A szkeptikusok és az ateisták hogyan viszonyulnak ahhoz, ha valakijük meghal?

Nem értem, miért lenne vígasz, hogy valaki szerint van isten? Attól még ugyanúgy fáj a szeretett valaki elvesztése.

Egy gondolkodó ember tudomásul veszi, hogy a halál az élet egyik vége, és mindenki meghal egyszer. Természetesen meggyászolja az elvesztett embert, szomorú, de szerintem ezen semmmit enm változtatna az az illúzió, hogy egy istenhez került.

Vígasz számukra az együtt eltöltött idő, annak emléke, és a tértől és időtől független szellemi kapcsolat, mely az elhunytakkal kapcsolatban is megmarad. De a hívők számára milyen vígasz van, amikor pl. maga Jézus mondja, hogy "feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben"? Vagyis az életünk során megismert emberi kapcsolatoknak nem lesz részük az örökkévalóságban? Vagy bármilyen vallás hogyan értékelheti azt, hogy az örökkévalóságban vagyunk minden baj nélkül, amikor egy kapcsolat értékét a közös kihívások adják?

Nem látom be, hogy a vallás miben "van jobb helyzetben" e téren.

Szerintem a legtöbb szkeptikus valószínűsíthetőnek tartja a földönkívüliek létezését, de ez most nem ide tartozik.

Az ateistáknak, a szkeptikusoknak, a hívőknek is ugyanúgy fáj a szeretteik elvesztése, csak a szkeptikusok és ateisták nem kergetnek hiú ábrándokat, mert az nem hozza vissza a halottakat.

Hát szomorúak vagyunk, ha valaki meghal, meggyászoljuk, és idővel túltesszük rajta magunkat. Mint mindenki más is.

Apropó

Engem inkább az érdekelne, hogy ti, vallásosak miért gyászoljátok a halottakat. Ha tényleg hisztek a túlvilágban, akkor semmi okotok rá. Olyan, mintha kiment volna Amerikába, és ott vár rátok. Egy picikét hiányzik, de nem fog miatta senki Dunát sírni. Ellenben ha meghal valaki? A szíve mélyén még a vallásos is tudja, hogy nincs túlvilág?

Fogalomzavarban vagy!

Szerinted a szkeptikusok "semmiben nem hisznek"?

.

Ha valakinek valakije meghal, az nem hit kérdése.

Az pedig, hogy hogyan viszonyul az illető halálához, érzelmi beállítottság kérdése.

Végső soron a szkeptikusok, akik nem hisznek a túlvilági létben, vannak rosszabb helyzetben, hiszen nekik igazán halott az elhúnyt!

Vallásos embernek végső soron örülnie is kéne, hiszen szerette egy még jobb világba kerül. Ebből a szemszögből nézve a "valakije" halála miatti bánkódás nagy fokú önzés, hiszen saját magának kíván jót ahelyett, hogy annak örülne, a másik egy jobb helyre/állapotba került!

(Ez valami olyasmi, mint amikor szerette betegségét kivánja valaki, hogy megmutassa: milyen módon és mélységben gondoskodna róla.)

Amikor az embernek meghal a közeli hozzátartozója, akkor önmagát sajnálja, amiért a másik kilépett az életéből! A szkeptikusok úgy fogják föl, hogy nincs többé, vége mindörökre, a hívek pedig esetleg bíznak abban, hogy majd találkoznak a túlvilágon!

Én egyik felfogást sem tudom elfogadni!

lol

Nincs olyan hogy semmiben sem hisznek. Mindenki hisz valakiben. Azért mert valakinek nem egyezik meg a gondolat és hitvilága a tieddel még nem kell érzéktelen, lelketlen embernek beállítani.

Nem tudom elképzelni, mennyi "vigaszt" adna, ha azt hinném a lelke tovább él, ezért gondolom nem többet mint ha nem hinném. Az ember él és mint minden élőlény mi is meghalunk ez az élet velejárója. Szerintem az ember személyisége, gondolkodása nem a lélekben van hanem a DNS-ben és az agyban. És ha meghal a test az ember is meghal. Ezért kell kiélvezni az életet, mert csak egy van. És akik meghalnak azok emléke fennmarad(jó esetben) a szeretteiben.