Ilyen tényleg létezik? (Komoly válaszokat)
Nem hiszek az ilyenekben, de most direkt ezért léptem be kb 5 év után :D a GYK-ra hogy megkérdezzem.
A mamám idén halt meg, nagyon megrázta az egész családot, legfőképpen engem és az anyukámat. Több hónapig nem telt úgy el nap hogy ne beszéltünk volna róla.
Egy ismerősünk aki valamilyen "látónak" mondja magát, meglátogatott minket, és azt mondta már az ajtóban érezte a mamám jelenlétét. Azt mondta hogy nem tudott még elmenni, és anyukám életerejéből táplálkozik. Anyukámnak akkor tényleg rengeteg baja volt, beteg volt, több gyulladása volt, cisztája volt, stb. Aztán az a nő csinált valamit, fogalmam sincs hogy mit, én keresztény vagyok , nem hiszek az ilyenekben :D de utána anyukám cisztája magától felszívódott, meggyógyult, már nem beszélgettünk naponta sírva róla, és tényleg lehet hülyén hangzik de éreztem hogy már tényleg nincs itt velünk, itthagyott minket a mamám.
Én nem hiszek a szellemekben, a Bibliában hiszek, de most olvastam egy hasonló történetet, hogy a szellemek akik elhagyták a testüket, és ragaszkodnak még a földi élethez az azokból a lelkek energiáján élősködnek, akik még nagyon nem akarják hogy elmenjenek. Szellemidézéskor is ugyanez van.
Ebben ti mennyire hisztek? Tényleg lehetséges ez? Mit jelent egyáltalán az hogy "valakit elengedni"? Szerintem lehetetlen csak úgy belenyugodni hogy meghalt egy szeretett hozzátartozónk.
21L
Természetesen létezik. Talán a papok mit csinálnak házszenteléskoz? hmm?
Vannak akiknek van tehetsége az ilyenekhez.
Bár nehéz olyanban tehetségesnek lenni amit sok gyökér el sem hisz. Akkor se hiszik el ha kézzelfogható bizonyítékot kapnak. Csalást kiáltanak.
Örülök hogy megoldódott a problémátok!
Mivel már több jó választ is kaptál, én inkább tovább kérdeznék...
Hogyan kell hinni a Bibliában?
Istenem, mennyi idióta...
Sok hülye hisz valami baromságban, de ha valaki már nem, azt lepontozzák. Én sem pontoztalak le titeket, na hogy csináltam?
Látszik, hogy melyik embercsoportból lesznek ilyen szellemhívő vadbarmok.
Kedves kérdező!
Van ilyen. Én is hiszek benne. a halott papám- és nagyim szelleme a szobámban laki. Tudom ez hkissé hülyén hangzik, de így van. Most itt kicsit hosszú lenne leírni a teljes sztorit, de ha valaki kíváncsi rá, írjon priviben és megírom neki a full sztoryt.
A többi válaszoló vitázásairól pedig annyit, hogy nekem az a nézetem, hogy én nem kötök bele senkibe azért mert hisz valamiben, vagy mert nem hisz, és nem tartom hülyeségnek sem, ha valaki hisz/nem hisz valamibe. Mindenkinem szíve joga hogy his vagy sem.
remélem tudott segíteni
az Inkvizítor
> érzem a szellemek jelenlétét
A hallucinációk és tévképzetek komoly problémák, fordulj orvoshoz.
> Inkább hagyom ezt a trollokból és életképtelen idiótákból álló trágyadombot. Nincs azzal baj, ha hiszel ezekben, de nehogy már én legyek a hülye...
Fogd fel másképp. Ez itt a zárt osztály ahol vicces történeteket mesélnek egymásnak az ápoltak. Orvos nincs és hiába is próbálod helyettesíteni. Tehát fogj egy tál popcornt, egy doboz üdítőt és röhögj meg trollkodj amíg kedved tartja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!