Kivel beszélgethetnék ezekről a dolgokról? Lent!
Van egy feltevésem, aminek a kereszetény hívő emberek nem örülnének.
Régebb, az ókorban, akkor amikor még az emberek nem tudtak annyi mindent a világról, a csillagokról földönkívüliek szálltak a földre. Az embrek azt hitték, hogy ők a mennyből leszállt istenek, és imádták őket. (mindenkinek az istenéről beszélek)
Aztán a földönkívüliek újra eltüntek, és az emberek azontúl azt vallották, hogy isten teremtette a világot, stb.
Most, a modern korban, amikor már többet tudunk a nagy világról, még mindig azt tartjuk/tartják, hogy isten igaz, meg minden. Persze sok tudós taglalja a témát, és nem elégszik meg pusztán azzal, amit a bibliában írtak, meg amit az akkori emberek feljegyeztek.
Ha ez elméletem - vagy jobban mondva, a tudósok elmélete - beigazolódna, akkor a keresztények megvetnének, mert azt gondolnák, hogy az ördög szállt meg minket.
De a szívük - vagy agyuk - mélyén tudják ők is, hogy mi az igazság, de inkább maradnak az egyszerű, mesebeli 'világukban', mindsem elfogadnák a sokkal bonyolultabbat.
Nem hiszem, hogy ez a világ régebb, ilyen egyszerűen jött létre, hogy isten hip-hop megteremtette az embert... Mi nem isten műve vagyunk, hanem a földönkívülieké, űrlényeké... mi tőlük származunk.
Van itt olyan valaki, aki nem néz le azért, mert ezt gondolom, hanem szívesen beszélgetne velem erről?
Nagyon érdekel a tudománynak ez az ága, viszont még nagyon keveset tudok róla. Ezért is lenne jó, ha valaki "tapasztaltabb" is kiegészítené a gondolataival.
:)
Hát ennek a témának se eleje se vége. Egy igazi - nem primitív - hívő ember nem egy nagy szakállas bácsiként képzeli el Istent, aki az égből osztogatja a sorsot, gyermekkoromban én is így képzeltem el. Sajnos a műveletlen hívő többség agyában még mindig ez a kép uralkodik Istenről.
Volt szkeptikus korszakom, amikor jobban belemerültem a témába, mert nem elégedtem meg ezzel az "Istenképpel" és megértettem, hogy mit kell értenünk "Isten" szó alatt. De ez hosszú. :)
Én nem hiszek a földönkívüliekben, elképzelni el tudom őket, de a "realitásérzékem" valamiért elveti az ilyen gondolatokat.
Szerintem nem lenézendő az elméleted, sőt! Jó, hogy akadnak gondolkodó emberek még.
szerintem Isten, maga a szeretet és megbocsájtás, aki minden ember szívében él. Nem pedig egy lény, aki a világot teremtette.
Szerintem isten, egy fogalmi szótár.
Mikor az ős vagy első emberek elkezdtek beszélni, akkor született az a szó hogy Isten. De valójában mit takar? Kiről-miről adták ezt a szót-nevet? Sosem tudjuk meg.
Eléggé sok nézet látott napvilágot ezzel a szóban kapcsolatban. Megjegyzem:katolikus vagyok, de nem a teremtésben hiszek, hanem az evolúcióban.
Ezt az Istenről szóló hipotézist, sohasem fogjuk megtudni. Lehet hogy csak a halálunk után.
Minden lehetséges, semmi sem kizárt.
Teremtőben nem hiszek. Maga az univerzum végtelen,nincs kezdet, nincs vég. Mindig is volt és lesz is.
Az időt az emberiség találta ki. Ahogy Istent is. (ókori népeknél több Istenség is volt. Aztán jött az egy Istenség teóriája. Ki volt, mi volt stb.stb.stb.
Élő ember nem tudja.
Van vagy nincs?
A szívünkben van, ami maga a hit a szeretet, megbánás, megbocsájtás.
Ez a véleményem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!