Vámpírok léteznek?

" A vámpír és ember farkas. E két még rettentőbb, de szerencsére ritka lehetőséget kell említeni, mely bár sok tekintetben nagyon eltér egymástól, egy csoportba tartozik, mert közös tulajdonságuk a földöntúli borzalom és végtelen ritkaságuk. Ez utóbbi talán onnan származik, hogy ezek valójában régebbi fajok hagyatékai, csúf és visszataszító maradványok egy olyan korból, amikor az ember és környezete sok tekintetben nem az volt, ami ma.

Nekünk, akik az ötödik gyökérfajhoz tartozunk, annyira fejlettnek kellene lennünk, hogy az ilyen szörnyű sors lehetetlen legyen számunkra, és majdnem ott is tartunk már, hogy ezeket a szörnyű lényeket középkorbeli meséknek tekintjük. Azonban még most is előfordulnak néha, főleg olyan országokban, ahol sok a negyedik fajbeli vér. A róluk szóló népies mesék valószínűleg sokszor igen túlzottak, de mindazonáltal van ezeknek a Kelet-Európában parasztoknál szájról-szájra járó borzongató történeteknek valami rettentő komoly hátterük. Ezeknek a fő jellemvonásai már nagyon ismertek; tipikus vámpírtörténet Sheridan „Carmillá”-ja és Stoker „Draculá”-ja, bár ezek csak regények.

Az okkult irodalom olvasói tudják, hogy lehetséges olyan aljas, önző, gonosz és állatias életet élni, hogy az ember egész alacsonyabb értelmét behálózzák vágyai, és végül elválasztják magasabb énjében rejlő szellemi forrásától. Úgy látszik, némely tanulmányozó azt hiszi, hogy ez egész mindennapos esemény, és tucatjával találkozunk ilyen léleknélküli emberekkel, de ez szerencsére nem úgy van. Az embernek az önzetlenség vagy szellemiség minden szikráját el kellene nyomnia magában, hogy olyan gonoszságra tegyen szert, amely által egész személyiségét elveszthesse, és a visszamaradó egyéniség fejlődését gyengítse; az ilyen emberben nincs már semmi, ami őt megválthatná. Emlékezzünk, hogy még a legrosszabb gonosztevőben is találhatunk valamit, ami nem egészen rossz, érthetjük tehát, hogy az egójuk által elhagyott személyiségek elenyésző kisebbséget képeznek. De bármilyen kis számban is, mégis léteznek, és soraikból származnak a még ritkábban található vámpírok.

Az elveszett lény halála után nemsokára képtelen az asztrális világban maradni, és a rejtélyes „nyolcadik szféra” ellenállhatatlanul vonzza. Oda is kerül teljes öntudattal, mert ez a neki való hely, és olyan tapasztalatok után, melyeket inkább nem írunk le, lassanként feloszlik. Ha azonban öngyilkosság, vagy hirtelen halál által halt meg, akkor bizonyos körülmények közt, különösen ha értett a fekete varázslathoz, meggátolhatja, hogy élő halottá váljon azáltal, hogy nyomorult vámpírrá lesz, ami nem kevésbé visszataszító.

Mivel a nyolcadik szféra csak akkor tarthat rá igényt, amikor teste már meghalt, ő azáltal tartja testét kataleptikus transzfélében, hogy más emberi lények vérét kiszívja félig materializált részével, és így nagybani gyilkolás által elhalasztja sorsát, melytől végül is nem menekülhet. A népszerű „babona” egész helyesen azt az orvosságot ajánlja, mint a legkönnyebbet és legcélszerűbbet, hogy az illetőt exhumálni kell és elégetni, ami által megfosztják támadási eszközeitől. Mikor a sírt felbontják, az ilyen esetekben a holttest egész friss és egészséges, a koporsó pedig vérrel van tele. Az olyan országokban, ahol a holttesteket el szokták hamvasztani, az ilyen fajta vámpirizmus természetesen nem lehetséges.

Az emberfarkas, bár éppilyen szörnyű, kissé másfajta karma következménye, és talán inkább az asztrális világ élő lakói közé kellene számítanunk, mert mindig az ember életében nyilvánul meg először ilyen alakban. Ehhez mindenképpen legalább annyira kell a varázslathoz érteni, hogy az asztráltestet ki tudja vetíteni az illető.

Amikor egy egészen kegyetlen és állatias ember teszi ezt, akkor bizonyos körülmények közt más asztrális lények megragadják és materializálják, nem az emberi formájában, hanem valami vadállat, rendesen farkas alakjában, melyben azután végigvadássza a környéket, és nemcsak állatokat, hanem embereket is megöl, hogy vérszomját kielégítse, és a gonoszokét is, akik őt hajtják.

Ebben az esetben, mint minden rendes materializációnál, minden seb, melyet az állati formán ütnek, reperkusszió által az emberi formán mutatkozik. A fizikai test halála után az asztráltest (mely valószínűleg tovább is ugyanabban az alakban jelenik meg) kevésbé sebezhető. De akkor kevésbé veszélyes is, hacsak nem találkozik alkalmas befolyásolható egyénnel, aki által materializálódhat. Az ilyen megnyilvánulásban valószínűleg sok az étertestből, és talán még a fizikai test gáznemű és folyékony anyagából merített anyag. Úgy látszik, mindkét esetben sokkal messzebbre tud ez az asztráltest a fizikaitól eltávolodni, mint máskülönben lehetséges olyan jármű számára, amely bizonyos mennyiségű éteranyagot tartalmaz.

Korunkban az ilyesmit gúnyosan a tudatlan parasztok buta babonájának szokták nevezni, de aki az okkultizmust gondosan tanulmányozza, rá fog jönni, hogy mint a fenti esetekben is, sokszor a látszólag értelmetlen jelenségek mögött a természet homályos és elfelejtett valóságai rejlenek, és jól teszi, ha éppoly elővigyázatos az elfogadásban, mint a visszautasításban. Aki az asztrális világot akarja felkutatni, nem kell, hogy az ilyen kellemetlen teremtésektől féljen, mert, mint már említettem, most már nagyon ritkák, és az idő folyamán számuk szerencsére fogy. Mindenesetre többnyire csak fizikai testük közvetlen szomszédságában szoktak maradni, természetük anyagiasságánál fogva."

[link]

Nem léteznek. És az utolsó válaszoló mentális egészsége megkérdőjelezhető.

Nem léteznek vámpírok, ez az egész csak mese, csakúgy mint a kentaurok, vagy más efféle.

Egy ismerősöm igen alapos és érdekes gyűjtőmunkát végzett erről. Remélem, nem perel be szerzői jogokért.

"Egy lényt nem lehet csak úgy kitalálni, hogy na most ilyen lesz és ez lesz a neve. Valahonnét minden legenda ered. Az ókorban és a középkorban a sebek, táplálkozási elégtelenségek miatt gyakoriak voltak a vérbetegségek. Az egyik a vérben lévő vas hiánya illetve mutációja, amely elváltozást idézett elő a beteg egész testén: bőre szürke és érdes lett, a szeme nem bírta az erős fényt, az arca megnyúlt, mint egy állaté (denevér, farkas, kígyó stb.). Az ilyen betegeknek őrjöngést előidéző fájdalmai voltak. Aztán valahogyan rájöttek, hogy ha mások vérét isszák, az egy időre pótolja saját beteg vérük egy részét, és enyhülnek kínjaik. Az emberek persze nem értették, hogy mitől változnak el külsőleg, mitől őrjöngenek és isznak vért, így hamar megszületett a vámpírok legendája. A félelem sokat hozzátett a valósághoz, pl. hogy nem látszanak a tükörben (persze látszottak). A betegeket gyakran végezték ki így vagy úgy: karóval, ezüsttel, méreggel, máglyán. Mivel a beteg teste kevesebb nedvet tartalmazott, illetve hibás volt a vére, könnyebben égett, mint a normál emberi test, ez tovább erősítette a gyanút. Az ókori legendákat a középkori kereszténység is átvette, és kereszttel, szenteltvízzel védekeztek a szerencsétlen betegek ellen, holott igazából csak egy vérmérgezés vagy egy rossz étel okozta a kóros elváltozást, és némi vérátömlesztéssel orvosolható lett volna a probléma."

Igen.

Ha nem ragadunk le a horrorfilmek szereplőinél, akkor nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy vámpírok igenis léteznek.

Itt az energiavámpírokra gondolok.

Egyébként, ha már a vámpíroknál tartunk, nem gondolkoztál még el azon, hogy tulajdonképpen elég sok természetfeletti lény van, amiben hisz az ember, anélkül, hogy bármivel is alá tudná támasztani a létezésüket? Vérfarkasok, szellemek, boszorkányok... (ez utóbbiakban én is hiszek)

Vámpírok léteznek. Vérfarkasok is, boszorkány az egy mágia típus. De persze a sok idióta ember szerint ezek csak mind mind kitalációk, mind addig ameddig át nem élik némelyik valamelyikét.

De nem kell félni, nem fognak ma-holnap betoppanni hozzád a fentebb említett lények egyike.