Miért van az, hogy a természetfeletti lények nem jelennek meg a szkeptikusoknak?

Ha 100 embert mondjuk elviszünk New Yorkba, utána mindegyiket megkérjük, hogy meséljen a városról, nem fogunk ugyanolyan sztorit hallani, ám ha kielemezzük az élmény beszámolókat, rájövünk, hogy lényegében mindenki ugyanarról mesélt. Véleményem szerint leszögezhető, hogy a transzcendens (a nem látható, de a láthatót irányító) világ létezik, ez azt gondolom, egyértelmű - a bizonyítékaira most nem térnék ki, túl hosszú lenne. (Ha valakit érdekel, privátban részletezem őket.) Azt, hogy ebből mindenki másképpen és máshogy lát és érzékel, erre analógia az előbbi példám. A vak például nem sokat látna New Yorkból. Vagy akit nem érdekel, s egész végig az okostelóján fészbúkozna...

A másik pedig, hogy mindannyian eltérő szinten vagyunk a lélek fejlődése tekintetében. Valamelyikünk előbbre jár másoknál. Aki készen áll rá, annak lesznek ilyen jellegű élményei az életében. Aki többek között azt tervezte bele jelen életébe, hogy "megvilágosodjon", annak jönni fognak az "útjelző táblák" is. Vannak olyan szkeptikusok is, akik a legnyilvánvalóbb bizonyíték ellenére is makacsul tartják magukat - ők egyszerűen ennyire nem állnak még készen ezen ismeretek befogadására. Ezt el kell fogadjuk, hiszen valaha (évekkel, életekkel ezelőtt) mi is ilyenek voltunk, akik már már feltétlen elfogadják a szellemvilág létezését. (Szerintem azok az erős szkeptikusok, akik teljesen anyagelvűek, akik úgy gondolják, csak az anyag létezik, semmi más.)

Mindennel így vagyunk az életben; jönni fog, aminek jönnie kell, s ez fordítva is igaz. Tiszteletben kell tartani a szélsőségesen szkeptikus hozzáállást is, hiszen megérteni úgy is csak azok fogják a "természetfelettit", akiknek jelenleg ez a sorsa. Tapasztalatokat pedig többnyire ezek az emberek kapnak, akik ily módon készen állnak a befogadására. (Ne feledjük, szellemei vezetőink s a felsőbb énünk irányítása alatt zajlik az életünk, hogy tényleg azt éljük meg, amit előzőleg közösen megterveztünk.)