Mostanában a neveletlen, és kezelhetetlen gyerekeket nevezik így.
Nem foglalkoznak velük a szülők, a gyerek idegbajos, de ez nem baj, mert a kicsike "Csak indigó, vagy kristály!"
Milyenek az indigógyerekek?
Sokan hallhattunk már az indigógyerekekről, akiknek különleges képességeik, világmegváltó gondolataik vannak. Ők állítólag az elmúlt huszonöt évben születtek. Az indigónemzedék tagjai sorában számos kiemelkedő tehetséget találunk, sok közülük kész filozófus, vagy veleszületett gyógyító illetve művészi képességekkel rendelkezik.
Az indigógyerekek általában magatartásukkal tűnnek ki az átlagból. „Fensőbbségi” tudattal jönnek a világra, és gyakran eszerint is viselkednek. Talán ebből egyértelműen következik, hogy nincs önbizalom-problémájuk, és nem félénkek. Szeretnek másoktól eltérően viselkedni, pl. nem tesznek meg bizonyos dolgokat, mert az nem „méltó” hozzájuk. Nehezen fogadják el a tekintélyelvűséget (elvárják a magyarázatot és a választási lehetőséget), csalódást okoz nekik az olyan rendszer, amely rutinból működik és nem követeli meg a kreativitást. Rosszul tűrik az iskolai korlátokat. Sok a fölös energiájuk, gyakran hiperaktívak, képtelenek nyugton ülni, amíg nem köti le valami a figyelmüket. Gyakran más megoldásokat találnak bizonyos dolgokra, mint iskolatársaik vagy szüleik. Ha nincs körülöttük hozzájuk hasonló, gyakran magukba zárkóznak, és úgy érzik, senki sem érti meg őket. Érzékenyek és rendkívül együttérzők tudnak lenni.
Egyesek szerint korszakváltó küldetéssel jöttek közénk az indigógyerekek. Az ő feladatuk lesz, hogy orvosolják önpusztító fogyasztói társadalmunk problémáit, és közülük kerülnek majd ki a jövő béketeremtő politikusai és a természet egyensúlyát helyreállító tudósok. Mégis a legfőbb feladatuk a társadalom felkészítése a kristálygyerekek érkezésére.
Kik a kristálygyerekek?
Az ezredfordulótól kezdve sok olyan gyermek jött a világra, akik kristálytiszta aurával rendelkeznek, amely még csodálatosabb tulajdonságokat feltételez. Ők a kristály- vagy csillaggyerekek. Keveset tudunk róluk, fő feladatuknak a világ biztonságossá tételét jelölik meg az ezoterikával foglalkozók. A kristálygyerekek gondoskodóak, bölcsek, érzékenyek és elbűvölőek. Árad belőlük a szeretet, olyan képességiek vannak, amelyet gyakran mágikusnak tekintenek. Rendkívül sebezhetőek, mivel nagyon érzékenyek. A kristálygyerekek nagy szeműek és átható a tekintetük, vonzó személyiséggel rendelkeznek, nagyon szenvedélyesek. Későn kezdenek el beszélni, nagyon muzikálisak, és hamarabb énekelhetnek, mint beszélnének, a beszédhez telepátiát és saját maguk által kialakított jelbeszédet alkalmaznak. Nagyon szoros összeköttetésben állnak a természettel és az állatokkal, gyógyító képességgel rendelkeznek, nagyon vonzódnak a kristályokhoz és kövekhez, gyakran beszélnek angyalokról, spirituális vezetőkről és előző életbeli emlékekről. Rendkívüli művészi adottságaik vannak és kreatívak, a vegetáriánus ételeket és italokat kedvelik a megszokott ételekkel szemben, lehetnek vakmerő felfedezők és hegymászók, rendkívüli egyensúlyérzékkel megáldva.
interneten ez található, remélem hasznos volt számodra.
Tudod hogy kell ikreket csinálni?
- indigót teszel a csaj segge alá és úgy d.... meg.
No azok lesznek az indigó gyerekek.
Megmagyarázom érthetően és egyszerűen. "Kik a kristálygyerekek?
Az ezredfordulótól kezdve sok olyan gyermek jött a világra, akik kristálytiszta aurával rendelkeznek, amely még csodálatosabb tulajdonságokat feltételez. Ők a kristály- vagy csillaggyerekek."
Azaz kristálygyerek pl. Son goku(a goku család son gokutól lefelé), és a hasonló dragon ball-os szereplők. De te nem vagy ilyen szóval aludjál.szia
Csak azért írok mert szerintem a sok szellemes hozzászólóból egyedül én értettem meg a részletes leírást/magyarázatot!...Hát nagyon hozzáfűzni nem tudok,talán a gyengébbeknek lefordítanám egy mondatban,hátha értenek belőle valamit!
Szerintem olyasmire kell gondolni,hogy ezek a különleges képességű gyerekek már eleve egy tudásanyaggal jönnek a világra amelyet talán a génjeikkel "örököltek",tehát valamennyi "átment" az elődök tudásanyagából,ezét ők nem az alapoktól indulnak.Lehet hogy ez az evolúció természetes velejárója!
Egyébbként szórakoztató volt olvasni a sok "sziporkázót"!
Üdv mindenkinek!
Én nem reinkarnációra gondolok ,az tényleg hülyeség,hanem az öröklődő génekre amikor a szeme szine az alakja és egyébb tulajdonságok átöröklődnek az utódra,hogy esetleg
bizonyos tudásanyag nem-e tud átöröklődni?
Én például megfigyeltem,/és most ne nevessetek ki/,hogy a házaspároknál mindig arra hasonlít az első gyerek aki a párkapcsolatban a meghatározó/domináns személy.Ha például anyuka"viseli a nadrágot",akkor az első gyerek valószinűleg jobban fog őrá hasonlítani.Figyeljétek csak meg!A második gyermeknél jön a "gyengébbik".
18
rosz teória. Az első gyerek nem a dominánsra hasonlít. Az első fiú gyerek az anyai nagyapjára, az első lány gyerek az apai nagyanyjára. Állatoknál is. Kérdez rá tenyésztőknél, nemesítőknél és figyeld is meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!