadta a törvényjavaslatot, hogy 180 nap mulva el kell árulniuk [link]
#8
Mondjuk én nem vagyok a célcsoportod, mert nem utasítok el, de nem is hiszek el olyan dolgokat, amelyekről nincs konszenzus vagy saját tapasztalatom.
Tehát az életem nem sokat változna. Továbbra sem tudnám, mi az igazság. Miért hinném el, hogy most mondják el az igazat, és nem most hazudnak nekem?
A személyes életemen, céljaimon, mindennapjaimon aligha változtatna bármit is, hogy a nevadai sivatag alatt mi zajlott vagy zajlik - akár igaz, akár nem.
Remélem kérdező, hogy a kérdést egy reptilián biotechnológia által létrehozott eszközről írod és nem az elvakult akadémiai tudományokon alapuló számítógépről.
Egyébként arra lennék akkor kíváncsi, hogy: őket ki tanította? Ezek alapján elképzelhetetlen, hogy valaki önmagától legyen képes felfedezni összefüggéséket, mindenki tökfej és mindig úgy kell mindent megtanítani. Tehát ki volt az első és őket ki tanította? :D
Ha mégsem jön majd össze, akkor továbbá várom azt, ahogyan ti, a modern fizika és biológia nagy beavatottjai majd a telekinézissel megépítetek egy piramist. A szátok nagy, de nem igazán látom az ilyen irányú kutatásokat vagy próbálkozásotokat. Tessék antigravitációval köveket lebegtetni, ne csak az ujjal mutogatás menjen.
Volt már pár ilyen holdkóros, vagy csak túlfejlett humorérzékű ex miniszter, tábornok, stb. aki "beismerte" a földönkívüliek létezését.
Mégsincs továbbra sem bizonyiték.
Ebben a témában már csak a saját szememnek hiszek.
Elfogadnak ezt leszámítva.
"Ők építették a piramisokat és minden ősi civilzációt ők tanítottak, építettek mindent."
Az kütyüt a kezedben is ők fejlesztették ki az ak-val együtt a lapátot és az asót is
Ez az egy bazi nagy stikk a történetben amúgy semmi bajom nem lenne vele. Egy vallás a sok közül
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!