Mit gondoltok, mi a véleményetek az efféle, dolgokról?
Egy a valós eseményekből.
Több ember szemtanúja volt.
"Tiszteletem!
Velem 2 éve, történt hasonló dolog, bár fizikai sérülés is jelen volt.
Éjszaka, többször rosszat álmodtam. 1 héten keresztül, rémálmaim voltak.
Egyik éjjel felkeltem, mire arra eszméltem, hogy az ágy felett fél/1 méterre vagyok.
Majd, alig 3 másodperc múlva, mintha az a valami engedett volna és visszaestem az ágyra, a fejemet bevertem, kórházba kerültem.
A kórházban ez ugyan úgy követett, másnap az orvosok meglepődve, bámulták, hogy az az 1 nyílt seb, szerteágazott.
1 hétig, minden egyes éjjel előfordult.
Majd, nem bírtam tovább, és segítséget kértem.
Máig nem tudom, mi volt az, de azok a pillanatok, minden este feltépődnek, megráznak. Alig merek elaludni, lámpafény mellett tudok, csak nyugodtan lefeküdni.
Ettől eltekintve, voltak még fura, sőt furcsább dolgok.
Vegyük figyelembe, az asztalról leeső poharakat.
Annyira nagyon nem féltem, tőlük. Csak, akkor rázott ki a hideg, amikor a csillár, mellettem 2 méterre leesett, majd sorozatban 5 másodperc különbséggel tört össze 3 pohár, ami a szekrényről leesett.
Kb. fél éve, hogy semmi különleges nem történik velem.
Üdv!
18/f
(Nem vagyok, se sátánista, se semmilyen szekta tagja..)"
Mi oka lenne bárkinek ilyesmit kitalálni?
Am lehet, h ufok vittek el..
5/6/8/10 -es válaszolók!
1. Hülyeséget nem kértem.
2. Szerinted, unalomból lefirkáltam egy dolgot? Vagy csak szimplán kötözködni szeretnél? Attól, hogy Te nem hiszel az efféle dolgokban, attól ezek IGENIS LÉTEZNEK!
3. Ha idegesít, akkor nem kell tovább olvasni és feleslegesen kommentelni... (De, amúgy.. no prolbem)
4. Szerinted mégis, miféle bizonyítékom lenne rá? Felvettem videóra? - Látogass el a Kisvárdai kórházba és kérdezz utána a sürgősségin!
11 -es!
Miért találnám ki?
Nem vagyok pszichopata sem egy utolsó féreg, aki unatkozik és ilyen kérdéseket tesz fel...
Továbbá... Ha még válaszolnának a kérdésemhez..
Mellőzék a kedves válaszolók a tróger, felesleges, kötekedő szavakat/mondatokat..!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!